Reformokat, átalakítást sürget a BRICS
Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika első embere a dél-kínai Szanja (Sanya) városban tartotta harmadik csúcsértekezletét, amelyen megerősítették jövőbeni együttműködési szándékukat. A Szanja Nyilakozat aláírói a nemzetközi monetáris rendszer, a Világbank reformját sürgetik, s globális intézmények vezetésétől a világgazdaságban bekövetkező változásokhoz való alkalmazkodást várják. Ennek részeként a feltörekvő gazdaságok és a fejlődő országok képviseletének megerősödésére számítanak.
A BRICS-országok üdvözlik az SDR rendszeréről folyó párbeszédet, beleértve az SDR-kosár összetételének megváltoztatását - derül ki a dokumentumból. Aggodalmukat fejezték ki a határon átnyúló tőkebeáramlás miatt, ami a feltörekvő gazdaságok piacán jellemző jelenség. A globális nyersanyagárak, különösen a gabona és az energia árának változékonysága nehezíti a világgazdaság helyreállását, ezért a nyilatkozatban a nemzetközi közösséget szorosabb összefogásra bíztatják.
A termelési kapacitások bővítése mellett a kereslet és kínálat összhangjának megteremtése érdekében a termelők és a fogyasztók közti párbeszédre hívják fel a figyelmet. Ezzel együtt a fejlődő országok tőkével és technológiával történő támogatására szólítanak fel. Az öt ország, Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika a világ területének körülbelül 30 százalékát alkotja, lakosságának 42 százalékát adja és bruttó hazai termékük (GDP) összességében a globális GDP 18 százaléka.
Éves kereskedelmi forgalmuk értéke 15 százalékát tette ki tavaly a világ teljes forgalmának. Kínai elemzői előrejelzések szerint 2015-re a BRICS-országok egyharmadát adják majd a világ GDP-jének. A nemzetközi szervezet 2009-ben alakult Oroszországban, Dél-Afrika 2010 decemberében csatlakozott a csoporthoz. A résztvevő országok tavaly Brazíliában tartották csúcstalálkozójukat, jövőre Indiában ülnek össze. (MTI)