Munkaadók szerint sok cégnek segíthet a bérkompenzáció

Sok cégnek jelenthet segítséget az elvárt béremelés teljesítéséhez a kedden bejelentett bérkompenzációs pályázat - vélekedik a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) és az ÁFEOSZ-COOP vezetője; a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége pedig azt kéri, az ágazati párbeszéd bizottságokban haladéktalanul kezdődjenek tárgyalások a kompenzáció és az elvárt béremelés végrehajtásáról.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden jelentette be, hogy vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak márciustól azok a cégek, amelyeknek gondot okot az öt százalékos béremelés végrehajtása 2012-ben. A 21 milliárd forintos keretből várhatóan 450-700 ezer munkavállaló béremeléséhez járulnak hozzá a költségvetésből.

 

A pályázónak vállalnia kell, hogy a bérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést minden munkavállalójánál végrehajtja, valamint azt, hogy 2012-ben legalább megtartja - vagyis nem csökkenti - dolgozóinak létszámát. Az államtitkár ismertette, hogy az 5 százalékos emelésből 2, illetve 3 százalékos támogatást terveznek, a pályázatok megjelenése február végén, március elején várható. Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (ÁFEOSZ)-COOP elnöke az MTI-nek elmondta: a pályázat sok cégnek jelenthet segítséget az elvárt béremelés teljesítésében, de hogy pontosan mennyinek, az majd a konkrét feltételektől függ.

 

Hozzáfűzte, hogy az ÁFEOSZ, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ), és az MGYOSZ-szal együtt folyamatosan egyeztet a kormánnyal a pályázati feltételekről. Utóbbi kapcsán kifejtette, hogy azokat a cégeket preferálnák, ahol magas az élőmunkaigény, illetve sok a minimálbéren, illetve garantált bérminimumon (szakmunkás minimálbéren) foglalkoztatott munkavállaló, emellett várhatóan egy cégen belüli bérszínvonal-mértéket határoznának meg, amely alatt pályázhatnának bérkompenzációs támogatásra. Zs. Szőke Zoltán szerint ennek a meghatározásánál kiindulópont lehet, hogy körülbelül 180.000 forintos bér felett az 5 százalékos emelés már biztosítja a nettó kereset megtartását, a bruttó 216.806 forint felett keresőknél pedig már nincs szükség kompenzációra.

 

Az ÁFEOSZ-COOP elnöke azt is elmondta, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében a tervek szerint nem havi, hanem egy féléves és egy év végi elszámolás lesz a nyerteseknek. A versenyszféra várhatóan hamarosan megalakuló új, konzultációs testületéről elmondta, hogy annak működési szabályzata most készül, ennek véglegesítéséről a tervek szerint jövő héten egyeztetnek. Zs.Szőke Zoltán elmondta, hogy az új fórum legalább negyedévente ülésezik majd az NGM, valamint a tavaly decemberi egyeztetéseken részt vevő három-három munkaadói és munkavállalói érdekképviselet részvételével, fél évente pedig Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz majd a tárgyalásokon.

 

Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke szerint a munkaadók jelentős részének megoldást fog jelenteni a kedden bejelentett bérkompenzációs pályázati konstrukció. Kifejtette: azokat a cégeket kell hogy megcélozza a kiírás, ahol a cégen belül jelentős számban és arányban vannak alacsony bérű dolgozók, illetve ahol az összköltségen belül a bérköltségnek jelentős az aránya, tehát a béremelés nemcsak a bérköltségre, hanem az összes költségre is jelentős hatást gyakorol. A gazdálkodási problémákkal küzdő cégeknek különösen fontos a bérkompenzációs pályázat - fűzte hozzá. Az alelnök szerint a bérkompenzációra szánt körülbelül 100 milliárd forint, kiegészülve a 21 milliárd forintos kerettel, amelyre azok a cégek pályázhatnak, amelyeknek az 5 százalékos béremelés végrehajtása is problémát okoz "2012-ben a problémák jelentős részét kezelik".

 

A cégek érdekeltek abban, hogy a bérkompenzációnak megfeleljenek, hiszen egyébként nem indulhatnak közbeszerzésen, és nem kaphatnak állami támogatást, emellett a munkavállalók motivációja szempontjából is fontos tényező a béremelés - emelte ki Rolek Ferenc. A pályázati segítséggel az MGYOSZ reményei szerint a cégek nagy része teljesíteni tudja az elvárt béremelést. A versenyszféra állandó konzultációs fórumáról elmondta: remélik, hogy januárban véglegesül az alapszabály, és január végén elindul a munka, mert nagyon fontos lenne, hogy aktívan dolgozzon ez a konzultációs fórum, sok megbeszélnivaló téma van. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöksége kedden kiadott állásfoglalásában kezdeményezte, hogy az ágazati párbeszéd bizottságokban haladéktalanul kezdődjenek tárgyalások a kompenzáció és az elvárt béremelés végrehajtásáról.

 

Az MSZOSZ szerint a kormány "elhibázott gazdaság- és adópolitikája eredményeként minden korábbinál nehezebb helyzetben kell az ágazati és vállalati tárgyalásokat folytatni a szakszervezeteknek" Kifejtik, hogy az adójóváírás megszüntetése és az egészségbiztosítási járulék egy százalékpontos emelése miatt nagymértékű nettó keresetcsökkenés következhet be a munkavállalók jelentős részénél. Az MSZOSZ elnöksége szerint a bérkompenzációnak teljesnek kell lennie, ami azt jelenti, hogy egyetlen érintett munkavállaló nettó keresete sem csökkenhet. Ezért elvárja a kormánytól, valamint a munkáltatóktól, hogy minden esetben ahol erre szükség van, biztosítsák a kellő forrásokat, a bruttó bérek elvárt emeléséhez. Elutasítanak minden olyan törekvést, amely létszámcsökkentéssel, külső munkaerő alkalmazásával, a fekete és szürke foglalkoztatás eszközeivel képzeli el a probléma kezelését - olvasható az állásfoglalásban. (MTI)


Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás: