Növekedés és tőkevonzás nemzeti érdekek mentén - Fellegi Tamás

(MTI) - Magyarország váljon a közép-európai gazdaságélénkítés kulcsszereplőjévé - így jelölte meg az új kormány célját Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterjelölt harmadik bizottsági meghallgatásán, az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtt csütörtökön, Budapesten.

Fellegi Tamás miniszteri kinevezését az Országgyűlés európai ügyek bizottsága is támogatta szerdán, 14 igen, 5 nem arányban, miután a miniszterjelöltet a gazdasági és informatikai bizottság, valamint a számvevőszéki és költségvetési bizottság kedden már megszavazta. A miniszterjelölt szólt az egységes vagyongazdálkodási rendszerről, amelyben a fejlesztési miniszter egyszerre irányítja a vagyongazdálkodást és a fejlesztést.

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium létrehozása megteremti az egységes tulajdonosi irányítás állami csúcsintézményét, amely a vagyon felmérésétől, értékelésétől kezdve a szükséges vagyonbővítésen és fejlesztéseken keresztül az erőforrás-optimalizáció központi szervezete lesz. Fellegi Tamás ígérte: az új, egységes vagyongazdálkodási rendszerben világos, egyértelmű felelősségi viszonyok és a gazdasági társaságokról szóló törvény szerinti működési rend lesz a jellemző.

 

"Azzal, hogy koncentráljuk az erőforrásokat, végre megjelenhet egy kívánatosnak tartott egységes szemlélet a közvagyon kezelésében és a nemzeti fejlesztésben" - fogalmazott a miniszterjelölt. Kifejtette, a növekedéspárti és munkaközpontú gazdaságélénkítő stratégia két legfőbb célja egyrészt a magyar gazdaság dinamizálása és tartósan fenntartható növekedési pályára állítása, másrészt Magyarország versenyképességének és tőkevonzó képességének a fokozása.

 

A nemzeti fejlesztési minisztérium tevékenységének fókuszában a nemzeti érdekek érvényesítése áll – mondta Fellegi Tamás. A létrehozandó nemzeti fejlesztési tárca a leendő tárcavezető tájékoztatása szerint felügyeli majd a vagyongazdálkodást, az uniós és hazai fejlesztési források felhasználásának menedzsmentjét, az infrastruktúra és az infokommunikáció fejlesztését, szabályozását és hatósági felügyeletét. Ezeken túl a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban létrehoznak egy önálló területet, amely az állami támogatásokat vizsgáló szervezetet irányítja majd.

 

Ez vizsgálni és ellenőrizni fogja a már megkötött, illetve a jövőben megkötendő PPP és esetleges privatizációs szerződéseket - fejtette ki Fellegi Tamás. A miniszterjelölt "a nemzeti együttműködés kormányának leendő tagjaként" négy célt emelt ki az általa felügyelt területekről. Gyorsan és hatékonyan juttatják el az uniós forrásokat a magyar kis- és középvállalkozásokhoz, megóvják és hatékonyan működtetik a nemzeti vagyont, lebontják a vállalkozások előtt tornyosuló bürokratikus akadályokat - emberi és átlátható feltételeket teremtenek mind a pályázatok, mind a közbeszerzések területén -, megteremtik továbbá egy erős és versenyképes gazdaság feltételeit.

 

Fellegi Tamás szerint ma az uniós források felhasználásánál hiányzik a stratégia, szakmapolitikai célkitűzések hiányában a végrehajtási intézményrendszer „ötletel” a fejlesztés irányokról és a konkrét projektekről, a források jelentős részét közvetlen gazdaságfejlesztési cél nélkül költik el. "Tételesen felül fogjuk vizsgálni azt a több száz tételből álló listát, amely a kiemelt és nagy projekteket tartalmazza. Az új kormány fog dönteni arról, hogy ezekkel mi történjen, és az így felszabaduló forrásokat hogyan használjuk fel" - fogalmazott a miniszterjelölt.

 

A gazdasági miniszterrel összhangban az 50 százalék felé kívánják vinni a kis- és középvállalkozásoknak szánt források arányát - tette hozzá. Fellegi Tamás hangsúlyozta, hogy az új kormány megoldandó feladataihoz a pénzügyi mozgástér igen korlátozott, a költségvetés kifeszített, az államadósság nagy és nehezen finanszírozható, s az új kormánynak kell rendeznie a pénzügyi mentőcsomag visszafizetését vagy átalakítását.

 

Ezért különösen fontos az állami vagyon hatékony működtetése. Elmondása szerint a jövőben a magyar állami vagyon vonatkozásában a tulajdonosi joggyakorló pozícióba a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács helyett a nemzeti fejlesztési miniszter kerül, de feladatának teljesítéséhez vagyonkezelő szervezetekre van szüksége.

 

A legfontosabb vagyonkezelő szervezet a megerősödő és átlátható profilú Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lesz, bizonyos vagyonelemek tekintetében pedig más vagyonkezelő szervezetek is szerepet fognak kapni, ilyen lesz kiemelten a Magyar Fejlesztési Bank. A munka elkezdéséhez egy új állami vagyonmérleg elkészítésére is szükség van, ennek összeállításához azonnal hozzálátnak. Az uniós fejlesztési források kevéssé hatékony felhasználása kapcsán tett miniszterjelölti kritikára reagálva Harangozó Gábor országgyűlési képviselő (MSZP) hozzászólásában vitába szállt Fellegi Tamással.

 

Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar fejlesztési politika szakembereinek és a magyar fejlesztési politikát képviselő európai parlamenti képviselőknek olyan szabályokat és módosításokat sikerült elérniük Brüsszelben a fejlesztési források rendszerében, amelyek következtében a forrásokat akár száz százalékban ki lehet használni. Magyarország az uniós források felhasználása terén az elsők között van - tette hozzá Harangozó Gábor.

 

Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) hozzászólásában üdvözölte a miniszterjelölt vázolt elképzeléseit. Utalt arra, hogy ő már a harmadik ciklusát kezdi az Országgyűlésben, és volt alkalma részt venni olyan meghallgatásokon is, amelyeknek nem volt annyira látható a tartalmuk, mint Fellegi Tamásé. Pozitívumként emelte ki a tárca működésének átláthatóságát, a folyamatok egyszerűsítését, továbbá a végeredmények várhatóan egyértelmű közlését a következő időszakban.


Megérkeztek a legfrissebb adatok a magyar gyerekek mentális egészségéről

Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja idén is jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, hogy vannak valójában a magyar gyerekek és fiatalok. A 14–19 éves korosztály jelentős részét érintik a lelki nehézségek – derül ki az IDEA Intézet, az UNICEF Magyarország és az NN Biztosító megbízásából készített országosan reprezentatív kutatásából.
2026. 10. 14. 03:00
Megosztás:

Országos MI oktatási programot indít a Bosch középiskolásoknak

Országos programot indított a középiskolásoknak a magyarországi Bosch csoport a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásáról, az idei tanévben 20 középiskolában mintegy 800 diák elméleti és gyakorlati oktatását tervezik - közölte a technológiai világcég magyarországi érdekeltsége kedden az MTI-vel.
2026. 10. 14. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról

Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt időszakban azonban változtak a számlázás egyes szabályai, miközben a befizetésre több kényelmes lehetőség is rendelkezésre áll. Fontos tudni, kit érintett a kötelező elektronikus átállás, és mire kell figyelnie annak, aki továbbra is ragaszkodik a papírhoz.
2026. 10. 14. 02:00
Megosztás:

V-alakú felpattanást produkált a Bitcoin, de a nagy befektetők és a tőkeáttételes kereskedők még kivárnak

A Bitcoin árfolyama hétfőn 81 ezer dollár közelébe süllyedt, majd gyorsan visszapattant, és kedden rövid időre a 84 ezer dolláros szintet is elérte. Az emelkedést elsősorban a közvetlen piaci vásárlások támogatták, miközben a tőkeáttételes kereskedők és a bitcoin-ETF-ek befektetői továbbra is óvatosak maradtak.
2026. 10. 14. 01:30
Megosztás:

A novemberi nyugdíjat már így utalják

Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi pénzügyeket is meghatározza: mikor rendezhetjük a számlákat, mikorra tervezzük a nagyobb kiadásokat, és kell-e otthon várnunk a kézbesítőt.
2026. 10. 14. 01:00
Megosztás:

A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision Awardot dr. Roska Botond, a Semmelweis Egyetem korábbi hallgatója, vendégprofesszora, aki José-Alain Sahel francia–amerikai szemész-kutatóval közösen nyerte el a világ egyik legrangosabb látáskutatási díját.
2026. 10. 14. 00:30
Megosztás:

Az IMF nem változtatott az idei, de javított a jövő évi globális növekedési előrejelzésén

A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet. A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsgált előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.
2026. 10. 13. 23:30
Megosztás:

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 23:00
Megosztás:

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden.
2026. 10. 13. 22:30
Megosztás:

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás: