Orbán: Az IMF nem az ellenségünk

Orbán Viktor szerint a magyar társadalomban nagyon komoly félreértés van a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások szerepéről; a kormányfő hangsúlyozta: nem a talpon maradáshoz, hanem az olcsó finanszírozhatóság érdekében van szükség a megállapodásra.

A miniszterelnök minderről egy más témában tartott sajtótájékoztatója végén beszélt kérdésre válaszolva. Mint mondta, az emberek többsége jelenleg tévesen azt hiszi, hogy az IMF-tárgyalások azért kellenek, hogy ne legyen pénzügyi összeomlás Magyarországon, ám - folytatta - a valóságban az ország stabil lábakon áll, a valutaalap pedig azért kell, hogy a "talpon maradás olcsóbb legyen". "Nem arról szól a történet, hogy ha megállapodunk, talpon maradunk, ha pedig nem, akkor nem, hanem arról, hogy az életünket hogyan tudjuk a legolcsóbban finanszírozni" - erősítette meg, hozzáfűzve, hogy azt majd a végén meglátják, milyen konstrukcióban zárulnak a tárgyalások.
    

"Az IMF nem az ellenségünk. Látom, a sajtó egy részében is úgy jelennek meg, mint a krampuszok, akik nem hoznak, hanem visznek, és ha nem figyelünk oda, akkor még nagy baj lesz, és egyébként virgácsot szorongatnak mindkét kezükben, de az IMF nem így fest: az a mi bankunk, tagok vagyunk benne" - fejtette ki Orbán Viktor, majd hozzátette: kevésbé harcias, sokkal inkább szolid összefüggésben érdemes értelmezni a közeljövő tárgyalásait.
    

Kijelentette ugyanakkor azt is, hogy a kormány nem köt olyan megállapodást, amely ellentétes lenne a magyar nemzetgazdaság, a magyar emberek érdekeivel.
    

A tárgyalásokat firtató egyik kérdésre azt válaszolta: "tudom, hogy kukucskálni a legizgalmasabb, (...) de a futballmeccsek előtti taktikai értekezletek, akármilyen izgalmasak is, nem helyettesítik a végeredményt. Én majd a végeredménykor szeretném a helyzetet ismertetni".
    

Arra a kérdésre, mérlegelnék-e, ha az IMF vagy az EU azt kérné, hogy ne szeptember végén végszavazzon a Ház a jövő évi büdzséről, hanem az év végén, azt válaszolta: "a költségvetési izgalmakon túl vagyunk", mert a büdzsé alapszámait rögzítette a parlament, az el van döntve. A fejezeti átcsoportosításoknak pedig nemzetgazdasági szempontból összességében már nincs akkora jelentősége - jegyezte meg, kijelentve, hogy a költségvetést egy "eldöntött dolognak érdemes tekinteni, nem érdemes feszegetni, dörzsölgetni, felnyálazni".
    

Még el sem kezdődtek az IMF-tárgyalások - folytatta -, de már előre látja, hogy mi mindent lehet majd ezekről olvasni, hallani a médiumokban, "még az én hajam is égnek fog állni". Újságírói kérdésre azt is megjegyezte, hogy a parlamenti ciklus végére szerinte százezer forint fölé fog emelkedni a minimálbér Magyarországon. (MTI)

4 kriptovaluta, amelyet határokon átnyúló fizetésekre terveztek — a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb előértékesítéseket

A pénzküldés országhatárokon túl továbbra is komoly terhet jelent a mindennapi életre nézve. A Világbank Remittance Prices Worldwide adatbázisa szerint a globális átlagos átutalási költség továbbra is valamivel 6% felett mozog, jóval meghaladva a régóta kitűzött nemzetközi célt.
2025. 12. 25. 20:00
Megosztás:

Karácsonyi kriptóláz: A Z generáció inkább Bitcoint kér, mint cipőt vagy ajándékkártyát

Miközben a klasszikus karácsonyi ajándékok – telefonok, cipők vagy ajándékkártyák – továbbra is népszerűek, egy új trend kezd kibontakozni a fiatal felnőttek körében. Egy friss felmérés szerint a Z generáció egyre inkább kriptovalutára vágyik a fa alá – nem vicc, valódi digitális pénzt kérnek, nemcsak virtuális élményeket. De mi áll a jelenség mögött, és mit érdemes tudni, ha valakit kriptóval szeretnénk meglepni? Mutatjuk!
2025. 12. 25. 18:00
Megosztás:

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az 5G-előfizetések száma továbbra is rohamosan növekszik, és várhatóan 2025 végére eléri a 2,9 milliárdot, ami az összes mobil-előfizetés egyharmadát teszi ki, 2031 végére pedig már közel a kétharmadát - áll az Ericsson svéd távközlésiberendezés-gyártó honlapján.
2025. 12. 25. 17:00
Megosztás:

Ilyen idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 25. 16:00
Megosztás:

December 24-én 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
2025. 12. 25. 14:00
Megosztás:

Az arany ralija lehet a Bitcoin következő katalizátora – de a kockázatok továbbra is fennállnak

A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban bizonytalan képet mutatott, ami jól tükrözi a globális pénzpiacokon uralkodó vegyes hangulatot. Rövid távon a makrogazdasági környezet nem ad egyértelmű iránymutatást, ugyanakkor egy fontos jelzés most az arany piacáról érkezik, amely akár új lendületet is adhat a Bitcoin számára – feltéve, hogy a korábbi összefüggések továbbra is érvényesek maradnak.
2025. 12. 25. 13:00
Megosztás:

Karácsony előtti hidegzuhany a hazai kriptoszektorban: a Kriptomat is befejezi

Még fel sem ocsúdott a magyar kriptoközösség a Revolut és az eToro kivonulásából, máris újabb kellemetlen hír érkezett. Hiába jelent meg december 19-én az első magyarországi validátor (Caduceus Zrt. - szerk.), a Kriptomat bejelentette: december 26-án 23:00 órától leállítja szolgáltatásait Magyarországon - olvashatjuk a Revb.hu portálon.
2025. 12. 25. 11:00
Megosztás:

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia: a szervezet aranyérmét Bergendy Péter, Dénes Zoltán, Mécs Mónika, Hábermann Jenő és Poós András veheti át január 16-án, a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Díjak átadóján.
2025. 12. 25. 10:00
Megosztás:

Aláírta a szlovák államfő a büntető törvénykönyv módosítását

Aláírta Peter Pellegrini szlovák államfő kedden a büntető törvénykönyvnek (Btk.) azt a több újítást tartalmazó módosítását, amely egyebek mellett büntethetővé teszi a választási kampány "idegen hatalom" általi befolyásolását, valamint a második világháború utáni rendezésből következő viszonyok nyilvános tagadását is.
2025. 12. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampánya során

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát gyűjtötte össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kampánya során, a meghirdetett gyűjtésre magánadományozók és cégek egy listából választott konkrét ajándék beszerzésével segíthettek.
2025. 12. 25. 07:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság elítélte, hogy Washington beutazási tilalmat rendelt el öt európai tisztségviselő ellen

Az Európai Bizottság elítélte, hogy az amerikai külügyminisztérium beutazási tilalmat rendelt el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen, az online tér "cenzúrázására" hivatkozva.
2025. 12. 25. 06:00
Megosztás:

A Binance Alpha bevezeti a ZKP-t: új korszak kezdődik a privát, korai fázisú kriptokereskedésben

A kriptokereskedelem egyik legérzékenyebb területén lépett nagyot előre a Binance ökoszisztémáján belül működő Binance Alpha. A platform integrálta a Zero-Knowledge Proof (ZKP) technológiát, amely jelentősen növeli az on-chain kereskedés adatvédelmét és biztonságát. Ez a fejlesztés különösen fontos az induló, korai fázisú kriptoprojektek kereskedői számára, ahol az információ valódi versenyelőnyt jelent.
2025. 12. 25. 04:00
Megosztás:

Stratégiai ébredés a kriptopiacon: így változtak a befektetői gondolkodásmódok 2025-ben

2025-ben a kriptovaluta-piac nem csupán árfolyamokban, hanem szemléletben is fordulóponthoz érkezett. A gyors meggazdagodás ígérete helyett egyre több befektető fordul a ciklusok megértése, a kockázatkezelés és az adatvezérelt döntéshozatal felé. A piac érettsége, a szabályozás erősödése és az intézményi tőke térnyerése új stratégiákat kényszerített ki.
2025. 12. 25. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjsokk jöhet 2026-ban? Ezekről a változásokról sokan még nem is hallottak!

Emelkedő nyugdíjak, extra havi juttatások, változatlan korhatár – elsőre jól hangzik, de a részletekben komoly fordulatok rejtőznek. 2026-ban több olyan döntés lép életbe, amely érezhetően befolyásolhatja a nyugdíjasok mindennapjait, sőt a most aktív dolgozók jövőbeni ellátását is. A kérdés csak az: ki készül fel időben, és ki marad le?
2025. 12. 25. 02:00
Megosztás:

Ezt teszi a vérnyomásoddal, ha tojást eszel!

A tojás az egyik leggyakrabban vitatott élelmiszer: egyszer szuperélelmiszernek kiáltják ki, máskor a szív- és érrendszeri betegségek bűnbakjaként emlegetik. De mi az igazság a vérnyomás szempontjából? Valóban megemeli, vagy éppen ellenkezőleg: segíthet a normál értékek fenntartásában?
2025. 12. 25. 01:00
Megosztás:

Az NFT-k új korszaka: 2025-ben a hasznosság és a kultúra vette át a főszerepet az árrobbanások helyett

Az NFT-piac néhány évvel ezelőtt még rekordárakkal és látványos aukciókkal volt tele, mára azonban teljesen új irányt vett. 2025-ben a spekuláció háttérbe szorult, és egyre inkább azok a projektek maradnak talpon, amelyek valódi felhasználási értéket, kulturális jelentőséget vagy fizikai világhoz kötődő élményt kínálnak. Megnéztük, hogyan alakult át az NFT-ökoszisztéma, és mi hajtja most a piacot.
2025. 12. 25. 00:01
Megosztás:

Rászoruló gyerekek angyalkái – karácsonyi csodák önkéntesektől

Karácsony közeledtével különösen fontossá válik az a fajta figyelem és gondoskodás, amely képes reményt adni azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak. A Szcientológia önkéntes lelkészek számára ez évek óta küldetés: ahol csak tudnak, és ahol szükség van segítségre, ott megjelennek.
2025. 12. 24. 23:00
Megosztás:

5 módszer arra, hogyan válhatnak a stabilcoinok valódi költőpénzzé — a Digitap ($TAP) a legtisztább, legjobb megvásárolható kriptóvá válik

A stabilcoinok egyre nagyobb arányt képviselnek a kripto-ökoszisztéma teljes tranzakciós volumenében, ugyanakkor ezen egyenlegek mindennapi költéssé alakítása a legtöbb felhasználó számára továbbra is széttagolt és nem hatékony.
2025. 12. 24. 22:00
Megosztás:

Óriási amerikai hajóflotta építését jelentette be Donald Trump

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
2025. 12. 24. 21:00
Megosztás:

Felülteljesíthetik-e az altcoinok a BTC-t 2026-ban? A 2020-as forgatókönyv szerint igen — a Digitap ($TAP) nyeri el a „legjobb kriptó 2026-ra” címet

A Bitcoin (BTC) a hónap feléig kétszer is 85 000 dollár alá esett, ami gyenge decemberi lendületére utal. Elemzők 2026-ra is medvés kilátásokat jeleznek a BTC számára, mivel az árfolyam akár 70 000 dollár alá is csökkenhet.
2025. 12. 24. 20:00
Megosztás: