Napokon belül kitörhet az Unicredit

Kedden publikálta negyedik negyedéves gyorsjelentését az Unicredit, amely jobb lett az elemzői előrejelzéseknél. A vezérigazgató optimista a jövőt illetően, úgy tűnik a bank túljutott a nehezén. A grafikonon egy szűkülő alakzat látható, közel járunk egy erőteljes elmozduláshoz - olvasható az Erste elemzésében.

Nem sok izgalmat tartogatott az elmúlt hetekben az Unicredit árfolyama. A részvény egy szűkülő sávban oldalazott, és az utóbbi napokban már alig ment valamerre. Az alacsony volatilitású időszakokat általában nagyobb elmozdulás szokta követni, jelenleg is erre számítunk.

 

 

A technikai formációból napokon belül kitörhet az Unicredit, és várhatóan folytatódhat a januárban látott emelkedés. Jelenleg vételi pozíció nyitása javasolt, mert kitörés esetén rövid idő alatt nagyot emelkedhet a kurzus. Ha a negatív forgatókönyv lép életbe, akkor érdemes zárni a pozíciót, ezért a nagyobb vezteségek elkerülése érdekében 3,69 euróra helyezzük a stop-loss megbízást. Az első ellenállás 4,65 eurónál látható, ahol a nyereség egy részét már érdemes lehet realizálni, de bátrabb befektetők a 200 napos mozgóátlagig (5,38 euró) is tarthatják a pozíciót.

 

Jobb lett az Unicredit negyedik negyedéves eredménye. Az elemzők 30 millió eurós profitot vártak, ezzel szemben 114 millió eurós nyereséget jelentett a vállalat. Az egyszeri tételektől szűrt profit 247 millió euró lett, de a görög államkötvények leírásán 70 millió eurót, és egyéb végkielégítésekhez kapcsolódó egyszeri tételeken pedig 63 millió eurót veszített a bank. Bevétel soron is jól alakult a negyedév, az elemzők 6,072 milliárd eurót vártak, ezzel szemben 6,092 milliárd euró lett, ami 6,4% növekedés az előző negyedévhez képest.

 

 

A céltartalékolások tendenciája kedvező: A negyedik negyedévben 1,5 milliárd euró céltartalékot képzett az Unicredit, amely az előző év azonos időszakához viszonyítva 15%-os csökkenést jelent, az előző negyedévhez képest pedig több, mint 19%-kal kevesebb. 2011-ben 6 milliárd euró volt a céltartalék képzés, mely 12,6%-kal kevesebb 2010-hez viszonyítva.

 

Ugyanakkor a hitel-betét mutató meglehetősen magasann áll, 3 százalékponttal 143%-ra emelkedetett a legutóbbi negyedévben, miközben az európai bankszektorban a mutató átlagosan 106,5% volt a tavalyi év végén.

 

Januárban 7,5 milliárd eurós tőkeemelésről döntött a bank. Ezt figyelembe véve az év elején 8,4%-ról 9,97%-ra ugrott a bank elsődleges tőkemutatója (core Tier 1). Az Európai Bankfelügyelet (EBA) által szabott 9%-os Core Tier 1 szintet júniusig kell teljesíteni a bankoknak, ezt a küszöböt nehéz piaci helyzetben sikerült meghaladnia a banknak, így azt mondhatjuk, hogy túljutott a nehezén.

 

A gyorsjelentést követően sajtótájékoztatón mondta el Federico Ghizzoni, a cég vezérigazgatója, hogy a tavalyi kedvező eredmények láttán bizakodó az idei évvel kapcsolatban. Az olasz bank első embere azt is mondta, hogy nagyobb mértékben (átlagosan 0,3%-kal) csökkentené a működési költségeit a 2012-2013 közötti időszakra vonatkozóan, mint ahogy az a korábbi tervekben szerepelt. Ráadásul újra fizethet osztalékot, bár a 2011-es eredményből még nem, de az idei évtől kezdve már számíthatnak osztalékra a befektetők.

 

Nemzetközi tőzsdei befektetések itt!

Az Alchemy Pay beemelte a $USDD-t: új szintre léphet a több láncon elérhető stabilcoin-hozzáférés

Az Alchemy Pay új integrációja fontos lépés lehet a stabilcoin-piac számára: a fiat–kripto átjáróként ismert vállalat immár támogatja a $USDD stabilcoint, amivel a felhasználók egyszerűbben mozoghatnak a hagyományos pénzügyi világ és a több blokkláncon működő Web3-ökoszisztéma között. A fejlesztés nemcsak a hozzáférést teheti gördülékenyebbé, hanem a likviditást, a használhatóságot és a DeFi-belépést is javíthatja.
2026. 04. 08. 10:00
Megosztás:

Estek tegnap az európai indexek, Donald Trump Iránnak célzott fenyegetéseit követően

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miután a befektetők óvatosabbá váltak Donald Trump amerikai elnök Iránnak adott, a Hormuzi-szoros újranyitására vonatkozó ultimátuma előtt. A Stoxx 600 index közel 1%-kal esett, ledolgozva a nap eleji emelkedést, és a legtöbb szektor, valamint vezető európai börze negatív tartományban zárt a négynapos húsvéti szünetet követően. A piacokra nyomást helyezett az amerikai adminisztráció ellentmondásos kommunikációja: Trump egyszerre fenyegetett iráni polgári infrastruktúra elleni támadásokkal és beszélt jóhiszemű tárgyalásokról, majd egy újabb üzenetében rendkívül éles hangnemben figyelmeztetett a Hormuzi-szoros jelentőségére. Egyedi vállalati hírekben a Commerzbank közölte, hogy nem lát elegendő értékteremtési potenciált az UniCredit által tett felvásárlási ajánlatban.
2026. 04. 08. 09:30
Megosztás:

A Mol Move alkalmazásban a felhasználók már parkolást is indíthatnak

Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók már parkolást is indíthatnak a mobilapplikáción keresztül; a fejlesztés operációsrendszertől függően, fokozatosan válik elérhetővé - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 09:00
Megosztás:

Hatalmasat ugrott az egészségpénztári megtakarításból törlesztett lakáshitelek volumene

Több mint 60 százalékkal, ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Idén – teszi hozzá – tovább emelkedhet ez az összeg, amelyhez a törlesztésre fordítható keret emelkedése mellett hozzájárulhat a lakáshitelek piacának száguldása is.
2026. 04. 08. 08:30
Megosztás:

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
2026. 04. 08. 08:00
Megosztás:

Csaknem egymilliárd forintot kapott a kormánytól kerékpárútra Békéscsaba

Csaknem egymilliárd forint kormányzati támogatásból épül kerékpárút az épülő új gyár, a Vulcan Shield Global közelében Békéscsabán.
2026. 04. 08. 07:05
Megosztás:

Meghosszabbították a tejtermelők, tejfeldolgozók és tejkereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kezdeményezésére az Agrárminisztérium (AM) 2029. április 25-ig rendeletben meghosszabbította a tejfeldolgozók, tejtermelők és kereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét - közölte az érdekképviselet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 06:30
Megosztás:

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését a szlovén államfő

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését Natasa Pirc Musar szlovén államfő, miután a választási bizottság (DVK) hitelesítette a március 22-i parlamenti választás eredményét - derül ki a hivatalos közlönyben kedden közzétett elnöki rendeletből.
2026. 04. 08. 05:30
Megosztás:

Komplex fejlesztőközpontot építenek Mórahalmon

Kormányzati támogatással a gyermekek korai fejlesztését szolgáló központot alakítanak ki Mórahalmon - jelentette be a Csongrád-Csanád vármegyei kisváros polgármestere kedden.
2026. 04. 08. 05:00
Megosztás:

Kiskerti vetőmagok - mit, hol mikor vegyünk?

Országszerte elindultak a kiskerti munkák, amellyel párhuzamosan márciusban és áprilisban csúcsra jár a színes tasakos vetőmagok szezonja. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint hazánkban mintegy 1000 fajta zöldségből és 500 virágfajtából választhatnak a hobbikertészek, az előállítási költségek emelkedése miatt a forgalom mintegy 6 milliárd forintot tehet ki ebben az évben.
2026. 04. 08. 04:30
Megosztás:

2019 óta nem pörgött így a használtautó behozatal

Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest. Hasonló mértékű behozatalra utoljára 2019 októberében volt példa, azóta a regisztrált import használt autók száma jelentősen visszaesett: a mélypontot a 2023–24-es időszak jelentette, amikor havonta jellemzően 10 ezer alatt maradt a darabszám.
2026. 04. 08. 04:00
Megosztás:

Otthon Start: ha fix 3%, akkor mit jelent az ötéves kamatváltozás?

Bár az Otthon Start Program mára a lakáshitelpiac meghatározó konstrukciójává vált, működésének egyik kulcseleme továbbra is félreértések forrása. A money.hu elemzése szerint sokan tévesen gondolják, hogy az ötévente módosítható kamat a hitelfelvevők törlesztőrészletét is érintheti, miközben a valóságban a változás elsősorban az állami támogatás mértékét befolyásolja.
2026. 04. 08. 03:30
Megosztás:

A MATE fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre és a kormány azt szeretné, hogy 2030-ra az intézmény Európa legszebb egyeteme legyen és kerüljön be a világ legjobb 10 agráregyeteme közé - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője kedden, Gödöllőn.
2026. 04. 08. 03:00
Megosztás:

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West rappertől

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West amerikai rappertől, aki antiszemita megnyilvánulásaival, illetve Adolf Hitler egykori náci diktátort és a nácizmust dicsőítő számaival hosszú évek óta súlyos botrányokat kavar. Az intézkedés keddi bejelentése után törölték azt a londoni zenei fesztivált, amelyen az énekes fellépett volna.
2026. 04. 08. 02:30
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt egy átlagos család egy hónapban és az mennyibe kerül?

Sok család pontosan ugyanazt tapasztalja hónapról hónapra: nem érzik úgy, hogy pazarolnának, mégis újra és újra meglepően magasnak tűnik a villanyszámla. Nem égnek egész este a lámpák, nincs szauna a fürdőszobában, és a legtöbben nem is fűtenek teljesen árammal — mégis valahogy egyre több pénz folyik el az otthonokból. A kérdés ezért ma már nem pusztán az, hogy „mennyit fogyasztunk?”, hanem az is, hogy mi számít egyáltalán normálisnak Magyarországon 2026-ban.
2026. 04. 08. 02:00
Megosztás:

475.000 család kap vissza pénzt az áramszolgáltatótól

Április második hetétől kezdve folyamatosan postázzák azokat a villanyszámlákat is, amelyek már tartalmazzák a januárban bevezetett rezsistophoz kapcsolódó kedvezményt.
2026. 04. 08. 01:30
Megosztás:

Vérvétel – ez a szám jelzi, meddig élhetsz!

Sokan úgy gondolják, hogy egy vérvétel csak azt mutatja meg, éppen betegek vagyunk-e vagy sem. A valóság azonban ennél sokkal izgalmasabb – és egyben nyugtalanítóbb is. A laboreredmények között ugyanis vannak olyan számok, amelyek nemcsak a jelenlegi állapotunkról, hanem a szervezetünk „kopásáról”, gyulladásszintjéről, anyagcseréjéről és így a hosszú távú túlélési esélyeinkről is árulkodhatnak.
2026. 04. 08. 01:00
Megosztás:

Éjféltől emelkednek az üzemanyagárak Szlovéniában

Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
2026. 04. 08. 00:05
Megosztás:

Solana védelem: elindult a STRIDE a DeFi-biztonság megerősítésére

A Solana Foundation új biztonsági programot indított STRIDE néven, amellyel a teljes Solana-alapú DeFi-ökoszisztéma védelmét emelné magasabb szintre. A kezdeményezés időzítése aligha véletlen: néhány nappal egy súlyos, 286 millió dolláros exploit után érkezett, amely ismét rámutatott arra, hogy a DeFi-szektorban a technológiai innováció sokszor gyorsabban fejlődik, mint a mögötte álló biztonsági infrastruktúra.
2026. 04. 07. 23:30
Megosztás:

A mikroműanyagok és a gyógyszerhatóanyagok kölcsönhatásait vizsgálják a HUN-REN CSFK-ban

Százhuszonötmillió forintos támogatást nyert a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézete a mikroműanyagok és gyógyszerhatóanyagok talajbeli kölcsönhatásainak vizsgálatára - tájékoztatta a kutatóintézet az MTI-t kedden.
2026. 04. 07. 23:00
Megosztás: