Öreg autóra is megéri cascót kötni

A 2008-as válság kirobbanása óta töredékére esett vissza az eladott új autók száma, így öt év alatt átlagosan két és fél évet öregedett a magyar személyautó-állomány. Ez az egyik fő oka annak, hogy a mintegy 4 millió gépjármű mindössze 20 százalékára kötnek cascót tulajdonosaik, a nyolc évnél idősebb autók 90 százaléka pedig biztosítási védelem nélkül közlekedik. Pedig ez a szegmens ugyanúgy részese lehet közúti baleseteknek, a lopások áldozatai pedig egyre nagyobb számban az idősebb kocsik közül kerülnek ki. Ma már számos gazdaságos biztosítási védelem létezik idősebb autókra is, ezeket mutatja be a Genertel alábbi összegzése.

Változatlan dinamikával öregszik az autópark


A legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy továbbra is megállíthatatlannak tűnik a hazai személyautópark öregedése:

 

 
Az újautó-eladások szintje csak lassan közelíti a 60 ezres szintet, ami még mindig a felét jelenti a válság előtti eladási mennyiségnek, és a behozott használtautók életkora is meghaladja a kilenc évet. E tendenciák mellett a következő néhány évben nem számíthatunk arra, hogy az autók átlagéletkora újból csökkenni kezdjen.


A fenti fejlemények a casco piacra is drámai hatást gyakoroltak: míg 2008 végén a casco-díjállomány mértéke meghaladta a 100 milliárd forintot, 2013 végére ez az összeg már csak 61 milliárd forint volt. 

 

Ezért nem kötünk casco biztosítást

 

A Genertel autósok körében végzett felmérésnek adatai szerint a cascóval nem rendelkezők 48 százaléka a casco-díj mértékét sokallja, de közel ennyien, 43 százaléknyian úgy érzik, az autójuk túl öreg ahhoz, hogy megérje rá cascót kötni. 14 százalék nem bízik benne, hogy a kárszakértő a megfelelő összeget fogja megítélni egy adott káresemény kapcsán, hiszen egy idős autónál az önrész mellett az avulás is befolyásolhatja a kárkifizetés összegét.

 

 
Mindez nagyrészt megmagyarázza, hogy a nyolc évnél idősebb autók mintegy 90 százaléka a kötelezőn kívül egyáltalán nem rendelkezik biztosítással. Pedig az idősebb autók ugyanúgy elszenvedői a töréskároknak, nem szólva arról, hogy az ellopott autók átlagéletkora is rohamosan nő: a Genertelhez beérkező lopáskár-bejelentésekben szereplő autók átlagéletkora tavaly már elérte a 6 évet, szemben a két évvel korábbi 3,9 éves értékkel. Egyre több autót ugyanis olcsó alkatrészforrásként hasznosítanak a tolvajok.


Hogyan biztosíthatjuk az öreg autót?


„Mivel immár a biztosítók is felismerték, hogy új autók hiányában a casco-szolgáltatást egyre inkább az idősebb járművek számára kell tudni eladniuk, a piacon mind több, különféle szolgáltatási kört magában foglaló lehetőséggel találkozhatunk – magyarázza Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója. – Érdemes tehát körülnézni, mivel egy idős járművel kapcsolatban bekövetkező probléma ugyanúgy jelentősen megrendítheti egy adott család költségvetését, mint egy új autóval történő káresemény.”


Választhatunk olcsó részbiztosítást, amelyek a legfontosabb károkra kínálnak fedezetet. Lopásbiztosítás, illetve az átlagosnál nem nagyobb töréskár esetén minicasco lehet a megoldás: ezek a konstrukciók, amelyek egy meghatározott keretösszegen belül térítenek, akár néhány ezer forintos éves díj mellett elérhetők.


Természetesen, ha elemi vagy egyéb károk ellen is védelmet szeretnénk, továbbra is a teljes körű casco a megoldás. Ebben a körben számos biztosító dolgozott ki olyan, akár 20-30 százalékkal is olcsóbb módozatokat, amelyek utángyártott alkatrészárakkal és részleges rezsióradíjakkal kalkulálnak. Mindez természetesen a gyakorlathoz igazodik, mivel az öreg autók csekély százalékát javíttatják karambol esetén márkaszervizben.


Ha idősebb autó esetében sem szeretnénk mérsékelni a szolgáltatás szintjét, célszerű az egyes biztosítók akcióit nyomon követni. Akár az év végi kötelezőkampány során kínált együttkötési akciók, akár az év közben is egyre gyakrabban előforduló idős autók számára meghirdetett, díjcsökkentéssel járó  akciók kedvező alkalmat kínálhatnak arra, hogy öreg autónk biztosítási védelmét hatékonyan tudjuk megoldani.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: