Nyugat-Európában is a megérdemelt korrekció jegyében telik a kereskedés
Londonban a FTSE-100 index 1,3 százalékkal, a német DAX index 1,1 százalékkal, a francia CAC-40 index 1,3 százalékkal, míg a spanyol IBEX-35 index 2 százalékkal erősödött. Az euró árfolyama viszont gyengül tegnaphoz képest, jelenleg 1,2294 dolláron áll, a tegnapi 1,2345-ös szint után.
Az Európával kapcsolatos aggodalmak abban nyilvánulnak meg, hogy az euróövezeti országok által bejelentett szigorító intézkedések miatt az év második felére gyengülhet a gazdasági aktivitás. Ázsiában pedig a két Korea között fagyossá váló viszony nyomta rá a bélyegét a piacok tegnapi alakulására, illettve a befektetők hangulatára.
Ugyan tegnap csökkenéssel zártak a Dow és a Nasdaq, és mérsékelt emelkedéssel az S&P 500 index, azonban a lényeg, hogy napközben sikerült lefaragniuk a jelentős hátrányukat. Ugyanakkor nem árt némi óvatosság a hirtelen jött piaci emelkedés kapcsán, ez inkább a masszív essés kiigazítása, mintsem fordulat.