Obama beszólt a balhés kampány miatt Trump-nak

Barack Obama amerikai elnök a Donald Trump chicagói kampánygyűlésén történt előző napi verekedések után arra figyelmeztette az elnökjelöltségre pályázó politikusokat szombaton, hogy kerüljék a feszültségkeltést és az inzultusokat.

Obama beszólt a balhés kampány miatt Trump-nak

Obama elnök a Demokrata Párt egyik texasi pénzgyűjtő rendezvényén mondott beszédet, és fejtette ki álláspontját. "A közhivatalért versengőknek arra kell összpontosítaniuk, hogyan csinálhatjuk jobban a dolgokat, s nem inzultusokkal, iskolás kötekedésekkel, tények gyártásával kell foglalkozniuk, nem rasszista és hitbéli ügyekben megosztó politikát kell hirdetniük" - mondta.

 

Az elnök úgy említette Trumpot: "az alak, aki biztos benne, hogy én Kenyában születtem". Véleménye szerint az ingatlanmágnás "az esszenciája mindannak, ami az elmúlt évtizedben a Republikánus Pártban történt". Obama úgy fogalmazott: "a republikánusok azt az üzenetet táplálták, hogy a kompromisszum árulás, hogy a másik fél nem egyszerűen hibázik, hanem egyenesen tönkreteszi az országot.

 

Vagy hazaárulást követ el". A republikánusok vezető elnökjelölt-aspiránsa, Donald Trump pénteki chicagói kampányrendezvényén Trump hívei és ellenfelei között összetűzésekre került sor, ezért Trump elnapolta a gyűlést. Két rendőr megsérült, öt tüntetőt letartóztattak. Kaotikus viszonyok uralkodtak Donald Trump szombaton Ohióban és Missouriban tartott kampányrendezvényein is. Az ohiói Daytonban az elnökjelölt-aspiráns éppen elkezdte beszédét, amikor valaki felugrott a pódiumra és megragadta őt. A titkosszolgálatnak kellett közbelépnie: elvezették Trumpot, a rendezvényt pedig félbeszakították. Előzőleg Missouri államban, Kansas Cityben szintén Trump-ellenes tüntetők jelentek meg, s többször is félbeszakították a beszédét. Tüntetők fogadták őt Clevelandben is, ott néhány, magát orvosnak mondó férfi olyan trikót viselt, amelyen az a felirat volt olvasható: "muszlim orvosok életeket mentenek Clevelandben".

 

Ugyanakkor a legfrissebb felmérés szerint - amelyet a Quinnipiac Egyetem közvélemény-kutatója végzett - Ohió államban Trump nyerésre áll a keddi előválasztások előtt, megelőzve a "hazai pályán" versenyző John Kasich ohiói kormányzót is. Szombaton a republikánusok Wyoming szövetségi államban, a szövetségi fővárosban, Washingtonban, az Északi-Mariana-szigeteken és Guamon tartottak előválasztást, illetve jelölőgyűlést. A Washingtonban tartott jelölőgyűlést nagy meglepetésre Marco Rubio floridai szenátor nyerte meg, valamivel több, mint 37 százalékos támogatottsággal, és Donald Trumpnak csak a harmadik helyet sikerült megszereznie. Wyomingban Ted Cruz texasi szenátor áll nyerésre.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: