Bajban az amerikai jezáloghitelesek is

Az amerikai lakóingatlan-piacon még nem ért véget a jelzáloghitel-válság, sőt bizonyos tekintetben romlott a helyzet: növekedett az olyan háztulajdonosok száma, akik legalább egy hitelrészlet befizetésével elmaradtak - közölte az amerikai Jelzáloghitelbank Szövetség.

A szóban forgó háztulajdonosok aránya rekord nagyságú, több mint 10 százalékos volt az első negyedévben. Ez a mutató a tavalyi negyedik negyedévben 9,5 százalék, egy évvel ezelőtt pedig még csak 9,1 százalék volt. A banki szövetség rámutatott, hogy az adatokat az időszaki befolyásoló tényezők figyelembe vételével számították ki.

 

Sok tulajdonos télen, a magasabb fűtési költségek és az ünnepi kiadások miatt megszorul, gyakoribbak a részletfizetési gondok. "Nem látok arra utaló jelet, hogy romlana a helyzet, de még el fog tartani egy darabig" - mondta Jay Brinkmann, a szövetség vezető közgazdásza, aki hozzátette: "a rossz helyzet ha nem is romlik, még mindig rossz".

 

Ugyancsak minden korábbinál magasabbra, 4,6 százalékosra nőtt az első negyedévben azoknak az aránya, akik esetében a hitelező pénzintézet elindította a tulajdonjog érvényesítési folyamatát, ilyenkor a családokat kiköltöztetik, és a bank lefoglalja az ingatlant. Szakértők rámutattak: elsősorban a tartósan magas munkanélküliség és a lakosság csökkenő jövedelme magyarázza azt, hogy a háztulajdonosok ilyen magas arányban nem tudják teljesíteni hitelvisszafizetési kötelezettségeiket, és emiatt folytatódnak a házlefoglalások.

 

Eredetileg azt gondolták, hogy a jelzálogpiaci krízist a hitelpiac szűkössége tartja fenn. De kiderült, hogy leginkább növekvő mértékben azok a jó hitelmutatókkal rendelkező háztulajdonosok válnak fizetésképtelenné, akik hagyományos, rögzített kamatozású lakáskölcsönöket vettek fel. E csoport aránya 37 százalékos volt az első negyedében az új banki házlefoglalások körében, szemben az egy évvel korábbi 29 százalékos adattal.

 

Egyre kisebb azoknak az ingatlan-lefoglalásoknak az aránya, amelyek a kockázatos, az elsődleges piac alatti, változó kamatozású hitelekkel kapcsolatosak, jóllehet ez a piaci szegmens váltotta ki az egész jelzáloghitel-piaci válságot. A mutató idén az első negyedévben 14 százalékos volt, míg tavaly január és március között még 27 százalékot mértek.

Ilyen lesz Horvátország költségvetése

A horvát parlament pénteken elfogadta a 2026-os állami költségvetést, amely 35,7 milliárd euró bevétellel és 39,8 milliárd euró kiadással számol.
2025. 12. 06. 05:00
Megosztás:

Mérséklődött a budapesti ingatlanok drágulása novemberben

Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával emelkedtek a lakásárak.
2025. 12. 06. 04:00
Megosztás:

Lassuló gazdaság, növekvő nyomás: A Fed döntése a kriptovaluta piac irányát is meghatározhatja

A kriptovaluta-piac újra a reflektorfénybe került, ahogy a befektetők figyelme a decemberi Fed-ülés felé fordul. A kamatcsökkentési spekulációk és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak egyaránt feszültséget keltenek – nem csak a tőzsdéken, hanem a digitális eszközök piacán is. Vajon a "galambhangú" Fed újra felforgatja a Bitcoin és az Ethereum pályáját? A cikkben részletesen bemutatjuk, mit üzennek a jelenlegi monetáris jelek a kriptobefektetőknek.
2025. 12. 06. 03:00
Megosztás:

Kiderült, mivel fűt a Mikulás Lappföldön -25 fokban

A Mikulásról mindenki tudja, hogy decemberben bejárja az egész világot, de arról már kevesebbet beszélünk, hogyan vészeli át a Lappföldön jellemző, akár -25 °C-os telet.
2025. 12. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj összegét növeli: a beteg hozzátartozó ápolása!

A beteg – különösen a beteg gyermek – tartós, személyes ápolása során többféle ellátási forma is segíthet az ápoló személy helyzetének megkönnyítésében. Az alábbiakban ezen ellátások és a nyugdíjjogosultság összefüggéseit tekintjük át.
2025. 12. 06. 01:00
Megosztás:

Aláírták az 1,2 milliárd eurós hitelszerződést az MVM Tisza erőmű megépítéséhez

Aláírták az MVM Tisza Erőmű Kft. (MVM Tisza) tiszaújvárosi telephelyén megvalósuló Tisza Kombinált Ciklusú Gázturbinás Erőmű (CCGT) beruházásának finanszírozását szolgáló, 1,2 milliárd eurós hosszú lejáratú szindikált hitelszerződést - közölte az MVM pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 00:05
Megosztás:

A befektetők már túlléptek a DOGE 1 dolláros álmán – Itt az új „XRP-gyilkos”, a következő 100-szorozásra képes DeFi gyöngyszem?

Dogecoin 1 dollárig? Talán majd, ha a BTC eléri az 500 000 dollárt. Mivel ez az árfolyamszint sokak számára inkább álomnak tűnik, a befektetők a DOGE-n túli, nagyobb potenciállal rendelkező alternatívák felé fordulnak.
2025. 12. 05. 23:00
Megosztás:

Újraindít három debreceni járatot a Wizz Air

A Wizz Air három debreceni járatát is újraindítja a 2026-os nyári menetrendi időszakban, így Tel Aviv, Eindhoven és Isztambul ismét elérhető lesz - tájékoztatta a légitársaság pénteken az MTI-t.
2025. 12. 05. 22:00
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Elérheti a Digitap ($TAP) 2025-ben a Ripple token jelenlegi, 2,18 dolláros szintjét?

Az XRP árfolyama szokatlanul nyugodt, alig mozdul el, miközben más nagyobb altcoinok, például az Ethereum sokkal erőteljesebb lendületet mutatnak. Az XRP jelenleg körülbelül 2,18 dolláron forog, azonban az oldalazó konszolidáció és a gyengülő trendjelzések sok befektetőt frusztrálnak.
2025. 12. 05. 21:00
Megosztás:

Szeptember óta lejtmenetben a nemzetközi élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint novemberben tovább mérséklődtek az élelmiszerárak, mivel a gabonafélék kivételével az összes fontosabb alapvető élelmiszer jegyzése csökkent.
2025. 12. 05. 20:00
Megosztás:

A Bitget részvényfedezetű határidős termékei átlépték a 10 milliárd dolláros kereskedési volument, miközben a globális traderek tömegével fordulnak a tokenizált részvények felé

A világ legnagyobb Univerzális Tőzsdéje (UEX), a Bitget ma bejelentette, hogy az amerikai részvényekhez kötött határidős termékeinek kumulatív kereskedési volumene meghaladta a 10 milliárd dollárt.
2025. 12. 05. 19:30
Megosztás:

Vezetőváltásra került sor a Mol szlovákiai leányvállalatának élén

Decemberben távozik a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaf éléről a céget leghosszabb ideig vezető Világi Oszkár, akinek helyét ezzel egyidejűleg Szabó Gábor veszi át, aki eddig már több különböző vezetői funkciót is betöltött a Mol-ban - közölte az MTI pozsonyi irodájával a Slovnaft sajtószóvivője pénteken.
2025. 12. 05. 19:00
Megosztás:

Akár 5 év garanciával vásárolhatók meg a Brother új nyomtatói

Az üzleti döntéshozók számára ma már nemcsak a megbízhatóság, hanem a kiszámítható és hosszú távú költséghatékonyság a legfontosabb szempont, amikor irodai nyomtatót választanak. A Brother év végi promóciója mindkettőt biztosítja: a legújabb tintatartályos modellek akár 5 év, a mono lézer készülékek pedig 3 év gyári garanciával vásárolhatók meg, előbbiek kizárólag 2025. december 31-ig. A garancia kibővítése regisztrációhoz kötött.
2025. 12. 05. 18:30
Megosztás:

Piaci oldalazás: a Bitcoin és az Ethereum is irányt keres – meddig tarthat a bizonytalanság?

A hét eleji pánikszerű eladási hullám után – amikor a Bitcoin néhány óra alatt 91 000 dollárról 85 000 dollár közelébe zuhant –, ma már jóval nyugodtabb hangulat uralja a kriptopiacot. A nagyobb tokenek visszapattantak a mélypontokról, ugyanakkor továbbra sem sikerült egyértelmű trendet kialakítaniuk.
2025. 12. 05. 18:00
Megosztás:

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának tesztüzeme

A végéhez közeledik a Budapest-Belgrád vasútvonal építése, megkezdődött a magyarországi szakasz tesztüzeme - jelentette be Hegyi Zsolt a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán.
2025. 12. 05. 17:30
Megosztás:

Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák

Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. az MTI-vel pénteken.
2025. 12. 05. 17:00
Megosztás:

Átmeneti szünet a LUNA hálózatán: A Binance felfüggeszti a ki- és beutalásokat frissítés miatt

Ha LUNA-t (Terra) tartasz a Binance-en, van egy fontos hírünk: 2025. december 8-án ideiglenesen szünetelni fog a LUNA tokenek ki- és beutalása a tőzsdén. Mielőtt pánikba esnél: ez nem hiba vagy vészhelyzet, hanem egy előre tervezett lépés, amely a Terra blokklánc frissítésének zavartalan lebonyolítását szolgálja. Mutatjuk, mit érdemes tudni, és miért jó ez hosszú távon.
2025. 12. 05. 16:30
Megosztás:

Mi gátolja a roma fiatalokat a szakmai kiteljesedésben?

Továbbra is komoly hátránnyal indulnak a roma fiatalok a továbbtanulás és a munkavállalás területén – hívja fel a figyelmet az idén 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élő romák olyan települési és infrastrukturális hiányosságok között nőnek fel, ahol nem adottak a tanulás alapfeltételei, így már az általános iskolát is nehézségekkel kezdik, miközben az iskolarendszernek az esetek döntő többségében nincs megfelelő eszköze a támogatásukra.
2025. 12. 05. 15:30
Megosztás:

Kukásautó-kartellt tárt fel a GVH

Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon egyes gyártó cégek több éven keresztül.
2025. 12. 05. 15:00
Megosztás:

A Főtaxi továbbra is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hosszú távú partnere, míg az Uber appal támogatott szolgáltatással jelenik meg a reptéren

A Budapest Airport többfordulós, szakmai tender keretében választotta ki azokat a szolgáltatókat, akik 2025 és 2030 között biztosítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az érkező utasok taxis személyszállítását. A kiválasztási folyamat célja az volt, hogy olyan partnerek működjenek a repülőtéren, akik a rekordot döntő utasforgalom mellett is stabil, megbízható és magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak.
2025. 12. 05. 14:30
Megosztás: