Működik a magyar gazdasági modell

Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár értékelése szerint az Európai Bizottság téli gazdasági előrejelzésében elismerte, hogy a magyar gazdasági modell működik.

A brüsszeli testület - legújabb, csütörtökön nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint - 2015-ben és 2016-ban is a korábban vártnál lassabb gazdasági növekedésre számít Magyarországon, egyúttal a bizottság csökkentette az idei költségvetési hiányra vonatkozó prognózisát is. Ezzel kapcsolatban Giró-Szász András azt közölte az MTI-vel, hogy az Európai Bizottság korábban is kevesebb növekedést prognosztizált, de az idei adatok is bizonyítják: "a gazdasági növekedésünk tartós". A prognózis szerint - idézte - a magyar gazdaság 2014-ben 3,3 százalékos GDP-növekedést produkált, amivel az Európai Unión belül holtversenyben a második helyet foglalja el, csak Írország előzi meg.

 

Megjegyezte, hogy az uniós tagállamokban a GDP-növekedés átlagosan 1,3 százalékos volt tavaly. Az államtitkár kijelentette: "a magyar gazdaság 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is tovább növekszik", és a magyar bővülés 2014-2015-ben is jelentősen felülmúlja az EU átlagát. Az előrejelzés egyértelműen mutatja - folytatta -, hogy Magyarországon a következő években is növekedni fog a foglalkoztatottság, vagyis közelebb kerül a kormány a teljes foglalkoztatottság eléréséhez. Emellett a munkanélküliség is folyamatos csökkenő pályán marad, ahogyan az elmúlt években ez már látható volt - jegyezte meg, emlékeztetve: a munkanélküliség Magyarországon csökkent a legjobban az EU országain belül, a jelzett adatok szerint tavaly 10,2-ről 7,7 százalékra.

 

A munkanélküliség ráta ráadásul 2015-ben tovább csökken, 6,6 százalékra eshet - fűzte hozzá. Giró-Szász András arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar államadósság az előrejelzés szerint több mint 10 százalékkal marad alatta az uniós átlagnak. Ezzel kapcsolatban hozzátette: "várjuk meg a tényadatokat a következő években is, hiszen nem először fordult elő, hogy a nagy hitelminősítők, gazdasági intézetek rosszabb adatokat, növekedést jósoltak". Jelezte, a 2014-es államadósságra vonatkozó végleges adat február közepén jelenik meg, ezért elhamarkodottnak tartja azt feltételezni, hogy megtörik a magyar államadósság 2010 óta tartó folyamatos csökkenő tendenciája. Az adósság szerkezetében pozitív folyamatnak nevezte az államtitkár a devizaarány folyamatos csökkentését, így ugyanis az államadósság és Magyarország árfolyamból eredő kockázatainak csökkentése folytatódik.

 

Tájékoztatása szerint 2010 végén 47 százalék volt a devizaarány, 2013 végén pedig 42 százalék, és 2015-re "ez még jobban csökkenni fog". Giró-Szász András szerint jó hír az is, hogy a legfrissebb, 2014. novemberi adatok alapján 2286,7 milliárd forint volt a háztartások kezében lévő állampapír-állomány. Ráadásul jelentősen tovább csökkenhet idén Magyarország devizaadóssága - hangsúlyozta, közölve, hogy miközben 2015-ben 2,3 milliárd eurónyi adósság jár le, a központ csupán 500 millió euró értékben bocsát majd ki új papírokat, "vagyis az állam devizatartozása 1,8 milliárd euróval lehet kevesebb a tavalyinál az idei év végén". A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt is megemlítette, hogy a magyar gazdaság iránt folyamatos a befektetők bizalma, amit jól mutatnak az új minimumhozamok.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A magyar gazdaságpolitika legnagyobb eredményének továbbra is a 3 százalék alatti hiánycél tartását nevezte: a költségvetési hiány 2015-ben előreláthatólag 2,5 százalékra eshet, ami kedvezőbb a tavalyi prognózisnál. Giró-Szász András összegzése szerint minden elemzésből, jelentésből, gazdasági mutatóból jól látszik, hogy Magyarország jó irányba halad, az Európai Bizottság jelentése után pedig újra kijelenthető: előbb-utóbb el kell ismernie minden gazdasági és hitelminősítésnek a magyar gazdasági modell sikerességét. A kormánynak azonban vannak még feladatai a soron következő 3-3,5 évben - közölte az államtitkár, ezek között említve a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetének további javítását, valamint azt, hogy a teljes foglalkoztatottság érdekében segély helyett munkát adjanak az embereknek. Fontosnak nevezte a rezsicsökkentés eredményeinek megvédését is. Végül jelezte, hogy a kormány a következő években a különböző életpályamodellekkel javítani fogja a közszférában dolgozók megbecsültségét.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: