OTP részvény - tovább mehet lefelé
Az OTP pénteken tette közzé tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentését. Az OTP Csoport az elemzői várakozásoktól elmaradó, 17,18 milliárd forintos adózott eredményt ért el tavaly a negyedik negyedévben, így a 2010. évi nettó profitja 117,88 milliárd forint lett. A negyedéves eredmény 15, az éves 22 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, miközben az egyszeri tételeket figyelmen kívül hagyva - köztük a bankadó és a montenegrói bank goodwill leírása nélkül – a negyedéves nettó profit 56, az éves 7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
Szakértők szerint a nettó profit alakulása ellenére azért emelkedtek az árfolyamok, mert más mutatók és adatok alapján biztatónak értékelték a gazdálkodást, másrészt pozitívan fogadták azt a bejelentést, hogy az OTP várhatóan osztalékot fizet a tavalyi eredmény után.
OTP technikai elemzés:
Kattintson a grafikonra!
A péntek délelőtt mutatott emelkedés mindössze a 20 napos mozgóátlagig vitte, elérését követően már végig csökkent, így nem is tudott megkapaszkodni az 5600 forintos támaszon. Időközben a nemzetközi piaci hangulat is borússá vált, éppen ezért a csökkenés folytatódására számíthatunk.
Támasz 5450-5470 forintnál, illetve alatta a 200 napos mozgóátlagnál 5300 forintnál. Emelkedés során ellenállás 5600-5620 forintnál.