Nem számít a Magyar Telekom kivásárlására az Erste
Az Erste az idei és az elkövetkező évek tekintetében elsősorban az adóterhelésre vonatkozó becsléseit módosította, a ma közzétett elemzés szerint a 2012-es 20%-ról 2013-ra 33%-ra emelkedik a ténylege adóterhelés, míg 2014-től ez akár 42-45%-ra is felmehet. Ennek megfelelően 4%-kal csökkentette a 2014-es egy részvényre jutó eredményvárakozását annak ellenére is, hogy az EBITDA várakozását 3%-kal megemelte.
Az Erste elemzői úgy vélik, hogy a kivásárlási pletyka abból a hírből indulhatott, hogy a Deutche Telekom megvette a GTS Central Europe-ot. A GTS-nek Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon vannak érdekeltségei. A DT Csehországban és Lengyelországban csak a mobilpiacon van jelen. A T-Mobile cseh egységét nemrég kivásárolták, és a szinergiahatások egyértelműek. A T-Mobile lengyel egysége pedig már 100%-os DT tulajdonban van. A pletyka szerint így most a Magyar Telekomon van a sor.
Az Erste azonban úgy véli, hogy a kivásárlásnak nem lenne értelme, hiszen osztalékfizetés nem várható, a cég a jövőben nagy összegeket fog frekvenciákért kifizetni és bizonytalan az adó- és a politikai környezet is. Ráadásul a Magyar Telekomnak van vezetékes hálózata is, így nincs szüksége a GTS hálózatára, így nemlátható nyilvánvaló szinergiahatás.