Nem nyújt végleges megoldást az oltás sem a koronavírus ellen

Anthony Fauci az amerikai járványügy vezetője szerint a koronavírus elleni oltás csak átmeneti védettséget fog nyújtani, és nem biztosít örökös immunitást majd a szervezet számára.

Nem nyújt végleges megoldást az oltás sem a koronavírus ellen

Ezt már eddig is lehetett sejteni, azonban a feltételezésnek súlyt ad, hogy azt az amerikai járványügy vezetője is megerősítette. A hír negatív a vírus elleni védekezés szempontjából, de pozitív az oltóanyag gyártók számára, hiszen így többször is eladhatják a vakcinákat.

A szenátus vezetője Mitch McConnell szerint a következő hetekben bejelenthetnek egy újabb, ezúttal már végsőnek szánt koronavírus mentőcsomagot. A felek közti egyeztetések azonban lelassultak, a márciusi gyors segítséget követően most sokkal jobban előtérbe kerültek a politikai szálak is, ami lassabb megállapodást eredményezhet.

Az Európai Unió vezetői konstruktív tárgyalásokat folytattak a Gilead Sciences részvénytársasággal a koronavírus kezelésére használt remdesivir megvásárlásáról. Bár részleteket nem közöltek, de ma folytatják a gyógyszerellátásról szóló egyeztetéseket és már főleg a technikai részletekre fognak koncentrálni. A megállapodás azért rendkívül fontos, mert az USA a következő hónapokra gyakorlatilag a teljes termelési volument már lekötötte saját maga számára.

Hozzászólások

Rekordmagas a betegek száma Csehországban

Rekordszámú, több mint ötezer koronavírus-fertőzött beteg volt szerdán reggel Csehországban.
2020. 08. 05. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2008-as sokk kontra koronavírus-járvány

Bár sokszor hasonlítják gazdasági szempontból a jelenlegi koronavírusjárvány-helyzetet a 2008-as válsághoz, a családi vállalatoknál az látható, hogy az akkori, illetve a jelenlegi krízis lényegesen más helyzetben érte a cégeket. Mennyire voltak felkészülve a mostani pandémia és a 12 évvel ezelőtti kihívásokra? Mit érdemes egy vállalkozásnak szem előtt tartania stratégiája megalkotásakor, hogy egy következő válsághelyzetben is sikeresen tudjon működni? A K&H családi vállalatok szakértői ezekre a kérdésekre keresték a választ, a legutóbbi recesszió tapasztalatainak felidézése alapján pedig három fő „összetevőjét” határozták meg a válságálló cégnek.
2020. 08. 04. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Van egy rossz hírünk az allergiával küszködőknek!

Idén nyáron várhatóan nagyon magas lesz a parlagfű pollenkoncentrációja - mondta a Magyar Allergia Szövetség elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2020. 08. 04. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orosz gyógyszeripar 2021-re havi több millió adagra tervezi felfuttatni a vakcinagyártást

Az orosz gyógyszeripart 2021-re havi több millió adag Covid-19-vakcinát fog gyártani - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter hétfőn a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
2020. 08. 03. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a napi fertőzésszám Belgiumban és Hollandiában

A koronavírus-fertőzések napi száma tovább emelkedett a Benelux-államok közül Belgiumban és Hollandiában. Belgiumban átlag napi 465 fertőzésről számoltak be, ami 78 százalékos növekedést jelent az előző heti adatokhoz képest. Hollandiában az előző héthez képest megkétszereződött az új napi esetszám. Luxemburg csökkenő számú, 62 új fertőzöttről számolt be vasárnap.
2020. 08. 02. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenőben új fertőzöttek száma Szerbiában

Mérsékelten ugyan, de folyamatosan csökken a napi új fertőzöttek száma Szerbiában, ezzel kezd kiegyenesedni a koronavírus járványgörbéje az országban, ám továbbra is be kell tartani az elővigyázatossági előírásokat - hangsúlyozta Predrag Kon, az ország vezető járványügyi szakértője.
2020. 08. 02. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ororszország októberre ígéri a tömeges oltás elkezdését

Októberre ígérte a tömeges és ingyenes koronavírus elleni oltás oroszországi megkezdését Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
2020. 08. 02. 11:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Amit a méregtelenítésről tudnod kell

Bármennyire is fura a méregtelenítés nem bizonyos ételek elhagyásával történik.
2020. 08. 02. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Óvintézkedéseket vezettek be a Fővárosi Nagycirkuszban

Óvintézkedéseket vezetett be a Fővárosi Nagycirkusz a nézők biztonsága érdekében a pandémiás helyzet miatt.
2020. 08. 02. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában meghaladta a 20 ezret az aktív fertőzöttek száma

Romániában meghaladta a 20 ezret a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek, illetve a 400-at az intenzív terápiára szoruló súlyos esetek száma.
2020. 07. 31. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött az új betegek száma Ukrajnában

Továbbra is gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, csütörtökre újabb rekordot döntött az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma csaknem 1200 esettel, s a főváros Kijevben is az eddigi legtöbb új beteget regisztrálták - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által szerdán közölt adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.
2020. 07. 30. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Feltárták a SARS-CoV-2 evolúciós történetét

Az embereket is fertőzni képes koronavírus évtizedeken át terjedhetett észrevétlenül denevérekben egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely feltárta a SARS-CoV-2 vírus evolúciós történetét.
2020. 07. 30. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekedett a fertőzöttek száma Ausztriában

Az elmúlt 24 órában 173 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Ausztriában, a legtöbben Bécsben (81 fő) kapták el a fertőzést az osztrák Egészségügyi Minisztérium szerdai jelentése szerint.
2020. 07. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin szerint mindkét irányba billenhet a járványhelyzet

A Covid-19-fertőzöttek száma csökken ugyan Oroszországban, de a járványhelyzet komoly, és még bármely irányba billenhet - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök a védekezésről a kormány illetékeseinek bevonásával szerdán megtartott videokonferencián.
2020. 07. 30. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A Gazdasági Versenyhivatal megtiltotta a C-peptid termékek reklámozását

A Max-Immun Kft. a Vargapeptide termék népszerűsítése során azt állította, hogy a proinzulin C-peptidet tartalmazó kozmetikai bőrápoló spray számos betegség, így például különböző rákbetegségek, a cukorbetegség és a koronavírus gyógyítására is alkalmas. A GVH ezért májusban versenyfelügyeleti eljárást indított a vállalkozással szemben. A Hivatal most – a további fogyasztói károk megelőzése érdekében – vizsgálatának lezárásáig eltiltotta a céget a termékek reklámozásától.
2020. 07. 29. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felrobbannak a nyári melegben a fertőtlenítők?

A koronavírus hatására mindannyiunk életének fontos részévé vált a kiemelt higiénia, ezért természetes, hogy még az autónkba is magunkkal visszük a fertőtlenítőket. A szakemberek szerint azonban nyáron semmiképp sem ajánlatos a tűző napon hagyott autóban tárolni ezeket. A hő hatására ugyanis nem várt következményekkel szembesülhetünk: 21 fok felett párologni kezdenek, extrém hőhatás pedig öngyulladáshoz is vezethet.
2020. 07. 28. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért káros a kenyér és a cukor

Télen és tavasszal születik meg a nyári testünk – hallotuk már számtalanszor ezt az alapigazságot. Ahhoz, hogy idén is bombázók legyünk a strandidényre, érdemes odafigyelni néhány alapvető étkezési szabályra. A legfontosabb, hogy a mindennapi szénhidrát egy részét jó minőségű fehérjével helyettesítsük, és kerüljük a tiltólistás termékeket. Hogy miért?
2020. 07. 28. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban a vártnál gyorsabb ütemben terjed a járvány

Belgiumban a vártnál gyorsabb ütemben terjed újra a koronavírus-járvány - írta hétfőn a helyi sajtó.
2020. 07. 28. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában

Továbbra sem lassul számottevően a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, hétfőre ismét nyolcszáznál több új beteget regisztráltak, az eddig igazolt fertőzöttek száma ezzel meghaladta a 65 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.
2020. 07. 27. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehországban felülvizsgálták a járványadatokat

Csehországban felülvizsgálták a koronavírus-járvány statisztikai adatait, aminek következtében egyharmaddal csökkent a betegek, és jelentősen megugrott a gyógyultak száma - közölte a cseh egészségügyi minisztérium hétfőn honlapján.
2020. 07. 27. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: