Négymilliárdos veszteséget jelentett a Boeing az első fél évre

Több mint 4 milliárd dollár üzemi veszteséget jelentett a június 30-án zárult első pénzügyi fél évre a Boeing, az amerikai gyártó emellett bejelentette: egy évvel elhalasztja új típusa, a 777X premierjét.

Négymilliárdos veszteséget jelentett a Boeing az első fél évre

A chicagói székhelyű gyártó szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, bevétele 26 százalékkal 28,7 milliárd dollárra csökkent, és hiába esett 20 százalékkal az üzemelés költsége, az üzemi szintű veszteség így is 4,3 milliárd dollárt tett ki, négyszer annyit, mint egy évvel korábban. A Boeing adózott vesztesége a fél év végén a tavalyi 793 millió dollár után idén 3 milliárd dollár volt.
   
A koronavírus-járvány, illetve az emiatt bevezetett utazási korlátozások jelentősen rontották a Boeing piaci helyzetét, mivel nagy mértékben csökkent a szélestörzsű gépek iránti kereslet. Emiatt a társaság úgy döntött, egy évvel elhalasztja új típusa, a 777X piaci bevezetését, az első példány csak 2022-ben állhat forgalomba. Másik szélestörzsű típusából a 787 Dreamlinerből pedig jövőre az idei 10 helyett csak hatot készít el havonta a gyártó.
    

A Boeing az időszak során 70 repülőgépet adott át üzemeltetésre szemben a tavalyi 239-cel.

Hová utazz legközelebb? ITT megtudhatod!

Hozzászólások

Erős forgalmat vár az IKEA

Novemberben 5 százalékkal nőtt az IKEA magyarországi forgalma a tavaly novemberihez képest, és a várakozások hasonlóak decemberre is - közölte a vállalat az MTI megkeresésére pénteken.
2020. 12. 04. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új befektetési igazgatóval erősít a Széchenyi Alapok

Tapasztalt pénzügyi szakembert nevezett ki újonnan létrehozott, negyedik befektetési igazgatóságának élére a Széchenyi Alapok, amely egy év alatt megötszörözte befektetési aktivitását. Molontay Tamás pályáját a Volksbankban kezdte, majd felsővezetőként, illetve vezérigazgatóként dolgozott az ING Bankban, a Crédit Agricole-nál és a Citibankban, foglalkozott kockázati tőkével, és egy nemzetközi ügyfélélménykutató cég európai igazgatójaként is tevékenykedett.
2020. 12. 04. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták a Daimler stratégiáját

A Daimler felügyelőbizottsága elfogadta a vállalat 2021-2025 közti stratégiáját.
2020. 12. 04. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyedülálló garancia biztosítással lép piacra a Hungarikum Alkusz Cégcsoport legújabb tagvállalata

Speciális garancia biztosítási termékkel lép piacra a Hungarikum Alkusz Cégcsoport legújabb tagvállalata, a HUNInsolex Biztosítási Vezérügynökség Kft., melyet az utólagos útdíjfizetési lehetőséget választó fuvarozó és szállítmányozó cégek részére ajánlja.
2020. 12. 04. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Moderna vakcinája 119 napig nyújt védelmet a koronavírus ellen

A Moderna tegnap piaczárás után jelentette be, hogy az eddigi kísérletek alapján az oltása 119 napig védettséget biztosít a koronavírus ellen. Az adatokat a fázis egyes, mellékhatásokat vizsgáló kísérletekben részt vevő alanyok szervezetében a fent leírt ideig magas szinten megmaradó antitestekre alapozzák.
2020. 12. 04. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ratatics Péter maradt a Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke

Újraválasztották Ratatics Pétert, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatóját a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) elnökévé a szervezet közgyűlésén - tájékoztatta a szövetség csütörtökön az MTI-t.
2020. 12. 04. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezetők a Rábánál

Hetzman Béla lett a Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatóságának új elnöke, Lepsényi István pedig a felügyelő bizottság új vezetője, egyben az auditbizottság egyik új tagja az igazgatóság rendkívüli közgyűlési hatáskörben hozott döntése alapján - közölte a járműgyártó társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2020. 12. 04. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nő a Richter nőgyógyászati termékekből származó árbevétele

Jelentősen nő a Richter Gedeon Nyrt. nőgyógyászati termékekből származó árbevétele a következő években, a csütörtökön bejelentett, több mint 78 milliárd forintos (263,5 millió dollár) portfólió-bővítést a cég saját forrásból valósítja meg - jelentette be Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke online sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2020. 12. 03. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Terjeszkedik a Wizz Air az Egyesült Királyságban

Tovább terjeszkedik a Wizz Air az Egyesült Királyságban, a cég brit leányvállalata Cardiff repülőtéren nyit új bázist, amely a negyedik lesz az országban London Luton és Gatwick, valamint Doncaster Sheffield mellett - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
2020. 12. 03. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új márkamenedzser felel a Dreherért

Új szakembert igazolt a Dreher Sörgyárak Zrt. a gyár vezető márkájához. Presits Lívia senior márkamenedzserként felel majd a Dreher összes alkoholos variánsának teljes körű kommunikációjáért.
2020. 12. 03. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar kézbe került a Budapesti Erőmű Zrt.

Az elmúlt évtizedekben történt több tulajdonosváltás után a CHP Energia Zrt. vásárolta meg a Budapesti Erőmű Zrt.-t a cseh EP Energy csoporttól. A fővárosban három korszerű erőművet üzemeltető cég termeli meg Budapest teljes távhőigényének 60%-át.
2020. 12. 03. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Akvizíciót jelentett be a Richter

A Richter ma jelentette be, hogy eszközvásárlási szerződést kötött a Janssen Pharmaceutica NV-vel („Janssen”), a Johnson & Johnson teljes tulajdonú leányvállalatával, a Janssen Evra® transzdermális fogamzásgátló tapasz eszközeire az Amerikán kívüli piacok tekintetében.
2020. 12. 03. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új elnök került a Magyar Gumiabroncs Szövetség élére

Sipőcz Győző, a Goodyear Hungary Kft. kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője váltotta a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki székében Tokaji Vilmost, aki továbbra is az elnökség tagja marad - közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.
2020. 12. 03. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiszáll a versenysportból a Volkswagen

A Volkswagen csoport bejelentette, hogy kiszáll a motorsportból és a jövőben a versenycsapatban dolgozó kollégák is az elektromos autók fejlesztésén fognak dolgozni.
2020. 12. 02. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős számokat jelentett a Salesforce

Az októberben véget érő negyedévben a bevétel a tavalyi 4,51 milliárd dollárról 5,42 milliárdra emelkedett, szemben az elemzők által várt 5,25 milliárddal.
2020. 12. 02. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerződést hosszabbít a vezérigazgatójával a Telekom

Az igazgatóság keddi döntése alapján Rékasi Tibor vezérigazgatói szerződése 2024. június 30-ig meghosszabbodik - közölte a társaság az MTI-vel.
2020. 12. 02. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős napenergia céggel bővült a Bravogroup portfóliója

Az egyik legnagyobb magyar magántulajdonban lévő infokommunikációs vállalatcsoport 50% tulajdonrészt szerzett a PV Napenergiában.
2020. 12. 01. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Masterplast 6 milliárdnyi NKP-kötvényt bocsátana ki

A Masterplast 6 milliárdnyi NKP-kötvényt bocsátana ki - derül ki a társaság keddi közleményéből, amelyben kiegészítik a közgyűlési hatáskörben eljáró igazgatótanácsi ülés napirendjét.
2020. 12. 01. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szervezeti átalakításokat jelentett be az LG Electronics

Az LG Electronics (LG) egy sor szervezeti intézkedést jelentett be, melyek célja, hogy felgyorsítsák a szórakoztató elektronikai és háztartási gépeket forgalmazó világmárka átalakulását egy olyan vállalattá, amely jobban meg tud birkózni a jövő év kihívásaival azáltal, hogy ezeket lehetőségekké változtatja át. A következő években kiteljesedő változások között szerepel például a felhasználók számára értéket jelentő innovációkat előmozdító új digitális átalakulási stratégia, a funkciókon átívelő minőségirányítási központ felállítása, az észak-amerikai innovációs központ kialakítása, az LG valamennyi K+F tevékenységének felgyorsítása, valamint a cég gyorsan fejlődő robotikai üzletágának integrálása az üzleti megoldásokat kínáló LG Business Solutions Company-be.
2020. 12. 01. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A német vállalatok 15 százaléka tart a megszűnéstől

A német vállalatok 15 százaléka érzi magát egzisztenciális veszélyben a koronavírus-válság miatt a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének a felmérése szerint.
2020. 12. 01. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: