Nincs határozott irány Ázsiában
2009. 06. 11. 08:32
Az amerikai piacok csökkenése után, illetve a vegyes makroadatok következtében vegyesen alakulnak az ázsiai részvénypiacok, Japánban a Nikkei 225 index nyolc hónap után először lépte át a lélektani 10,000 pontos határt. Emellett az olaj árfolyamának emelkedése is megállíthatatlannak tűnik, a régiós kereskedésben már 72 dollár felett jár. (ProfitLine.hu)
A Kínából érkező makroadat, mely szerint a városi állóeszközökbe történt befektetések mértéke az idei év első öt hónapjában 32,9 százalékkal emelkedett eloszlatta az aggályokat, melyet az újraindított IPO-k okoztak. A kínai piac hangulatát azonban rontotta, hogy májusban az export rekord mértékben, 26,4 százalékkal zuhant. A kínai Shanghai Composite index 0,5 százalékos csökkenés mellett 2801.896 pontnál tartózkodik. Hong Kong-ban a Hang Seng index a kereskedés első szakaszát 0,3 százalékos emelkedés mellett 18,849.32 ponton zárta a Kínából érkező befektetési adatoknak köszönhetően. Japánban a Nikkei 225 index a nap végére 0,16 pontos (0,1 százalékos) eséssel 9981,33 ponton végzett, holott a nap folyamán járt 10,000 pont felett is. Ugyanakkor fordulatot váltott ki, hogy az amerikai irányadó kamatszintet esetleg felemelik, ami fékezheti a fogyasztói és a beruházói kiadásokat. A tőzsde figyelmen kívül hagyta azt, hogy a japán gazdaság teljesítménye az év első negyedében csütörtökön közzétett adat szerint 3,8 százalékkal csökkent. Az előzetes várakozásban szereplő 4 százalékos visszaesésnél jobb ez az adat, ami a beruházások várthoz képest kedvezőbb alakulásának köszönhető. A szakértők szerint azóta jobb helyzetbe került a japán gazdaság, de erről a piacnak további meggyőző adatokra van szüksége. Közép-európai idő szerint csütörtök reggel a dollár 97,80 jen volt Tokióban vételi oldalon, 0,41 jennel olcsóbb, mint szerdán későn. Az euró 137,38 jen, 0,24 jennel drágább a szerdai későinél. Az ausztrál részvényindex, az S&P/ASX200 0,6 százalékkal 4,047.20 pontra emelkedett, Dél-Koreában a Kospi index 0,3 százalékkal 1419.39 pontra emelkedett.

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat
Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.
Megvilágosodott a lámpakereskedő, jelentős bírságcsökkentést kapott a GVH-tól
13,5 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a Lutec lámpakereskedő céget, mivel a specializált szakkereskedők részére történő forgalmazása során meghatározta a fogyasztói árakat, sőt szankciók alkalmazását is kilátásba helyezte, amennyiben azokat egy vállalkozás nem alkalmazta. A cég az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértést és megfelelési program végrehajtását is vállalta, így végül jelentős bírságcsökkentésben részesült.
Most akkor mi az igazság? Növekszik vagy sem a külföldi munkavállalók száma Magyarországon?
Az elmúlt időszakban megjelent téves következtetésekre épülő állításokkal szemben a teljes foglalkoztatotti létszám csökkenése és a hazánkban foglalkoztatott harmadik országbeliek létszáma között egyáltalán nincs ok-okozati összefüggés. A Nemzetgazdasági Minisztérium a tévhitek eloszlatása érdekében 6 kérdés és 6 válasz keretében tisztázza a magyar munkaerőpiac helyzetét. Magyarország a magyaroké, ami sem vendégmunkás ország, sem pedig migránsország nem lesz. Ezért Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. A kormány megvédi a magyar családokat és a magyar munkahelyeket, ezért a külföldiek tartózkodása minden esetben célhoz kötött, engedélyköteles és korlátozott időre szól.
1400 milliárd forinthoz közelítenek az okostelefonos fizetések
Közel 1,4 billió forint, 173 millió tranzakció: így mutat három év okoseszközös fizetéseinek mérlege a K&H-nál. A digitális fizetések száma és forgalma évről évre jelentősen növekszik, a legkedveltebb az Apple Pay, amely a forgalom kétharmadát fedi le, míg a Google Pay részesedése 33 százalékos.
Ne hagyja, hogy az információhiány hátráltassa vállalkozását – BCP Magyarország Kft. tanúsítvány és céginformáció új megvilágításban
Egy jól működő üzleti modell nem csak kiváló termékeken és szolgáltatásokon, hanem tudatos kockázatmenedzsmenten is nyugszik. Ebben a folyamatban kulcsszerep jut a megbízható adatoknak és a hiteles visszajelzéseknek. A BCP Magyarország Kft. által működtetett cegcontrol.hu és a BCP Rating tanúsítvány olyan információs és minősítési eszközök, amelyek az üzleti bizalomépítés gyakorlati oldalát támogatják.
Visszafogott várakozásokkal veszi kezdetét a gyorsjelentési szezon Amerikában
A héten kezdetét veszi a második negyedéves gyorsjelentési időszak. Donald Trump vámpolitikája jelentős bizonytalanságot okozott a tőzsdéken, ami az amerikai vállalatok teljesítményére is rányomhatta a bélyegét. Az elemzők optimizmusa mérséklődött az elmúlt hónapokban, és hamarosan kiderül, hogy vajon joggal tartanak-e a magasabb vámok hatásától. A negyedéves számokon kívül érdekes lesz az is, hogy a vállalatok mire számítanak az év második felében a globális gazdasággal kapcsolatos fokozódó bizonytalanság közepette.
Új korszak kezdődik a magyar konténerlogisztikában
A magyar intermodális árufuvarozás történetének egyik jelentősebb technológiai beruházása valósult meg a csepeli Szabadkikötőben: megérkezett az a nagyteljesítményű, trimodális konténerrakodó bakdaru, amely új szintre emeli a vasúti, közúti és vízi logisztikai műveletek hatékonyságát.
Formabontó szaniter változtatná meg a vízhasználati szokásokat
Egy svájci gyártó és Yves Béhar formatervező új típusú mosdót fejlesztett, amely szokatlan kialakításával és működésével szakít a hagyományos megoldásokkal. A víz nem csapból érkezik, hanem egy felső nyílásból indul, és spirálszerű pályán folyik a lefolyóba. A szerkezet célja a vízfogyasztás csökkentése és az élményszerű használat előtérbe helyezése.
Hogyan kereshetünk hatékonyan munkát 2025-ben?
A munkaerőpiacon jelenleg több területen is kimagasló az álláshirdetésekre beérkező jelentkezések száma. Egy-egy pozícióra rövid időn belül nagyszámú pályázat érkezik, így egy jól célzott, az adott pozícióhoz illeszkedő önéletrajz kulcsszerepet játszik a sikeres kiválasztásban. A tömeges, nem célzott pályázatok ritkán hoznak eredményt – ezzel szemben már néhány tudatos lépéssel jelentősen növelhetjük esélyeinket a kiválasztási folyamatban. De mitől lesz igazán hatásos egy pályázat, és hogyan emelkedhetünk ki már az első szűrésnél?
Javuló eredmények: felfelé módosította várakozásait a Mapei Kft.
Stabil bővüléssel zárta a 2025-ös év első félévét a Mapei Kft., az árbevétel 9,4 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat ennek hatására felfelé módosította év végi prognózisát, és egyre erősebb bizalommal tekint az év második felére, különösen az új Otthon Start Program várható hatásaira építve.
Budapest vagy az agglomeráció? Az árak újra mozgásba hozták a vevőket
Az elmúlt hónapokban ismét megélénkült az agglomeráció iránti kereslet. A fővárosban elszálló árak, a családi házas kínálat vonzereje sokakat terel vissza a Budapest környéki településekre. Ugyanakkor az árakat tekintve nem túl nagy az eltérés a főváros peremkerületei és a közvetlenül mellettük fekvő agglomerációs települések között.