Mire számíthatnak ma a befektetők?

Indexemelkedésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon a kereskedés kezdetén.

Mire számíthatnak ma a befektetők?

A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető indexek 0,2 százalék körüli emelkedéssel indulhatnak neki a csütörtöki kereskedésnek.
   
A nap folyamán számos fontos, a befektetői magatartást erősen befolyásoló makrogazdasági adat és monetáris politikai iránymutatás jelenik meg. Áprilisi ipari termelési adatokat tesz közzé néhány nagyobb európai nemzetgazdaság. Megjelenik az OPEC havi rendszeres piaci jelentése. Kamatdöntő ülést tart és beszámol monetáris politikai terveiről az Európai Központi Bank (EKB). A májusi amerikai inflációs adatok alapján pedig a Fed monetáris politikai magatartására vonatkozóan lehet majd következtetéseket levonni.
   
Szerdán az európai tőzsdeindexek vegyesen zártak, többségében szerény nyereséggel. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,10 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,09 százalékkal emelkedett, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0.02 százalékkal zárt magasabban.
   
Londonban 0,20 százalékkal csökkent az FTSE-100 index a nyersanyagipari vállalatokat és bankokat célzó eladási nyomás alatt. A frankfurti DAX index 0,38 százalékkal csökkent szerdán. Milánóban 0,26 százalékkal zárt alacsonyabban a tőzsdeindex, követve a Ferrari részvényének közel három százalékos esését.
   
A párizsi CAC-40 index már sorban a negyedik egymást követő kereskedési napot zárta nyereséggel 21 éves árfolyamcsúcs közelében. Szerdán az index 0,19 százalékkal erősödött. A madridi tőzsdeindex szerény 0,03 százalékos nyereséget ért el szerdán.
   
Az amerikai tőzsdeindexek veszteséggel zártak szerdán, az ázsiai piacok viszont nyereséggel indították el a csütörtöki globális tőzsdenapot. Tokióban és Szöulban 0,4 százalékos emelkedésben voltak a tőzsdeindexek az európai kereskedés kezdete előtt két órával, a hongkongi index 0,3 százalékos emelkedést mutatott, Sanghajban 0,8 százalékkal, Sencsenben pedig 1,3 százalékkal járt magasabban az árfolyammutató.
   
Az olajár lefelé korrigált csütörtök reggel az előző nap elért több éves csúcsról. A Brent 72,83 dollárnál is járt szerdán, ami 2019. május 20. óta a legmagasabb ára volt, a WTI pedig 70,62 dollárnál, ami az esetében 2018. október 17. óta a legmagasabb árszintnek számít.
   
Az európai kereskedési idő kezdete előtt két órával a Brent ára 0,65 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 71,75 dolláron, a WTI ára pedig 0,64 százalékkal csökkent 69,51 dollárra.
    Az eurót 0,09 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2167 dolláron, az arany spot ára 0,12 százalékkal csökkent unciánként 1886,31 dollárra.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás: