Mit tartalmaz az új hulladékgazdálkodási törvény?

A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv újabb célkitűzését teljesíti azzal, hogy az Országgyűlés hétfőn elfogadta a hulladékgazdálkodási rendszer megújítására vonatkozó törvényjavaslatot, amely megfelel az Alkotmánybíróság döntésében foglaltaknak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztériuma (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Mit tartalmaz az új hulladékgazdálkodási törvény?

Az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményben Steiner Attila hozzátette, a körforgásos gazdaságra való átállást, az illegális hulladéklerakók felszámolását, a hulladékot illegálisan elhelyezők szigorúbb büntetését, a visszaváltási rendszer kialakítását és a hulladékgazdasági tevékenység racionalizálását szolgáló jogszabályi módosítások hozzájárulnak az ország természeti kincseinek megóvásához és az ország megtisztításához is.
   
Az államtitkár emlékeztetett, a hulladékgazdálkodási feladatok hatékonyabb ellátása és koordinálása új koncessziós modellben valósul meg, amelyben az állam által meghatározott feladatokat - a hulladék összegyűjtésétől egészen annak hasznosításra történő előkezeléséig - egy magánszereplő fogja elvégezni. A koncessziós társaságnak vállalnia kell, hogy teljesíti az Európai Unió által meghatározott, évekre lebontott hulladékgazdálkodási célszámokat, elvégzi a szükséges beruházásokat, miközben a családok rezsiköltségei sem emelkednek.
   
Közölték, az elfogadott szabályozás maradéktalanul eleget tesz az Alkotmánybíróság döntésében foglaltaknak azzal, hogy részletes eljárásrendet tartalmaz, amely az Alaptörvény rendelkezéseivel összhangban rögzíti, hogy az értékkel rendelkező hulladék tulajdonosa részére kompenzációt szükséges nyújtani a hulladék átadásakor. Ezek a rendelkezések biztosítják, hogy a koncessziós rendszerben sem éri hátrány a hulladék tulajdonosait amiatt, hogy a hulladékuk kezelését - választási lehetőség helyett - azt kizárólag a koncesszornak kell, hogy átadják - hangsúlyozta Steiner Attila.
   
A hulladék újratermelődésének megakadályozását szolgálja az illegális lerakás szigorú szankcionálása. Márciustól a jogsértőket a kormányhivatalok szervezetén belül létrejövő hulladékgazdálkodási hatóság - más szervekkel együtt - szigorúan büntetheti. Az illegális szemetelőknek pénzbírságot kell fizetniük, a jelentős mennyiséget meghaladó hulladék elhelyezéséért három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható lesz, a veszélyes hulladék vagy különösen jelentős mennyiségű hulladék elhelyezéséért pedig akár öt év szabadságvesztésre ítélhető az elkövető.
   
Az italcsomagolásra vonatkozóan az állam kötelező visszaváltási díjas rendszert alakít ki és működtet a jövőben. Az üveg és műanyag palackok, valamint a fémdobozok vásárlásánál betétdíjat kell majd fizetni, amely a kiürült csomagolás automatás vagy kézi visszaváltó helyeken történő visszaváltásánál teljes mértékben visszajár. Ez ösztönzi az italcsomagolási hulladékok minél nagyobb arányú visszagyűjtését és azokból újra csomagolás előállítását. Ezáltal Magyarország jelentős lépést tesz az uniós irányelveknek megfelelés felé és csökkenhet a lerakott vagy nem elkülönítetten gyűjtött értékes hulladék mennyisége, ami lehetővé teszi az anyagkörforgás és az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás megteremtését - olvasható az ITM közleményében.

Hozzászólások

A koronavírus okozta szorongás a munkahelyi hangulatra is rányomta a bélyegét!

A koronavírus-járvány nem csupán a munkavégzés módjában hozott számottevő változásokat, de abban is, hogy milyen elvárásokat fogalmaznak meg a munkavállalók a saját vezetőikkel szemben. Sokan csalódtak saját vállalatukban és főnökeikben, a legtöbb vezető ugyanakkor a home office és a személyes találkozások hiánya miatt nem látja mekkora veszély, hogy kulcsembereik elhagyják a céget. Az adatalapú HR-tech megoldásokat fejlesztő CX-Ray több mint 65 ezer munkavállaló napi hangulatát mérte fel. A vizsgálat szerint a „munkahelyi hangulati” mélypontot a lezárások első hete jelenti, és a munkavállalók lemorzsolódásának esélye a felére csökkent ott ahol, a vezetők támogatóan voltak jelen beosztottjaik életében.
2021. 03. 09. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így hatottak a szigorítások és a harmadik hullám az ingatlanpiacra

A koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorítások után közvetlenül 20-25 százalékkal visszaesett az eladó és kiadó ingatlanok iránt érdeklődők száma heti összevetésben, de vasárnapra visszakapaszkodott a megszokott szintre. A mostani kilátások szerint a legújabb szigorítások várhatóan nem befolyásolják érdemben a lakáspiac teljesítményét, ami leginkább az év elején bevezetett extra támogatásoknak és kedvezményeknek köszönhető. A lakásépítési kedv kimagasló volt az év elején: januárban 1011 lakóépület kapott építési engedélyt, ami éves szinten pedig 38 százalékos növekedésnek felel meg. Januárra vetítve pedig az elmúlt öt év legmagasabb értéke.
2021. 03. 09. 03:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Fix kamatozású beruházási hitel indul az exportban résztvevő kkv-k szektor számára

A gazdaság újraindításának elősegítése, a magyar vállalati szektor 99 százalékát jelentő mikro-, kis- és középvállalati szegmens hosszútávú finanszírozása érdekében új, 10 éves futamidejű, kamattámogatott és euró alapon 0,5 százalékon fixált kamatozású programot indít az EXIM, fordulat beruházási hitel néven - közölte hétfőn a hitelintézet az MTI-vel.
2021. 03. 08. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több tonna illegális fémhulladékot foglalt le a NAV

Öt tonna illegális fémhulladékot foglaltak le pénzügyőrök Pécsen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t.
2021. 03. 08. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Postán is kérheti a NAV-tól az elkészült SZJA-bevallását! Mutatjuk hogyan!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallási tervezeteket március 15-től elektronikusan elérhetővé teszi az eSZJA felületén; akinek nincs ügyfélkapuja, április 15-ig kérheti a tervezetek postázását.
2021. 03. 08. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 271,36 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 43 540,36 ponton zárt hétfőn.
2021. 03. 08. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy évvel halasztják az egységes elektronikus tőzsdei beszámolást

Döntés született az egységes elektronikus beszámolási formátum (ESEF) magyarországi halasztásáról. Az EU tagállamok többsége, így a környező országok közül többen már jelezték az Európai Bizottság felé, hogy élnek az egy éves halasztási lehetőséggel. A tőzsdei cégek számára a 2020-as éves pénzügyi beszámolók elkészítése után célszerű elkezdeni a felkészülést a 2021-es éves jelentést érintő ESEF követelmények alkalmazására.
2021. 03. 08. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy évtized alatt közel 13 százalékkal nőtt az állásban lévő nők száma

Tavaly 2 millió 103 ezer aktív korú nő állt alkalmazásban, ami közel 13 százalékkal haladta meg a tíz évvel korábbi létszámot. A teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagos bruttó bére 370 ezer forint volt, ami 16 százalékkal marad el a férfiakétól – derül ki a Trenkwalder munkaerőpiaci szolgáltató társaságnak a nemzetközi nőnap alkalmából kiadott elemzéséből.
2021. 03. 08. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olcsó nálunk a gáz, de mennyire és mihez képest?

Továbbra is Budapesten a legolcsóbb a lakossági földgáz 29 európai főváros közül, az áramért pedig csak Belgrádban fizetnek kevesebbet a fogyasztók a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) februári nemzetközi árösszehasonlító vizsgálata szerint.
2021. 03. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kutatás a női felsővezetők körében: a COVID-időszak még égetőbbé teszi az esélyegyenlőség ügyét

Többfrontos támadással kell megküzdeniük a nőknek a járványidőszakban, és mindegyik arra mutat rá, hogy az esélyegyenlőség ügye fontosabb, mint valaha. Így foglalhatók össze a KPMG Global Female Leaders Outlook 2020 kutatás tanulságai. A magyar részeredményekből ugyanakkor az is kitűnik, hogy a sztereotipizálásból fakadó sérelmek a nemzetközi átlagnál kevésbé foglalkoztatják a női vezetőinket, ugyanakkor jobban aggódnak a technológia túlburjánzása miatt és többet áldoznának a munkatársak képzésére.
2021. 03. 08. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mától fokozott ellenőrzés várható az utakon!

Megkezdődött és egész héten tart a fokozott ellenőrzés az utakon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon.
2021. 03. 08. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Drágulhat a hús és a tej

Az emelkedő önköltség miatt az állattartók elkerülhetetlennek látják a hús- és tejtermékek drágulását - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel hétfőn.
2021. 03. 08. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mától élnek a szigorított intézkedések, nézzük a pontos infókat!

A kormány döntése értelmében hétfőn életbe léptek a március 22-ig tartó szigorított védelmi intézkedések, amelyeket a koronavírus-járvány harmadik hullámában a fertőzésszámok csökkentése érdekében hozott meg a kabinet. A nőnapra tekintettel a virágboltok hétfőn még nyitva maradhatnak, de utána nekik is be kell zárniuk.
2021. 03. 08. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Drágább lett a cigi, de nézzük mennyi dohányt termel Magyarország! (egy ábrán)

Dohánytermelés Magyarországon, 1997-2019 Termelt mennyiség, tonna
2021. 03. 08. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehéz hetek következnek...

A járványügyi védekezés legnehezebb hetei jönnek, fegyelmezettnek kell maradni - erről írt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Facebook-bejegyzésében vasárnap.
2021. 03. 08. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt tart a magyar koronavírus oltás - mutatjuk a friss számokat

Több mint 980 ezer embert már beoltottak Magyarországon - közölte vasárnap a koronavirus.gov.hu; meghalt 108, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6201 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon.
2021. 03. 08. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 03. 07. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Online továbbra is lehet rendelni

A járvány óriási hullámban tört Európára, így Magyarországra is, ezért kell zárni, de az üzletek online továbbra is nyitva tarthatnak, az interneten mindent meg lehet vásárolni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap a Facebookra feltöltött posztjában.
2021. 03. 07. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így jártak a héten, akik magyar részvényekbe fektették a pénzüket

Növekvő forgalomban gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 269,00 ponton zárt pénteken, 521,17 ponttal, 1,19 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
2021. 03. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Online koncert hölgyeknek, nőnap alkalmából

Online koncertet rendez a nemzetközi nőnapon a Hagyományok Háza, az esten három női prímás - Páll Éva, Kuczera Barbara és Salamon Beáta - áll össze.
2021. 03. 07. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: