Nagy pofont kapott a Richter
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: az ukrán válság, illetve a rubel gyengülése miatti bizonytalanság okozta a BUX esését. A nap vesztese a Richter volt, a társaság harmadik negyedévi rossz eredménye és a rubel gyengülése kedden is lehúzta a részvény árfolyamát.
Az OTP-papírok árfolyama szintén esett. A piac a devizahitelek forintosításának részleteit várja, emellett a bankpapírra negatív hatással volt az ukrán válság, illetve az orosz fizetőeszköz gyengülése is - mondta a szakértő, hozzátéve, hogy a kereskedés végére a Mol is esett.
A Mol árfolyama 130 forinttal, 1,09 százalékkal 11 805 forintra csökkent, 474,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 1,22 százalékkal 4050 forintra esett, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,87 százalékkal 349 forintra erősödött, forgalma 426,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 122 forinttal, 3,17 százalékkal 3728 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.