Munka törvénykönyve - közeledtek az álláspontok

Több ponton is közeledett egymáshoz a felek álláspontja az új Munka törvénykönyve munkaanyagával kapcsolatban - hangzott el Kara Ákos (Fidesz) győri országgyűlési képviselő és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerdai sajtóbeszélgetésén Győrben, amelyen a nemzetgazdasági tárca, a munkaadók és a munkavállalók képviseletei közötti egyeztetésekről számoltak be.

A közeledés elsősorban a személyhez fűződő jogok területén történt, a kollektív kérdésekben továbbra is távol állnak egymástól az álláspontok - közölte Palkovics Imre. Az előbbiek között említette, hogy kikerült az anyagból: munkahelyén és magánéletében "mindenféle személyes jogot félresöpörve" a munkavállaló megfigyelő lehetett volna, mivel a privát szférát kivették e körből. Megtoldotta ezt azzal, hogy a hatályos törvény is "eléggé bizonytalan".

 

Benne maradt ugyanakkor az anyagban, hogy a munkavállaló továbbra sem mondhat bármit cégéről, mert ezért bírság érheti; szerintük ezzel a szólásszabadságot korlátoznák. Pozitív elmozdulásként említette, hogy az anyagban a felmondás régi feltételei álltak vissza, szemben a korábbi dokumentumban szereplő, az indoklás nélküli, a bizonyítási terhet megfordító változattal, ahogy azt is, hogy a korábbiakkal szemben megmaradna a védett időszak. Ebben - jegyezte meg Palkovics Imre - annyi módosulás állna be, hogy az általános munkavállalói kör számára az elbocsátás előtt szakmájához, végzettségéhez megfelelő állást kell felkínálni, a kismamák esetében pedig általános tilalom szerepel az anyagban.

 

Mindkét csoport esetében kikerülne viszont a szabályozásból a védett időszakot követő harminc napos türelmi idő. A jelenlegi 10 helyett 14 munkanap lehet az egyben kiadható szabadság hossza, és kiveszik az anyagból azt a korlátozást is, amely szerint a munkaviszony létesítését követő három hónapban nem lehet szabadságot kivenni, akárcsak azt, amely szerint a kor előrehaladtával degresszív módon csökkent volna a szabadság. "Engedményt tesz a tervezet" a korábbiakhoz képest abban, hogy a pótszabadság harmadát átviheti a következő évre a munkáltató - sorolta a változásokat az érdekképviseleti vezető. Mint mondta: ez utóbbit akkor tudják elfogadni, ha a kollektív szerződésben rögzítik.

 

Tájékoztatása szerint az eredeti munkaanyagban szereplő évi 300-ról 250 órára csökkentenék az egyeztetések nyomán a törvényben rögzített lehetséges túlmunka mértékét, amelyet kollektív szerződésben további 50 órával lehet emelni. A gondatlanság miatti kártérítés szabályai kapcsán az érdekképviseleti vezető arról beszélt: a hatályos törvény szerint két heti átlagbérnek megfelelő a plafon, a nyári minisztériumi munkaanyag viszont nem tartalmaz korlátozást. Ez változna olyan módon, hogy nyolc hónapban maximalizálnák a gondatlanság esetén a maximumot, de nem határoznának meg ilyen határt súlyos gondatlanság esetére. "Hogy mi a súlyosan gondatlan magatartás, azt csak sejteni tudjuk" - jegyezte meg Palkovics Imre, aki szerint ez a kitétel éppen ezért biztosít "nagyon tág keretet a munkaadónak".

 

Pozitív változásként említette ugyanakkor, hogy a bíróság - például a munkavállaló helyzetét figyelembe véve - mérlegelhet, enyhíthet a kártérítésen. A kollektív jogoknál "maximálisan távol állnak egymástól az álláspontok" - fogalmazott az érdekképviseleti vezető, kitérve arra, hogy a nyári munkaanyag a szakszervezeti tisztségviselőknek semmiféle munkajogi védelmet nem adott volna, ezzel szemben most ott tartanak, hogy egy szakszervezetnél egy jogvédett tisztségviselő lehet. Ez számukra még mindig elfogadhatatlan, hiszen az egyesülési törvény szerint az operatív vezetés három emberből áll, így viszont "nem lesz még két ember, aki vállalja ezt a kockázatot, hogy a munkáltatóval szemben jogvédelem nélkül fel fog lépni". "Hosszú előegyeztetési folyamaton vagyunk túl" - mondta Kara Ákos, jelezve: az anyag még nem került a kormány elé.

 

Mint mondta, ez a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács jövő keddi alakuló ülése után történik majd meg, így most "olyan tervezetről beszélünk, amelyeknek nincsen kőbe vésett mondata, nem a kormányzati álláspontot tükrözi, és a jövő héttől kerülne egyáltalán egyeztetésre". "Én magam azért dolgozom, hogy olyan Munka törvénykönyve legyen, amely a foglalkoztatás bővítését segíti, biztosítja a munkavállalói és a munkaadói jogok érvényesülését" - jegyezte mg a politikus. A tárgyalásokon történt változásokról szólva jelezte: megmaradna, hogy a próbaidő egyéni munkaszerződésben három, kollektív szerződésben hat hónapban köthető ki, továbbá a gyermek után járó pótszabadságot meg lehetne osztani az apa és az anya között. Kara Ákos beszámolója szerint három megoldási lehetőséget vázoltak fel.

 

A - feltehetőleg a kereskedelemben választott - két opció szerint a bérpótlékot magában foglaló alapbért vagy átalányt állapíthatnának meg, vagy a műszakpótlék fizetésének időtartamát délután kettő helyett este hattól tíz óráig, az összeg viszont 15-ről 30 százalékra emelkedne. azaz "aki klasszikusan viszi tovább a délutáni műszakpótlékot, az gyakorlatilag a pénzénél marad". (MTI)


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: