Rábapatonai sikertörténet: dinamikus növekedés a válság éveiben

Közvetlenül a válság előtt elindított, egymilliárd forintot meghaladó beruházásának köszönhetően a TUTTI Élelmiszeripari Kft. fennállásának legsikeresebb éveit élte meg az utóbbi években. Az élelmiszeripari gyártó cég nemzetközi és magyar tendereket nyert. Ennek is köszönhető, hogy az utóbbi öt évben a TUTTI Kft. megduplázta árbevételét és megszilárdította pozícióját a hazai élelmiszeripari cégek között.

A TUTTI Élelmiszeripari Kft. legfőbb erőssége, hogy rendkívül gyorsan tud reagálni a piaci változásokra. A rábapatonai élelmiszeripari cég sikereit a folyamatos termék-innováció, valamint a technológiai fejlesztések mellett megbízható szolgáltatási színvonalának és minőségi termékeinek köszönheti.

 A TUTTI Kft. bizonyíték arra, hogy a válság nem csak veszély lehet, hanem lehetőség is. Ezzel a lehetőséggel azonban nem minden vállalkozás képes élni…

 

A 2008-as válság őszi kirobbanásakor éppen az egymilliárd forintot meghaladó beruházás kellős közepén tartottunk. Dönteni kellett: leállítjuk vagy folytatjuk és befejezzük az eredeti elképzelések szerint. Terveinket a válság ellenére is végigvittünk, és a történtek bennünket igazoltak. Míg az élelmiszeripari ágazat országos szinten 2-3 %-kal esett vissza, a TUTTI Kft. árbevétele 2008-ban 3 %-kal, 2009-ben 17 %-kal, 2010-ben pedig 37 %-kal emelkedett – mondta el Prohászka Ottó, a TUTTI Kft. ügyvezető igazgatója. Cégünk fennállásának 25 éve alatt mindig alkalmazkodott a változó körülményekhez. Minden válságnak van olyan hatása, hogy a gyöngék elhullanak, az erősek még erősebbek lesznek. Mi a válság alatt rengeteg új lehetőséget láttunk és kaptunk, és éltünk a lehetőségekkel.

 

A TUTTI Kft. üzletpolitikája és korábbi fejlesztései ekkorra értek be. A tőkeerős cég tulajdonosai a nyereséget a korábbi évek során visszaforgatták, fejlesztésekre költötték. Az anyagi stabilitásnak köszönhetően a TUTTI stratégiai nyersanyagbeszerzésekkel is tudott élni, beszállítóit, partnereit mindig pontosan fizette ki. A TUTTI Kft-t mindenki stabil, megbízható cégként ismeri a piacon, amelyre bármilyen körülmények között lehet számítani.

 

Az élelmiszeripari láncok a gazdasági környezet nyomásának köszönhetően a stabil belföldi beszállítóikat helyezték előtérbe. A TUTTI legújabb beruházása a fogyasztói piacra szánt termékportfólió bővülését is lehetővé tette, így a kereskedelmi láncok felé irányuló forgalom rövid idő alatt a háromszorosára növekedett. A cég nagy jelentőséget tulajdonít a folyamatos innovációnak. Jellemző adat, hogy amíg az árbevétel arányos innovációs költség országos átlaga 0,5-0,8%, addig ez az arány TUTTI Kft-nél 2,5%.

 

A műszaki beruházás nemcsak a kapacitás növelését jelentette, hanem új, innovatív termékek, csomagolási technológiák bevezetését is magával hozta. Emellett sok cég kereste fel a Tutti Kft –t egyedi ötleteivel, elképzeléseivel, így az ügyfélkör jelentősen növekedett.

 

Amikor a 2008-as beruházás mellett döntöttünk, még nem tudtuk, hogy az igazi válság túlélő beruházássá válik. A kapacitásunk növelése mellett a fejlesztés a csomagolási választékunk bővülésével is járt. A korábbi nagyobb kiszerelésű termékek helyett elmozdulhattunk a kényelmi termékek, az egy adagos kiszerelésű kávéspecialitások és italporok irányába – mondta el Prohászka Ottó. – Fontos nemzetközi tendereken indultunk, és nyertünk. Az egyik legjelentősebb az a Közép-európai tender volt, melynek köszönhetően jelenleg négy európai országba mi szállítjuk az instant kakaót. A sikeres tendert további nemzetközi és hazai pályázatokon elért eredmények követték.

 

A látványos fejlődés elengedhetetlen feltétele volt, hogy a cég a válság alatt is növelte munkatársai létszámát - a 2007-es 61 munkatárssal szemben 2011-ben már 85-en dolgoznak a cég rábapatonai és budapesti telephelyein. A béreket és juttatásokat a válság évei alatt is emelték a tulajdonosok, akik szerint a nagyvonalúságot meghálálják a munkatársak. A fejlesztések mellett minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy a TUTTI egy főre eső árbevétele jelentősen növekedett, a cég árbevétele 2010-ben 2,8 Milliárd forint, az öt évvel ezelőtti árbevétel duplája lett.

 

A TUTTI Élelmiszeripari Kft. 2011-ben újabb 150 millió forintot fordít technológiai fejlesztésre. A cél a termelőkapacitás bővítése, a csomagolási technológia hatékonyságának növelése, új csomagolási technológiák bevezetése. Ezzel együtt a cég vezetése 10 százalékos árbevétel növekedést, a 3 Milliárd Ft feletti éves árbevétel elérését tűzte ki célul 2011-re.

 

A TUTTI Élelmiszeripari Kft.

A 100%-os magyar tulajdonban lévő TUTTI Élelmiszeripari Kft-t Prohászka Ottó vezetésével négy magánszemély alapította 1986-ban. Az alapító ügyvezető igazgató mellett jelentős tulajdoni hányaddal rendelkezik Molnár János, a cég műszaki igazgatója, valamint az időközben kereskedelmi igazgatói munkakörből nyugdíjba vonult Bári Zoltán. A nulláról induló vállalkozás mára közepes méretű társasággá nőtt, és megtalálta helyét a belföldi és külhoni piacokon is. A TUTTI a szabadalmaztatott fagylaltpor gyártással vetette meg lábát a hazai piacon, majd meghatározó tagja lett a magyar élelmiszeriparnak. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a cég megerősödött a por alakú élelmiszerek előállítása és forgalmazása terén. Fő termékei a fagylaltporok, a cukrászati alapanyagok, az instant italporok, az italautomata töltőanyagok, a kávékrémporok, valamint vitamintabletták és táplálék kiegészítők. A TUTTI fő előnye az egyedülálló minőség, a rugalmasság, amely kiváló szervizzel, korrekt üzleti magatartással párosul. A TUTTI specialitása, hogy kistételű, egyedi termékek gyártását is gazdaságosan és gyorsan meg tudja oldani, így a legkülönbözőbb piaci réseket is ki tudja tölteni.

 

A TUTTI Kft. éves forgalma 2010-ben megközelítette a 3 milliárd forintot. A foglalkoztatottak száma 2010-ben 80, 2011-ben 85 fő. A Tutti Kft. hosszabb távon szeretné megtartani azt a középvállalati méretet, melynek legfőbb értékei az innováció, a rugalmasság, a vevőközpontú szemlélet és a családias munkahelyi légkör.


Visszatekerték a kocsid kilométeróráját? Itt a megoldás, kihez lehet ezzel fordulni!

A carVertical európai használtautó-vásárlók körében végzett új felmérése szerint a legtöbben nem tudják, hogyan járjanak el, ha kiderül, hogy egy autó kilométeróráját visszatekerték: bizonytalanok abban, kihez fordulhatnak, nem számítanak arra, hogy visszakapják a pénzüket, és sokan azzal sincsenek tisztában, hogyan kezelik az adott ország hatóságai a kilométeróra-csalást, illetve milyen jogszabályok vonatkoznak rá.
2026. 09. 24. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt - A nyugdíjasok az érintettek 65 év fölött

A 13. havi nyugdíj mellé 2026-ban megérkezett a 14. havi nyugdíj is. A név azonban könnyen félreérthető: idén a 14. havi juttatás még csak a havi nyugdíj negyedével volt egyenlő. Mutatjuk, kinek járt a két kifizetés, mennyi pénzt jelentett, és miért nem önmagában a 65. születésnap dönt a jogosultságról.
2026. 09. 24. 01:00
Megosztás:

Mikor túlárazott egy szerződés? Így működik az átvilágítás

Az elmúlt időszakban az „átvilágítás” a közbeszéd egyik gyakran használt fogalmává vált. Állami és önkormányzati társaságok, intézmények korábbi működésének, gazdálkodásának vagy szerződéseinek felülvizsgálatáról rendszeresen hallhatunk. De mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? Ezt segít megérteni Siti Johanna (indexképünkön), a BDO Business Advisory Services vezetője.
2026. 09. 24. 00:01
Megosztás:

Zuhan a Netflix részvény: a YouTube már a nappaliban is elveszi a nézőket?

A Netflix papírjai szeptemberben 11 százalékot veszítettek értékükből a megadott piaci adatok szerint. A befektetők egyre szigorúbban mérik, hogy a streamingóriás mennyi időre tudja a képernyő elé ültetni előfizetőit. Ebben a versenyben pedig már nemcsak más fizetős szolgáltatásokkal, hanem a Google YouTube-jával is szembe kell néznie.
2026. 09. 23. 23:00
Megosztás:

Megtorpant a Bitcoin 87 ezer dollárnál: most a 83 600 dolláros támasz a tét

A bitcoin szeptember 23-án rövid időre 87 ezer dollár fölé kapaszkodott, majd 85 ezer alá csúszott. A korábbi emelkedést sok shortpozíció kényszerű zárása is hajthatta; most az derülhet ki, hogy a vevők e nélkül is képesek-e megtartani az árfolyamot.
2026. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás:

Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac

A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
2026. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában

A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
2026. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Emelkedő költségek miatt újragondolják felhőstratégiájukat a magyar cégek

Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
2026. 09. 23. 15:30
Megosztás:

Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól

A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
2026. 09. 23. 15:00
Megosztás:

Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben

Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
2026. 09. 23. 14:30
Megosztás:

Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás:

Sokan titkolóznak a családjuk előtt - a pénzt rejtegetik: Ön is?

A magyarok bő harmada tud rendszeresen megtakarítani, ami viszont gyakran súlyos lemondásokkal jár – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 09. 23. 13:30
Megosztás: