Növekedésre számíthat az idén a magyarországi szállodapiac

Növekedésre számíthat az idén a magyarországi szállodapiac a BDO hotel és ingatlan tanácsadó társaság szerint.

A BDO keddi közleményében megjegyzi, hogy országos szinten már 2010-ben megállt a vendégéjszakák számának csökkenése, Budapesten pedig a tavalyi év első kilenc hónapjában már 4,6 százalékkal magasabb keresletet regisztráltak az előző év hasonló időszakához képest. Bár a vidéki szállodai szegmens lassabban reagál a pozitív gazdasági folyamatokra, a BDO előrejelzése az idei évre a teljes piac számára pozitív kilátásokat fogalmaz meg.

 

A KSH 2010 első három negyedévére vonatkozó adatai szerint megállt az előző időszakokat jellemző meredek zuhanás, miután 2007 és 2009 között átlagosan 10,3 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma. Miközben az országos adat még enyhe, 0,3 százalékos visszaesést mutat, a piac harmadát képező budapesti szállodai szegmens már növekedésnek indult - írta a BDO. A vidéki turizmus esetében ebben az időszakban még nem érezhetők a kedvező nyugat-európai trendek, vidéken a vendégéjszakák 1,3 százalékkal estek vissza, ám a négycsillagos kategóriában elért 14,6 százalékos növekedés már jórészt ellensúlyozta a három- és az ötcsillagos kategóriából jelentett 4,1 és 4,2 százalékos csökkenést.

 

A BDO szerint a szállodatulajdonosok joggal számíthatnak arra, hogy 2011-ben megáll az árak csökkenése, és a jövőben kevésbé kényszerülnek majd ezen a téren engedményekre. Ha a kereslet növekedése tartósnak bizonyul, a jelenlegi túlkínálatot néhány éven belül kiegyensúlyozottabb kereslet-kínálati viszonyok válthatják fel. A közlemény szerint a belföldi keresletet érezhetően élénkítheti, hogy az elemzők 2,5-3 százalékos GDP-növekedést várnak 2011-ben, emellett a 16 százalékos, egységes szja kulcs 2011. január 1-jétől történő bevezetése szintén pozitív hatást gyakorolhat a lakossági fogyasztásra.

 

A nemzetközi keresletet Budapesten az üzleti klíma általános javulása mellett Magyarország uniós elnöksége is növelni fogja, ami a Magyarországra irányuló figyelem miatt az év második felében szintén további vendégéjszakákat generálhat majd a konferencia- és rendezvényszektorban (MICE - Meetings, Incentives, Conferences and Events) is. Az utóbbi két év visszaesése után a vállalatok ismét szembesülnek a konferencia-, szeminárium- és továbbképző rendezvények szükségességével, ezért a legnagyobb növekedés ezen a területen várható. A vidéki szállodák teljesítménye jobban függ a hazai vendégek vásárlóerejének alakulásától és az üdülési csekk rendszerének módosításaitól. A szobafoglaltsági szintek stabilizálódását követően 2011-re és a következő évekre is enyhe, de folyamatos javulásra lehet számítani.

 

A BDO szerint Budapesten a kiemelt szállodahelyszínek telítődésével a fejlesztők figyelme a kevésbé fejlett Üllői út és Soroksári út felé mozdul el. Ezek a helyek jól megközelíthetőek, rendelkeznek szabad építési telkekkel és elég közel fekszenek a környékbeli vállalatokhoz. A belvárosi kerületekre továbbra is nagy figyelem irányul, de itt az új fejlesztések során többnyire meglévő, "lelakott" ingatlanokat alakítanak majd át. Mivel az ilyen jellegű átépítések költségei rendkívül magasak, a beruházók még idén is sokszor tovább halasztják majd ilyen jellegű projektjeiket. Vidéken a versenyképesség mellett a kiváló elérhetőség szintén fontos szempont.

 

A szabadidős és a MICE szektorban fontos sikertényező Budapest és a természeti és épített környezet látnivalóinak közelsége, valamint a szolgáltatások minősége. A termálfürdők látogatói számára az úti cél hírneve, a víz gyógyhatása, valamint az egészségügyi személyzetbe vetett bizalom a legfőbb tényezők. A közlemény szerint a bankok óvatossága továbbra is fennmarad, elsősorban meglévő hotelportfóliójuk elemzését, fejlesztését és nyereségessé tételét részesítik előnyben az új, bizonytalan sikerű ügyletekkel szemben. (MTI)


Korrekciós programot kér a leszakadó nyugdíjak rendezésére a Nyugdíjasok Országos Képviselete

Szakaszos korrekciós programot és a vegyes indexálás bevezetését tartja szükségesnek a leszakadó nyugdíjak elértéktelenedésének megállítása érdekében a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK).
2026. 11. 03. 07:30
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás: