Nem fizet osztalékot a Rába

Nem fizet osztalékot az idén a Rába Járműipari Holding Nyrt., a kimutatott eredményt pedig tartalékba helyezik - döntött a megismételt közgyűlés csütörtökön.

A Pintér István elnök-vezérigazgató által ismertetett igazgatósági előterjesztést a képviselt részvények 96,935 százaléka támogatta, 3,048 százaléka ellenezte, míg 0,017 százalék tartózkodott. Az inítvány megtételekor az elnök-vezérigazgató jelezte: 2011 az utóbbi évtized legsikeresebb esztendeje volt, amelyet számos stratégiai projekt fémjelez, idénre pedig változatlan piacméret mellett terveznek "szerény, de számottevő bővülést.

 

Mint mondta, jelentős növekedést produkált az Egyesült Államok hasznongépjármű-piaca, de az év második felében az európai piacok is jól teljesítettek, kiemelten jó évet zárt a néhány esztendeje stratégiai területté emelt mezőgazdaságigép-szegmens. "Az év csalódását" a Független Államok Közösségének pacai szolgáltatták nagyjából 50 százalékos csökkenésükkel, valamint a Fehéroroszországban jelentkező "komoly fizetésképtelenséggel". A holding hazai alkatrész-értékesítése stagnált (egy tizedszázalékkal bővült), miközben a külföldi, jellemzően az Európai Unióba irányuló forgalom 45,4 százalékkal ugrott meg.

 

A Rába járműeladása úgy csökkent 11,5 százalékkal, hogy a hazai értékesítés 30,9 százalékkal esett, miközben az export megháromszorozódott. "A dollár-kockázat eltűnt a Rába életéből" - mondta az elnök-vezérigazgató, hozzátéve, hogy "gond nélkül" megújították hiteleiket, szándékosan tartják erősen a likviditást, a meghatározó partnerekkel pedig 3-5 éves szerződéseket kötöttek. Ennek előnye a kiszámíthatóság, hátulütője viszont az, hogy a vevők ebben árcsökkentést várnak el. Pintér István kiért arra is: az alapanyagárak ismét a válság előtti szinthez közelítenek, az energiaárak megugrása pedig minden bizonnyal idén is folytatódik, ami már az első negyedéves számokat is "erősen befolyásolta". Saját részvények vásárlására adott felhatalmazást a menedzsmentnek a közgyűlés.

 

A döntés szerint a következő 18 hónapban - árfolyam-karbantartási, illetve stratégiai céllal - vásárolhat az alaptőkén felüli vagyonból papírokat a Rába oly módon, hogy a saját részvények hányada nem kerülhet az összes részvény 15 százaléka fölé. Ezt a képviselt részvények 98,438 százaléka támogatta, míg a többiek ellene voksoltak. A holding nettó árbevétele 35,77 milliárdról 39,379 milliárd forintra emelkedett, adózás utáni eredménye mínusz 859 millióról 455 milliós pozitívumba fordult, miközben a mérlegfőösszeg 32,042 milliárdról 35,777 milliárdra emelkedett a Rába Nyrt. éves jelentése szerint.

 

A tájékoztatás szerint egy esztendő alatt 16,695-ről 19,665 milliárdra ugrott a forgóeszközök értéke. A tavalyi évben 17,092 milliárdos rövid és 8.694 milliárdos hosszú távú kötelezettségvállalása volt a cégnek: ezek egy esztendővel korábban 13,845, illetve 8,138 milliárdot tettek ki. A cégcsoport alkalmazottainak száma 2.047-ről 1.962-re csökkent. Eközben jóváhagyta az Európai Bizottság versenyhatósága a Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek állami felvásárlását a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) múlt szerdai közlése szerint.

 

Az MNV Zrt. még december 8-án kezdeményezte a versenyhivatali eljárás áttételét az Európai Bizottsághoz, annak érdekében, hogy a versenyhatósági engedélyt az Európai Bizottság adja meg az EU egész területére kiterjedően. Az MNV Zrt. a BÉT honlapján szerdán azt közölte: előző nap kifizette a Rába részvények vételárát, ezzel a magyar állam 9.925.829 darab részvényt szerzett meg, amely a tranzakció zárásakor összesen 76,79 százalékos szavazati jogot biztosít. Az április 6-ra összehívott rendezvényen a 12 millió 925 ezer 286 szavazati joggal rendelkező részvény 33,408 százaléka, szám szerint 4 millió 318 ezer 081 képviseletében jelentek meg, holott az éves rendes közgyűlés határozatképességéhez többségi jelenlétre lett volna szükség, most ez az arány - határozatképességi küszöb nélkül - 37,4 százalékos volt (ez 4 millió 834 ezer 113 részvényt jelent). (MTI)


Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás: