Nem váltják le az IMF-vezér volt kabinetfőnökét az Orange éléről

A részben állami Orange távközlési vállalat élén maradhat Stéphane Richard, akit bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanújával vád alá helyezték abban a büntetőügyben, amelyben Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezérigazgatója is érintett, s amelyben csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást az ügyészség - értesült vasárnap a Le Monde és a le Journal du Dimanche című francia lap.

Stéphane Richard 2007 és 2011 között dolgozott kabinetfőnökként a francia gazdasági minisztériumban, amelynek vezetője akkor a jelenlegi IMF-vezér volt. A volt politikust szerdán vádolta meg az ügyészség. Sorsáról a világ egyik legjelentősebb távközlési vállalatának igazgatótanácsa hétfői ülésén dönt. Az Orange (korábban France Télécom) magáncég, de a legjelentősebb, 27 százalékos részvényese a francia állam, amely a szakszervezetekhez hasonlóan 3 hellyel rendelkezik a 15 tagú testületben.
    

A Le Monde források megjelölése nélkül az írta, hogy több órás tanácskozás után Pierre Moscovici gazdasági miniszter úgy döntött: Richard maradhat a vállalat élén. "Az állam időt akar adni ahhoz, hogy kiderüljön, merre halad ez az ügy" - írta kormányzati forrásokra hivatkozva a Le Journal du Dimanche. Mindkét lap úgy tudja, hogy hétfőn az igazgatótanácsban a kormány három képviselője Richard megtartására fog szavazni. A szakszervezetek már korábban nyilvánosan kiálltak a népszerű elnök mellett.

 

A további független tagok közül a Le Monde szerint négyen biztosan támogatják Richard-t. A gazdasági minisztérium nem kívánta kommentálni az értesülést. A Le Monde szerint három tényező játszott szerepet a kormány döntésében: az Orange érdeke, a szakszervezetek és a dolgozók nyilvános kiállása, valamint a vádemelés háttere. A vitatott kártérítési ügy húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor is Bernard Tapie eladta az Adidas sportszergyártó céget egy francia állami vállalatnak. Az adásvétel a cég értéke miatt éveken át tartó pereskedésbe fordult a két fél között. Christine Lagarde akkori gazdasági és pénzügyminiszter 2007-ben választott bírósághoz fordult, hogy megegyezéssel lezárják a 15 éve tartó pereskedést.

 

A választott bírósági döntés alapján az állam 2008-ban a kamatokkal együtt összesen 403 millió euró kártérítést fizetett Tapie-nak. Az ügy azonnal belpolitikai botrányt okozott. A döntésért 2008 óta Lagarde magára vállalja a felelősséget, azt állítva, hogy saját hatáskörben döntött, mert szerette volna gyorsan lezárni az évek óta húzódó ügyet, amely a kamatok miatt egyre többe került a francia államnak. Májusi meghallgatását követően a jelenlegi IMF-vezért a bíróság az egyszerű tanú és a gyanúsított közötti "jogi képviselővel rendelkező tanú" státusába helyezte, amivel az IMF-vezér egyelőre elkerülte a vádemelést.

 

Sajtóértesülések szerint felmerült a gyanú: a francia kormány azért vitte választott bíróság elé a jogvitát, hogy a marseille-i üzletember gyorsabban hozzájusson az államtól követelt kártérítéshez. A lapok szerint Nicolas Sarkozy ezzel hálálta meg, hogy - a korábban a baloldalhoz közelálló - Tapie őt támogatta a 2007-es francia elnökválasztási kampányban. Az ügyben a közeljövőben Nicolas Sarkozy volt államfő közvetlen munkatársait is kihallgatják, miután Richard azt állítja: az elnöki hivataltól kapta a gazdasági minisztérium az utasítást arra, hogy választott bíróságon zárja le az ügyet. (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: