Módosítani kell az egyházalapítási törvényt

(MTI) - Széles konszenzussal módosítani kell az egyházalapítási törvényt, mert a mostani helyzet tarthatatlan - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke lakossági fórumon Ajkán pénteken este.

Ma egyszerűbb egyházat alapítani, mint egy bélyeggyűjtő egyesületet - jelentette ki, megjegyezve: tömeges a visszaélés, amikor is nem vallási tevékenységet folytató társulatok "eklézsiabizniszt művelnek és közpénzeket csapolnak meg". A javaslatuk lényege az, hogy valóban csak vallási tevékenységet folytató szervezetet lehessen egyházként bejegyezni - mondta a pártelnök. Semjén Zsolt hangsúlyozta azt is, hogy a bejegyzést ne lehessen bármelyik bíróságon megtenni, hanem "legyen néhány bíró, akinél be lehet jegyezni egyházat". A bírákat pedig a tudományos akadémia szakértői, valamint teológusok, vallásszociológusok és filozófusok segítenék annak elbírálásában, hogy valóban vallási tevékenységet folytat-e az a szervezet, amelyik a bejegyzését kéri - mondta a KDNP elnöke.

 

Szerinte ugyanis ma olyan abszurd helyzet van, hogy akár egy család is bejegyezheti magát egyházként, s azonnal technikai adószámot kap, az adóként befizetett egy százalékát visszakapja, sőt ezt még több százezer forinttal meg is fejeli az állam. Sima szélhámossággal csaknem milliós összeget "ki tud venni a rendszerből" egyetlen család - mondta Semjén Zsolt. "Mi azt mondjuk, hogy be kell nyújtani hitelveket és egy arra felkészült bíró - megfelelő szakértőkkel - bírálja el, hogy egyáltalán vallási jellegű-e az, amire a bejegyzést kérik" - fogalmazott a kereszténydemokrata párt vezetője, aki szerint "egy későbbi széles konszenzus kell ahhoz is", hogy konkrét létszámhoz vagy bizonyos honossághoz is (működjenek már bizonyos ideje) kötődjön a bejegyzés. Semjén Zsolt ezt követően annak a véleményének adott hangot, hogy "országot így még nem romboltak le", mint az elmúlt nyolc év baloldali kormányzása alatt.

 

Rámutatott: a Kádár-rendszer 30 év alatt hozott össze 21 milliárd dollárnyi adósságot, az Orbán-kormány ugyanakkor visszafizette a teljes IMF-hitelt, viszont a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány 2002 és 2008 között csinált 25 milliárdnyi államadósságot, s mindezt 2009-ben pedig megduplázták. "S nincs válasz arra, hogy hol van ez a tengernyi pénz" - jelentette ki az ellenzéki politikus. Az ellenzéki politikus szerint az újabb és újabb hiteleket "beletömték külföldi bankokba, s azok talicskával kitolták az országból, nekünk meg itt maradt az adósság". Az ideológiája az volt a Bajnai-kormánynak, hogy azért kell "a külföldi bankokba tömni a hitelekből felvett pénzt", mert majd ezek fognak hitelezni a vállalkozóknak és az embereknek.

 

"Hát persze, hogy a bankok kitaláltak mindent, hogy ne kelljen hitelezni" - mondta az ellenzéki párt elnöke, megjegyezve: ezt "egy magát szocialistának mondó kormány és párt" vitte véghez. A KDNP elnöke szerint "a szocialista párt legnagyobb blöffje az, hogy szocialistának vallja magát". Semjén Zsolt szerint az idei költségvetés "úgy fiktív, ahogy van". Utalt arra is, hogy a multinacionális cégek Magyarországon "olyan hihetetlen kedvezményeket" kapnak, amelyekről a magyar vállalkozók nem is álmodhattak. Hozzátette: ma Európában Magyarországon vannak a legmagasabb adók, néhány belgiumi adónemet kivéve. "Magyarországnak egy protekcionista, patrióta gazdaságpolitikát kell folytatni, tehát az államnak alapvetően a magyar cégeket kell támogatnia" - jelentette ki Semjén Zsolt.

 

A fórumon ismertette a programját Ékes József, a Fidesz-KDNP ajkai parlamenti képviselőjelöltje. A mintegy 100 résztvevőt a Tó vendéglőben pogácsával és üdítővel vendégelték meg. Semjén Zsolt az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: szükség lenne arra, hogy az iskolákban "valamifajta erkölcsi oktatás legyen". Mint mondta: senkit nem akarnak semmire sem kényszeríteni, ezért a kiindulópontjuk az, hogy legyen egy etika óra, s a diákok dönthetnének arról - mint a nyelvtanulás esetében -, hogy hittanra és erkölcstanra járnak vagy klasszikus polgári etikát tanulnak.

Meglepetést okozott a termelői árak alakulása az USA-ban

Augusztusban a várakozásokra rácáfolva 0,1%-kal csökkentek az amerikai termelői árak az előző hónaphoz képest.
2025. 09. 10. 22:30
Megosztás:

Grayscale új kriptótermékre lő: jön a Hedera Trust a Nasdaqra, emelkedésben az HBAR

A Grayscale új, HBAR-alapú befektetési alapot tervez indítani a Nasdaqon, amit az intézményi érdeklődés erős jeleként értékel a piac. Az árfolyam azonnal reagált: 3%-os emelkedéssel áttörte a 20 napos mozgóátlagot.
2025. 09. 10. 22:00
Megosztás:

Egy újabb évet csúszik a fellendülés

A második negyedévben az USA gazdasága a pozitív irányba korrigált. A gazdaság az évesített negyedéves adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az első negyedév 0,5 százalékos visszaesése után.
2025. 09. 10. 21:30
Megosztás:

A MEXC kriptotőzsde bemutatja: „Proof of Trust”

A MEXC kriptovaluta tőzsde új kampánya áttöri a bizalmi falat: megérkezett a „Proof of Trust”. A kriptovaluta-tőzsde új szintre emeli az átláthatóságot, a felhasználói védelmet és az iparági felelősségvállalást
2025. 09. 10. 21:00
Megosztás:

Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet

A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
2025. 09. 10. 20:30
Megosztás:

A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a júliusban várt 2,2 százalékról 2,4 százalékra javította az idei globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, részben a vártnál kedvezőbb második negyedévi gazdasági adatokkal indokolva a döntést.
2025. 09. 10. 20:00
Megosztás:

Nemzetközi elismerésben részesült a BÉT a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:30
Megosztás:

NAV: Hamarosan szigorodnak a számlaadat-szolgáltatás feltételei

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szeptember 15-ig adott határidőt a számlaadat-szolgáltatóknak, hogy alkalmazkodjanak a tavasszal meghirdetett új szabályokhoz - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:00
Megosztás:

Egyhangúlag szavazott az alapkamatról a monetáris tanács augusztusban

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusban - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.
2025. 09. 10. 18:30
Megosztás:

Energiamegtakarítás, ami a pénztárcán is látszik

A tudatos pénzügyi döntések közé ma már nemcsak a megtakarítások vagy befektetések tartoznak, hanem az is, hogyan gazdálkodunk az otthonunk vagy vállalkozásunk energiafelhasználásával.
2025. 09. 10. 18:00
Megosztás:

Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?

Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
2025. 09. 10. 17:30
Megosztás:

A vártnál gyengébb eredmény ellenére száguld az Oracle árfolyama

Az Oracle tegnap tőzsdezárás után tette közzé pénzügyi évének első egyedéves jelentését.
2025. 09. 10. 17:00
Megosztás:

Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására

A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek

2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Az XRP emelkedésére számítanak, a FleetMining felhőbányászati megoldása pedig alacsony belépési küszöbbel és stabil hozamokkal kínál új modellt.

A Bloomberg elemzői szerint 95% az esély arra, hogy jóváhagyják a Ripple (XRP) ETF-et, és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) várhatóan októberben hozza meg döntését. Bár a stabilcoin-piac gyors növekedést mutat, az XRP valódi eszközökön (real-world assets – RWA) alapuló alkalmazása elmarad versenytársaitól, jelenleg csupán 2%-os arányt képvisel.
2025. 09. 10. 16:00
Megosztás:

Csoda történt az amerikai tőzsdén!

Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
2025. 09. 10. 15:30
Megosztás:

Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek

A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
2025. 09. 10. 15:00
Megosztás:

Buborékok és befektetések - miért éri meg közelebbről megismerni a spanyol pezsgők világát?

A pénzügyekben sokszor a hosszú távú értékek számítanak. Ez igaz az italokra is. Egy jól választott pezsgő nemcsak egy este hangulatát emelheti, hanem maradandó élményt is adhat. A spanyol buborékos italok közül a brut cava az, amely újra és újra képes bizonyítani, hogy a minőség elérhető áron is megvalósulhat.
2025. 09. 10. 14:30
Megosztás:

6,2 milliárd dollárnyi stabilcoin áramlott a Binance-re – fordulóponthoz érkezett a kriptopiac?

2025. szeptember 8-án a Binance történetének egyik legnagyobb tőkebeáramlása zajlott le: 6,2 milliárd dollárnyi stablecoin érkezett az ismert kriptotőzsdére. A lépés mindössze napokkal előzte meg a Fed újabb kamatdöntését, így sokak szerint nem véletlen az időzítés. Vajon mit jelez ez a példátlan volumen? Új bikapiac van kialakulóban, vagy inkább óvatos pozícióépítés tanúi vagyunk?
2025. 09. 10. 14:00
Megosztás:

A BlackRock Bitcoin és Ethereum eladásban van - tudnak valamit?

A BlackRock újra elad: közel 300 millió dollárnyi BTC-t és ETH-t mozdítottak meg – jön az árzuhanás?
2025. 09. 10. 13:00
Megosztás: