Mire készül az MNB? És mi lesz a forint árfolyamával?

Irányváltás történt a jegybankban több mint egy hónappal ezelőtt, amikor a monetáris tanács négy év után 15 bázispontot faragott az alapkamaton, majd jelezte, hogy újabb csökkentés jöhet. Most kedden pedig további 15 bázispontos vágással 0,6 százalékra csökkentette az alapkamatot. Az új helyzet érinti a hozamokat, az állam finanszírozását és a forint árfolyamát is - derül ki Németh Dávid, a K&H vezető elemzőjének legújabb összefoglalójából.

Mire készül az MNB? És mi lesz a forint árfolyamával?

A piaci várakozásoknak - és a Magyar Nemzeti Bank hetekkel korábbi jelzésével - összhangban kedden csökkentette az alapkamatot a jegybank. A kamatvágás után kiadott MNB-kommentár több lényeges utalást tartalmaz a jövőre nézve.

Mit jelent a távolság a 0 százaléktól?

Egyrészt az MNB távol szeretné tartani az alapkamatot a 0 százalékos szinttől, ez pedig arra utal, hogy egyelőre nem tervez újabb kamatcsökkentést. „A nullás szint azonban a mostani 0,6 százalékos alapkamattól még messze van. Ezért még szerintünk elképzelhető, hogy a következő időszakban a jegybank igyekszik lejjebb hozni az úgynevezett, rövid, azaz éven belüli kamatokat. A 0,5 százalék körüli szint még beleférhet” - mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

A korábbi években látottakhoz képest a nullás szinttől való távolságtartás azért érdekes, illetve jelent némi irányváltást, mert 2017 eleje és 2019 vége között a rövid kamatok a 0 százalékos szint körül voltak, ráadásul ebben a közel három esztendőben lendületesen növekedett a gazdaság. „Most az MNB feltehetően azért mondta, hogy megfelelő távolságra akar maradni a 0 százaléktól, mert így maradhat muníciója arra az esetre, ha romlana a gazdasági helyzet. Újabb kamatcsökkentéssel vagy kamatcsökkentésekkel ugyanis lendületet adhat a kilábaláshoz. Emellett egy esetleges, jelentősebb forinterősödésnek is gátat vethet egy kamatvágással” – mondta a K&H szakembere. Hozzátette: „Ha valóban faragna még a kamatszinten az MNB, azt lehet, hogy nem egy újabb kamatcsökkentéssel, hanem más eszközökkel hajtja végre. Például az egyhetes jegybanki betét segítségével.”

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

Rövid és hosszú oldal

Lényeges jegybanki utalásnak mondta a szakember azt is, hogy a jegybank a 15 éves és annál hosszabb állampapírok vásárlásával szeretné mérsékelni a leghosszabb hozamszinteket. A hozamgörbe rövid - éven belüli – végén alacsonyabbak a hozamok, mint a hosszún, ezért utóbbi oldalon még van teendő. A hosszú hozamok mérséklésére azért van szükség, hogy olcsóbb legyen a finanszírozás és ezzel élénkítse a hitelpiacot, ezen keresztül pedig a gazdaságot. Jelenleg ugyanis a hosszú, több mint 15 éves hozamok 2,5 százalék körül járnak. „Az MNB szeretné a jegybank ellaposítani a hozamgörbét. Azaz a rövid 1 százalék alatti rövid hozamok felé terelné a hosszúakat, hogy a két véglet között a mostaninál kisebb legyen a különbség” - tette hozzá. Ezzel a lépéssel a jegybank támogatni szeretné azt is, hogy 15 évnél hosszabb államkötvények súlya növekedjen a teljes állományon belül. A felvásárlásaival pedig extra keresletet teremt a piacon.

A hozamok csökkentése részben azért került elő, mert a járvány előtti helyzethez képest az államnak, ezen belül a költségvetésnek nagyobb összegre van szüksége, ezért több állampapírt kell kibocsátani a keletkező hiány finanszírozása érdekében. Az pedig nem mindegy, hogy ezekre az állampapírokra, köztük a kötvényekre mekkora hozamot fizet.

Infláció és forintárfolyam

Fontos, hogy a hozamok mérséklését az infláció megengedi, a koronavírus-válság miatt ugyanis az árak mérsékelt emelkedést mutatnak. Németh Dávid azt mondta: „Bár az MNB-nek nincs árfolyamcélja, ezzel együtt a forint jegyzését figyelnie kell. A forintra a legnagyobb veszélyt egy nemzetközi piaci eladási hullám jelentheti. Ha ugyanis kockázatkerülővé válnak a befektetők, akkor az eladók kerülhetnek többségbe a forintpiacon. Németh Dávid ugyanakkor közölte, egyelőre azonban még viszonylag nyugodt a hangulat a piacokon, így a forintra nem leselkedik ez a veszély.

Hozzászólások

Megjelent az MNB 50 pontos javaslatcsomagja

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden megjelent a jegybank 50 pontos javaslatcsomagja, amellyel a kormány válságkezelő és gazdaságélénkítő munkáját kívánja támogatni a koronavírus-járvány második hulláma által okozott rendkívüli helyzetben.
2020. 09. 29. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közösen fejleszthetnek vasúti vezetéstámogató rendszereket a BME kutatói és a Knorr-Bremse mérnökei

Közös kutatási és ösztöndíjprogramok elindításában állapodott meg a Knorr-Bremse Budapest és a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara. A világ vezető vasúti fékrendszerfejlesztője és -gyártója 25 millió forintos támogatási keretet biztosít a karnak, amelynek hallgatói és kutatói a jövőben részt vesznek a nemzetközi nagyvállalat kutatás-fejlesztési projektjeiben. A vállalat a biztonságkritikus beágyazott rendszerek, valamint a fejlett vasúti vezetéstámogató rendszerek fejlesztésében számít leginkább az egyetem hallgatóinak és kutatóinak közreműködésére.
2020. 09. 29. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kettészakadt a munkaerőpiac: egyes állásokra akár 200-szoros is lehet a túljelentkezés

Kettészakadni látszik a magyar munkaerőpiac: bizonyos pozíciókra akár 200-szoros is lehet a túljelentkezés, míg IT-szakemberből, műszaki végzettségűekből vagy mérnökből továbbra is nagy hiány van. Megfelelő jelöltet viszont a mostani helyzetben is nehezen találnak a cégek. Ebben jelenthet hatalmas segítséget a mesterséges intelligencia, hiszen például egy HR feladatokra specializált chatbottal akár a toborzásra fordított költségek 45 százaléka is megspórolható – hívta fel a figyelmet Baltay Kristóf, a HR-tech megoldásokat fejlesztő ChatBoss Team ügyvezetője.
2020. 09. 29. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesítő volt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 472,54 pontos, 1,43 százalékos csökkenéssel, 32 677,72 ponton zárt kedden.
2020. 09. 29. 17:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Varga-Hering Zsuzsanna irányítja a Telenor újonnan alakult, digitális csatornákért felelős igazgatóságát

A koronavírus járvány alatt az ügyfelek teljeskörű digitális kiszolgálása különösen nagy hangsúlyt kapott számos iparágban. A felgyorsult piaci trendeket kiszolgáló szerepkör a Telenornál a digitális csatornák és online értékesítési területének igazgatósággá alakulását jelentette, melyet Varga-Hering Zsuzsanna irányít a jövőben. Zsuzsanna 2016 szeptemberében csatlakozott a Telenorhoz a terület osztályvezetőjeként, korábban nemzetközi és hazai kreatív kommunikációs ügynökségeknél szerzett tapasztalatot.
2020. 09. 29. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar bankok osztályzati kilátását javította pozitívra a Moody's

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról több magyar bank osztályzati kilátását kedden a Moody's Investors Service. A döntés közvetlen előzménye az indoklás szerint az, hogy a nemzetközi hitelminősítő a minap pozitívra javította a magyar államadós-besorolás kilátását is.
2020. 09. 29. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több tanácstag szeretné, ha a BoJ is felülvizsgálná monetáris stratégiáját

A Fed és az EKB nyomdokait követve a BoJ-nak is felül kellene vizsgálni monetáris stratégiáját, legalábbis egyre több tanácstag gondolja ezt.
2020. 09. 29. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az airbnb-sek az ingatlanbiztosítással is pórul járhatnak

A korábban az Airbnb keretében kiadott, ám a járványhelyzet miatt immár hónapok óta üresen álló ingatlanok biztosítását mielőbb újra kell egyeztetni a biztosítóval, különben káresemény esetén előfordulhat, hogy a biztosító nem fedezi a felmerülő károkat – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2020. 09. 29. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta június-augusztusban

A június-augusztusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt. Augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva 32 ezerrel 185 ezerre csökkent a munkanélküliek száma - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 09. 29. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Folytatódhat az emelkedés?

A hétfőinél jóval mérsékeltebb ütemben, de a keddi nyitásban is folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2020. 09. 29. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ökoturisztikai látogatóközpont épült Lábatlanon

Lábatlanon 290 millió forintos beruházással elkészült a település és környéke ipartörténetét és természeti értékeit bemutató ökoturisztikai látogatóközpont - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2020. 09. 29. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb adóügyi könnyítésekrpl döntött a Gazdaságvédelmi operatív törzs

A családok és a vállalkozások érdekében jelentős adóügyi könnyítésekről döntött Gazdaságvédelmi operatív törzs - jelentette be a testület hétfői ülését követően a pénzügyminiszter.
2020. 09. 29. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az élet eredetét kutatják magyar tudósok

Magyar kutatók munkájáról jelent meg összefoglaló cikk a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Nature Review Chemistryben, amelyben a tudósok arra a kérdésre keresték a választ, hogy miként keletkezett az élet.
2020. 09. 29. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Készül az okos közvilágítási rendszer kialakítása Békéscsabán

Csaknem 1,8 milliárd forintból, a Modern városok programban elkezdődött az okos közvilágítási rendszer kialakítása Békéscsabán.
2020. 09. 28. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új villamosipari üzemcsarnokot avattak Nemesvámoson

Új üzemcsarnokot adtak át hétfőn a villamosipari termékeket gyártó, nemesvámosi Csatári Plast Kft.-nél.
2020. 09. 28. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gumibitumen-gyárat épít a Mol

Tizenhárom millió dolláros beruházással gumibitumen gyártására alkalmas üzemet épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban, az ottani olajvállalattal együttműködésben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután hivatalában Albert Karimovot, a Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.
2020. 09. 28. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol és az OTP húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1217 pontos, 3,81 százalékos emelkedéssel, 33 150,26 ponton zárt hétfőn.
2020. 09. 28. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén akár 207 útfelújítási projekt is valósulhat meg

Az idén 207 útfelújítási projekt valósulhat meg 670 kilométeren, közel 102 milliárd forint értékben - mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a 6219-es jelű, Dunaújváros-Sárbogárd összekötő út Mezőfalva és Dunaújváros közötti szakaszának hétfői sárbogárdi átadóünnepségén.
2020. 09. 28. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kimagasló szintet ért el a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és közösségi kiadásokhoz történő hozzájárulása 2019-ben

A Szerencsejáték Zrt. 542,6 milliárd forint árbevételt és több mint 27,5 milliárd forint adózott eredményt ért el 2019-ben, EBITDA mutatója pedig 35,5 milliárd forintra növekedett. A nemzeti szerencsejáték-szervező 114,4 milliárd forinttal járult hozzá a közösségi kiadások finanszírozásához, különböző adók, járulékok, díjak, osztalék formájában. A számsorsjáték szegmens közel 10%-os növekedése kiemelkedő jelentőségű a stagnáló európai piaccal összehasonlításban, és jóval meghaladja az előző évek növekedési ütemét is. A vállalat 2020-as évi várható árbevétele a koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére is elérheti a tavalyi évet.
2020. 09. 28. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

480 millió forint bírságot szabott ki a Versenyhivatal az ÉkszerTV-re

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelennek találta az ÉkszerTV ékszer-értékesítési gyakorlatát, és 480 millió forintos bírságot szabott ki a műsor gyártójára.
2020. 09. 28. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: