Pintér - eddig 2,6 milliárdba került az árvíz elleni védekezés
A miniszter kifejtette: az elmúlt hetekben 518 településen keletkeztek árvízi károk, több mint kétezer ház került veszélyhelyzetbe, és több mint háromezer embert kellett elszállásolni, mert lakása, háza lakhatatlanná vagy életveszélyessé vált.
A jelentések szerint azonban újabb esőzések várhatók. Kiemelkedő a veszélyhelyzet Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - mondta. A miniszter ezért elrendelte, hogy a kiépített gátakat, a homokzsákokat, védelmi eszközöket nem lehet lebontani és elvinni az érintett helyszínekről.
Az önkormányzatok védekezésének terheivel kapcsolatban elmondta: úgy tűnik, a vis maior alapot teljesen fel fogják használni. Pintér Sándor rámutatott, "csúcsidőben" mintegy tízezren védekeztek egyszerre a gátakon, összesen pedig országosan több mint ötvenezren vettek részt a védekezési munkálatokban. Hangsúlyozta, fel kell készülni arra, hogy a védekezés után felmérjék a károkat.
Az iskolák, óvodák, kórházak mindenképpen gyors helyreállításra számíthatnak, a későbbiekben pedig fel kell mérni a magántulajdonokat ért károkat is - emelte ki. Nagy Anna kormányszóvivő a hétfői tájékoztatóján jelentette be, hogy duplájára emelte az árvíz elleni védekezésre fordítható összeget az Orbán-kormány. Az eddigi 800 millió forintos forrást több mint 1,5 milliárd forintra növelte a kabinet - közölte.