Postapiaci stratégiát javasol az ÁSZ

A Magyar Posta késésben van a 2013. január elsejei piacnyitásra történő felkészülésében, alapvetően az állami vagyongazdálkodási és postapiaci koncepciók hiánya miatt, ezért postapiaci stratégia elkészítését javasolta egyebek mellett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Magyar Posta Zrt. gazdálkodásának ellenőrzéséről szóló jelentésében, amelyet pénteken ismertettek sajtótájékoztatón Budapesten.

Balkay Attila számvevő tanácsos elmondta: az ÁSZ azt javasolta a nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy mielőbb készüljön postapiaci stratégia, azt hangolják össze a vagyonhasznosítási stratégiával, határozzák meg a Posta stratégiai jövőképét. Javasolták, hogy kövessék nyomon a Magyar Posta Zrt. liberalizációs felkészülését. Ezek alapján javasolták azt is, hogy vizsgálják felül a Posta középtávú üzleti terveit, eredményeit és beruházásait. Arra a kérdésre, hogy a maradék egy év elég-e a piacliberalizációs felkészülésére Makkai Mária felügyeleti vezető azt mondta: szabályozás oldaláról elég az idő, a postának lehetnek nehézségei.

 

A liberalizált piac stratégiája 2011 második felében van készülőben. A magyar engedélyezési eljárásoknak az Európai Bizottság megítélése szerint versenykorlátozó hatásuk van - ismertette a számvevő tanácsos. Balkay Attila elmondta: jelentésükkel a postapiac közelgő liberalizációjára, a postapiaci stratégiára és a szabályozórendszer szükségességére kívánták felhívni a figyelmet. Hozzátette: tisztázni kell a Posta állami vagyonban betöltött szerepét, az ÁSZ szerint a tulajdonos által támogatott társasági jövőképre van szükség.

 

Az ÁSZ úgy látja, a tulajdonosi jogok gyakorlójának fokozottabb figyelmet kell fordítani a Posta gazdálkodására, a Posta kontrollrendszerét szükséges erősíteni. A számvevő tanácsos szerint nem tisztázott a Posta állami vagyonban betöltött stratégiai szerepe, amely - az ÁSZ szerint - a rövid távú költségvetési szemléletnek volt alárendelve. A fejlesztésre fordítható forrásokból 2008-2010. között összesen 12,3 milliárd forint osztalékot fizetett a Posta az állami költségvetésbe. A számvevőszék úgy látja, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) előrejelző és riasztó kontrollrendszere nem tudja időben feltárni a Posta gazdálkodásának esetleges negatív fordulatait. Ezért az MNV Zrt. vezérigazgatójának azt javasolta az ÁSZ, hogy a rendszer forrásait bővítse.

 

Az ÁSZ szerint hiányzik a Magyar Posta beruházási terveinek megalapozottsága. Balkay Attila elmondta: a nullára leírt eszközállomány 2010 végén 55 milliárd forint. A Posta 2011-2013 között 40,5 milliárd forint értékű beruházást tervez - tette hozzá. A számvevőszék szerint stratégia nélkül, hiányos kontrollrendszerrel működött az ingatlangazdálkodás, a raktározás területén az optimalizálás helyett kihasználatlan raktári kapacitás keletkezett. Hiányosságot tárt fel az ÁSZ az 1,2 milliárd forint értékű POS terminál beruházás szerződés-teljesítésével összefüggésben, felhívták a figyelmet arra is, hogy a beruházás két évet késett.

 

Ezzel kapcsolatban az ÁSZ azt állapította meg, hogy a Posta kárainak megítélésében és az érvényesített kötbér összegének megállapítása nem megalapozott. A budaörsi Országos Logisztikai Központtal kapcsolatban Balkay Attila azt mondta: a továbbfejlesztési koncepciók és elképzelések nem véglegeződtek, a beruházás megkezdése halasztódott. A tanácsos leszögezte: mindezek mellett a Posta törvényben meghatározott közfeladatait az EU követelményszintek felett, folyamatos minőségbiztosítás működtetésével teljesítette.

 

Az ÁSZ azt javasolta a Posta vezérigazgatójának, kezelje a konkurenciához távozó munkavállalókkal kapcsolatos humánpolitikai kockázatokat, dolgozza ki az ingatlan- és raktárgazdálkodás stratégiáját. Állapítsák meg a felelősséget a Posta Oktatási Központ új irodaházba költözésének körülményei kapcsán kimutatott 72 millió forint többletköltséggel összefüggésben. Javasolták a raktárgazdálkodás időszakos és eseti kapacitás-kihasználtságának kimutatását és értékelését. A javaslatok között szerepelt az is, hogy vizsgálják felül a POS terminálok beszerzésére és telepítésére vonatkozó szerződés végrehajtását, vizsgálják ki a felmerülő kötbér és kárigényeket, illetve felelősségeket. (MTI)

A Benjamin ciklon viharos széllel vonul át az országon

A Benjamin elnevezésű ciklon viharos széllel vonul át az országon, kora délutánig országosan háromszáz káresetet számoltak fel a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 24. 17:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben élénkült a brit gazdaság aktivitása októberben

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, de így is csak minimális ütemű növekedést jeleznek a brit gazdaság októberi aktivitási mérőszámai.
2025. 10. 24. 16:00
Megosztás:

Emiatt zuhant hét évtizedes mélypontra a brit autóipar termelése

Több mint hét évtizedes mélypontra zuhant a brit autóipar termelése szeptemberben, mindenekelőtt a Jaguar Land Rover (JLR) elleni kibertámadás miatt, amely az egész múlt hónapra megbénította a legnagyobb brit autóipari csoport működését.
2025. 10. 24. 15:00
Megosztás:

Csúcstalálkozót tartanak Londonban az Ukrajnát támogató országok vezetői

Csúcstalálkozót tartanak pénteken Londonban az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának - Coalition of the Willing - vezetői. A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a konferencián Keir Starmer, a vendéglátó brit miniszterelnök felveti az orosz földgáz- és nyersolajexport "eltávolítását a világpiacról", valamint a zárolt orosz vagyoneszközök felhasználását Ukrajna támogatására.
2025. 10. 24. 14:00
Megosztás:

Altcoin-tél 2026-ig? A Bitget vezérigazgatója szerint leáldozott az altcoinok csillaga

Az altcoin szezon elmarad — legalábbis a Bitget vezérigazgatója szerint. Gracy Chen szerint a befektetők hiába várják a kisebb kriptovaluták újabb fellendülését: a tőke és a figyelem szinte kizárólag a Bitcoinra összpontosul, miközben az altcoin szektor egyre gyengébben teljesít. A piaci dinamika átrendeződése tartósnak tűnik, és komoly következményekkel járhat a kriptogazdaság egészére nézve.
2025. 10. 24. 13:00
Megosztás:

A kriptovaluták felnőtté válása: Hogyan lett a blockchain a digitális gazdaság alapja

A 2025-ös év mérföldkő lett a kriptovaluták világában. Már nemcsak spekulációról vagy új technológiák teszteléséről van szó — a blokklánc immár valódi gazdasági motort jelent, amely integrálódik a globális pénzügyi rendszerbe. A világ digitális jövője egyre inkább a decentralizált technológiákra épül.
2025. 10. 24. 12:00
Megosztás:

1300 milliárd dollárra nőhet 2030-ra a globális vállalati és befektetési banki piac

A vállalati és befektetési banki szolgáltatások piaca (corporate and investment banking - CIB) a következő években átlagosan évi 4 százalékkal növekedhet és 2030-ra meghaladhatja az 1045 milliárd dollárt, a nem banki pénzügyi intézmények (NBFI) bevételeivel együtt pedig elérheti az 1300 milliárd dollárt - derül ki a Boston Consulting Group (BCG) nemzetközi tanácsadó éves szektorális jelentéséből.
2025. 10. 24. 11:00
Megosztás:

Ingyenes képzéseket tart az IPOSZ a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről

Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről a magyar kis és középvállalkozásoknak.
2025. 10. 24. 10:00
Megosztás:

Cardano és DOGE gyenge visszapattanást mutatnak, miközben a $TAP 55%-ot robbant! Az elemzők 35-szörös növekedést jósolnak a negyedik negyedévben

A Cardano és a Dogecoin árfolyamának gyenge visszapattanása továbbra is fennálló eladási nyomásra utal.
2025. 10. 24. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult péntekre a forint

Vegyesen alakult, alig változott péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 24. 08:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lép a WING és az Accent Hotel Management

Stratégia megállapodást írt alá a WING ingatlanfejlesztő és az Accent Hotel Management arról, hogy hatékonyan működtessenek közös szállodaprojekteket Magyarországon - közölték a vállalatok az MTI-vel.
2025. 10. 24. 06:00
Megosztás:

Donald Trump jövő csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel

Donald Trump amerikai elnök jövő hét csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel - jelentette be a Fehér Ház csütörtökön.
2025. 10. 24. 05:00
Megosztás:

Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
2025. 10. 24. 04:00
Megosztás:

Extra nyugdíjat kaphat Bárki, ha ezekben az években született!

A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi szabályozása – bár nem egyetlen, frissen kihirdetett rendeletben testesül meg – folyamatosan módosul, új intézkedéseket és juttatásokat vezetve be, amelyek komoly hatással vannak a 60 és 89 év közötti korosztályra.
2025. 10. 24. 02:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 60-89 éves nyugdíjasok készüljetek!

A magyar nyugdíjrendszer aktuális szabályozása – bár nem egyetlen, drámai, újonnan aláírt rendelet formájában – folyamatosan hoz változásokat és juttatásokat, amelyek jelentős mértékben érintik a 60 és 89 év közötti korosztályt.
2025. 10. 24. 01:00
Megosztás:

9 órás iskolakezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre!

A közoktatásban többször felmerült már az a javaslat, hogy az oktatás reggel nyolc helyett kilenc órakor kezdődjön.
2025. 10. 24. 00:05
Megosztás:

Q4-es árfolyam-előrejelzés: az ETH elérheti a 10 000 dollárt, a SOL az 1 000 dollárt, de ez az új altcoin, a $TAP akár 35-szörözhet – íme, miért

Annak ellenére, hogy a kriptopiac októberben lassú és darabos mozgást mutatott, a kereskedők és elemzők körében ismét kezd visszatérni az optimizmus.
2025. 10. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoinnak fájni fog, ha nem tudja utolérni az aranyat, az XRP-bikák visszatértek: miért veszítenek mindketten a Digitappal ($TAP) szemben

Az arany végre megremegett. Október 21-én <a href="https://economictimes.indiatimes.com/news/international/us/why-is-gold-down-today-gold-price-crashes-over-5-its-worst-single-day-drop-since-2013-silver-plunges-7/articleshow/124724560.cms?from=mdr" target="_blank">az arany több mint 5%-ot esett, ami a legnagyobb napi visszaesés 2013 óta</a> — mindez hónapokon át tartó kitartó erősödés után. Kriptobefektetők világszerte készülődtek long pozíciók nyitására, mivel az arany mindig előbb indul el, majd nagyjából kilencven nappal később a Bitcoin is lendületbe jön.
2025. 10. 23. 22:00
Megosztás:

Az ukrán elnök azt reméli, hogy az EU mielőbb döntést hoz a zárolt orosz vagyonok felhasználásával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett "jóvátételi hitel" elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.
2025. 10. 23. 21:00
Megosztás:

Több hullámban áztató eső érkezik

Az őszi vetésnek nagy szüksége lenne csapadékra, a következő egy hétben pedig több hullámban áztató eső érkezik - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 23. 20:00
Megosztás: