Nagy-Britanniában feloldják a zárlatot, jön az új készenléti rendszer

Megszavazta kedden a londoni alsóház a koronavírus-járvány megfékezése végett november 5-én bevezetett négyheti angliai zárlat feloldását. A döntés nyomán szerdán nulla órától új, háromfokozatú készenléti rendszer lép életbe, de Anglia nagy része a két legmagasabb készültségi szint hatálya alá kerül.

Nagy-Britanniában feloldják a zárlatot, jön az új készenléti rendszer

A hatórás vita után megtartott kedd esti voksoláson az alsóházi képviselők 291 szavazattal hagyták jóvá a kormányzati tervet, amely ellen 78-an voksoltak.
   
A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt csaknem egységesen tartózkodott. A Boris Johnson miniszterelnök vezette kormányzó Konzervatív Párt frakciójában is azonban komoly lázadás bontakozott ki az új sávos készenléti rendszer ellen, és a tory pártcsoportból 56-an a kormányzati indítvány ellen szavaztak, elsősorban azzal az indokkal, hogy a szigorú új készültségi rendszer súlyos gazdasági károkat okoz főleg a hátrányosabb helyzetű választókerületekben.
   
A szavazási arány a képviselői mandátumok pártonkénti megoszlása alapján azt jelenti, hogy ha a munkáspárti frakció nem tartózkodott volna, hanem szintén az új rendszer ellen szavaz, a kormány javaslata elbukott volna a kedd esti voksoláson.
   
Sir Keir Starmer, a Labour vezetője azzal indokolta a tartózkodást, hogy a párt elvben támogatja ugyan a járvány megfékezését célzó regionális korlátozásokat, az intézkedést azonban csak akkor tudta volna megszavazni, ha a kormány jelentős további gazdasági-pénzügyi támogatást is társított volna az új rendszerhez.
   
A háromfokozatú angliai készenléti rendszerben alacsony fokozat nincs, a legalacsonyabb, egyes szint is közepes riasztási fokozatnak számít, a kettes szint magas, a hármas szint nagyon magas járványkészültséget jelent a hivatalos meghatározás alapján.
   
A brit kormány járványügyi korlátozó intézkedései rendszerint csak Angliára terjednek ki, mert az egészségügyi szabályozás az Egyesült Királyság többi országában - Skóciában, Walesben és Észak-Írországban - a helyi kormányok hatáskörébe tartozik.
   
Az 56 milliós Angliában él ugyanakkor az Egyesült Királyság lakosságának 85 százaléka. A sávos rendszeren belül szerdától a második, vagyis magas készültségi szint hatálya alá kerül Anglia legnagyobb része a tízmilliós Londonnal együtt.
   
Több nyugat-, közép- és észak-angliai járványgócban, köztük Bristolban, Birminghamben, Newcastle-ban, Leedsben, Sheffieldben, Manchesterben és Yorkban, valamint a délkeleti Kent megyében viszont a hármas, nagyon magas készültségi szint lép életbe.
   
A legalacsonyabb, egyes - vagyis közepes - készültségi szint csak három országrészben, a délnyugat-angliai Cornwall megyében, a cornwalli partoktól 40 kilométerre délnyugatra fekvő Scilly-szigeteken és a dél-angliai partok közelében lévő Wight-szigeten lesz érvényes. Mindez azt jelenti, hogy szerdától 55 millió angliai lakos - a teljes lakosság 99 százaléka - a magas vagy a nagyon magas készültségi szint hatálya alá kerül.
   
A legenyhébb fokozatú járványkészültségi szintre besorolt térségekben élőktől is azt kéri a brit kormány, hogy ha lehetséges, otthonról dolgozzanak. Emellett szabadtéren és zárt terekben, így a lakásokban is legfeljebb hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat huzamosabb ideig egymás társaságában, a vendéglátóhelyek 23 óráig tarthatnak nyitva, de étel- és italrendelést helyszíni felszolgálásra csak 22 óráig vehetnek fel.
   
A második készenléti szint érvénye alá tartozó országrészekben a nem egy háztartásban élők zárt terekben nem tarthatnak összejöveteleket és szabadtéren is legfeljebb hat, nem egy fedél alatt lakó ember tartózkodhat együtt. A puboknak és a bároknak zárva kell tartaniuk - hacsak nem üzemelnek étteremként is -, más vendéglátóhelyek pedig csak kiadós mennyiségű étellel együtt szolgálhatnak fel szeszes italt.
   
A legmagasabb, harmadik készenléti szintű térségekben a múzeumoknak, a turistalátványosságoknak, a zárt terű szórakozóhelyeknek, a szállodáknak és egyéb szálláshelyeknek zárva kell tartaniuk, csakúgy, mint az összes vendéglátóhelynek, bár az utóbbiak elvitelre és házhozszállításra felvehetnek ételrendelést.
   
A kormány kéthetente felülvizsgálja az egyes országrészek készenléti besorolását.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: