Pintér Sándor: a rend a fejlődés egyik záloga

(MTI) - A rendre szükség van, ez az egyik záloga a fejlődésnek - jelentette ki Pintér Sándor leendő belügyminiszter kedden, az észak-borsodi Ózdon, az Orbán Viktor által meghirdetett nemzeti konzultáció-sorozat első, közbiztonsággal foglalkozó állomásán.

Pintér Sándor úgy fogalmazott: ha a tisztes, jogkövető polgár érzi, hogy a családja, vagyona biztonságban van, akkor tud igazán a hivatásának, a munkájának élni, és a legjobb teljesítményt nyújtani. Ez pedig a saját, a család és az ország felemelkedését fogja szolgálni - tette hozzá. Mint mondta, jelenleg az a tapasztalat, hogy az elmúlt években az ország néhány régiójában a félelem lett az úr, "baj van". Szerinte nincs megfelelő közbiztonság, a tisztes állampolgárok vagyona, tulajdona és családja is sok esetben veszélyben van. Emellett nem érzik magukat biztonságban az idősek, veszélyben a közvagyon, és számos esetben a munka gyümölcsét nem azok élvezik, akik megdolgoznak érte - fejtette ki.

 

Úgy értékelte: az állam az ország sok térségében nem teljesíti kötelezettségét, nem tartja megfelelően fenn a közrendet, a közbiztonságot. A két végletet személve - mutatott rá - a kisebb súlyú tulajdon elleni szabálysértések kérdése nincs rendezve, de a többszörösen visszaeső, életellenes bűncselekményeket elkövető személyek ellen sem találták még meg a megfelelő választ. Ez baj - mondta. Hozzátette: ha az állam nem gyakorolja a főhatalmát, tönkremegy a közbiztonság, a hétköznapi életérzés; "kialakulhat egy maffiaszerű helyzet" és átveheti sok területen az irányítást. Ezt azonban nem lehet hagyni, "szembe akarunk nézni a bajjal", nem elfedni akarjuk azt, hanem felderíteni és megoldani - hangsúlyozta Pintér Sándor.

 

Beszédében kiemelte, hogy vissza kell adni az állampolgároknak a szubjektív biztonságot, biztonságérzetet. A Fidesz éppen ezért változtatni akar a jelenlegi helyzeten - folytatta, jelezve egyúttal, hogy a helyi gondokra azonban közösen könnyebben lehet megtalálni a választ. Pintér Sándor kitért arra is, az ózdi eseményen sokan vannak jelen és számára ez azt igazolja, hogy szükség van a nemzeti konzultációkra. A térség lakossága elégedetlen a jelenlegi közbiztonsággal, de azt is bizonyítja a részvétel nagysága, hogy készek együttműködni, segíteni ennek javításában - mondta.

 

A nemzeti konzultáció-sorozat első rendezvényén a helyiek által Olvasónak nevezett művelődési központban Riz Gábor, a város és térsége áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője köszöntötte a több száz résztvevőt, köztük Orbán Viktor leendő miniszterelnököt, Pintér Sándor leendő belügyminisztert, a Fidesz országgyűlési képviselőit, rendőri vezetőket, polgármestereket. Jelen van Varga Mihály, a Miniszterelnökség majdani, államtitkári rangú vezetője is.

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 07:00
Megosztás:

Kettészakadhat a fővárosi panelpiac

Országos szinten 24 százalékkal visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődés, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt, mivel ezek iránt a kereslet jóval kisebb mértékben csökkent, mint a téglaépítésű lakásoké az ingatlan.com friss elemzése szerint. Az Otthon Start Program és az első lakásvásárlókat célzó budapesti beruházások viszont kettészakíthatják a fővárosi panellakások piacát.
2026. 02. 26. 06:30
Megosztás:

Spanyolország betiltaná az energiaitalokat a 16 év alattiak számára

Spanyolország betiltaná az energiaitalok értékesítését a 16 év alattiak számára - jelentette be Pablo Bustinduy, a szociális jogokért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 06:00
Megosztás:

Elfogadták Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját

Elfogadta Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a dokumentum a többi mellett intézkedéseket határoz meg a csapadékvíz helyben tartására, hasznosítására és a káros hatások mérséklésére.
2026. 02. 26. 05:30
Megosztás:

Zöld utat kapott a teljes digitális jegyrendszer Budapesten

2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 05:00
Megosztás:

A turisztikai adó duplázásáról határozott a katalán regionális parlament

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 04:30
Megosztás:

Hol a legjobb és hol a legrosszabb a lakáskínálat? Megmutatjuk a különbségeket

A magyar lakásállomány állapota vegyes képet mutat: miközben az elmúlt években egyre több korszerű, energiahatékony új építésű lakás jelent meg a piacon, az ingatlanok jelentős része továbbra is elöregedett. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol vannak a legjobb és legrosszabb állapotú lakóingatlanok Magyarországon.
2026. 02. 26. 04:00
Megosztás:

Montenegró az év végéig le akarja zárni az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét

A montenegrói kormány bejelentette szerdán, hogy az év végéig lezárja az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét, valamint hogy a leendő tagságra készülve a nemzeti légitársaság erre utaló felirattal látta el az egyik repülőgépét.
2026. 02. 26. 03:30
Megosztás:

Izland népszavazást készít elő az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáról

A következő hónapokban Izland elő fogja készíteni a népszavazást arról, hogy az ország újból megnyissa-e a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval - közölte Kristrún Frostadóttir izlandi miniszterelnök szerdán Varsóban, a Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtóértekezleten.
2026. 02. 26. 03:00
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 02:30
Megosztás:

Putyin aláírta: jöhet a vagyon lefoglalása Oroszországban

Radikális fordulat az orosz kriptovaluta-politikában: az állam mostantól hivatalosan is lefoglalhatja a digitális eszközöket büntetőeljárások során. A döntés egyszerre jelent szigorítást, piacátrendezést és stratégiai kontrollt a szektor felett
2026. 02. 26. 02:00
Megosztás:

Súlyos árat fizet, aki bedől a „váratlan infarktus” mítoszának

A súlyos szív-érrendszeri katasztrófák több mint 99%-a előtt már évekkel korábban jelen van legalább egy mérhető kockázati tényező. A szakértők szerint a legnagyobb veszélyt a „jó lelet csapdája” és a folyamatos, 24/7 életmód-terhelés jelenti.
2026. 02. 26. 01:30
Megosztás:

Rezsistop 2026 - sok pénzed bánhatja, ha lemaradsz a határidőkről

Rezsistop 2026: ezekről a dátumokról lemaradsz, ha nem figyelsz – sok pénzbe kerülhet! A rezsistop körüli szabályok és határidők 2026 elején kulcsfontosságúak minden háztartás számára. Egyetlen elmulasztott nyilatkozat, egy figyelmen kívül hagyott dátum, és máris csúszhat a kedvezmény vagy a jóváírás. Hogy ez ne fordulhasson elő, összegyűjtöttük egy helyre a rezsistop legfontosabb mérföldköveit, közérthetően, időrendben.
2026. 02. 26. 01:00
Megosztás:

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft.

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) mintegy 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 00:30
Megosztás:

Megállapodott a kapacitástesztek feltételeiről a Mol és a Janaf

A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független megfigyelők részvételével megkezdik az Adria kőolajvezeték hosszú távú kapacitástesztjeit - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 25. 23:30
Megosztás:

Modi a kereskedelem és a beruházások erősítését ígérte az izraeli parlamentben

A két ország közötti kereskedelem bővítéséről, befektetésekről, infrastrukturális fejlesztésekről beszélt, és támogatásáról biztosította Izraelt Narendra Modi indiai miniszterelnök a kneszetben szerdán elmondott beszédében, kétnapos izraeli látogatásának első napján.
2026. 02. 25. 23:00
Megosztás:

400 millió dolláros short-zárás: a Bitcoin visszakapaszkodott 69 ezer dollár fölé

Látványos fordulat rázta meg a kriptopiacot: a Bitcoin újra 69 000 dollár közelébe emelkedett, magával húzva az Ethereumot és a Solanát is. A shortosok (árfolyamesésre játszó kereskedők) súlyos veszteségeket szenvedtek el, miközben több százmillió dollárnyi pozíció likvidálódott egyetlen nap alatt.
2026. 02. 25. 22:30
Megosztás:

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztést hajt végre a Prologis Park Budapest–Sziget területén

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztésbe kezdett a Prologis Park Budapest-Sziget parkjában található 23 000 négyzetméteres raktár- és 1700 négyzetméteres irodaépületében. A projekt során nagy hatékonyságú hőszivattyúkat telepítenek, melynek célja a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése és a teljesítmény növelése. A raktárépületet a Prologis hosszú távú, nemzetközi, energetikai technológiákat szolgáltató partnere bérli.
2026. 02. 25. 22:00
Megosztás:

Csökkenő árbevétel mellett nőtt a Rába csoport adózott eredménye

A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált jelentése szerint a csoport árbevétele 2025-ben 54,2 milliárd forint lett, ami 3,5 milliárd forinttal marad el az egy évvel korábbi szinttől. Adózott eredménye 2,87 milliárd forinttal 2,91 milliárd forintra nőtt - tudatta a győri székhelyű járműgyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 25. 21:30
Megosztás:

Stripe lecsaphat a PayPalra? 7%-ot ugrott a részvény a felvásárlási pletykákra

Korai egyeztetések, komoly piaci reakció: a Stripe állítólag vizsgálja a PayPal felvásárlásának lehetőségét. Bár hivatalos ajánlat még nincs, a hír önmagában elég volt ahhoz, hogy megmozgassa a fintech szektort.
2026. 02. 25. 21:00
Megosztás: