Rémálommá válhat az autózás

Itt a nyári szabadságolások ideje: legyen szó külföldi vagy belföldi úti célról, egyre többen vágnak neki az útnak gépjárművel. A nagy melegben érdemes jól felkészíteni az autót utazás előtt, hiszen a közúti balesetek kétharmadát gépkocsik okozzák. A K&H biztosítójának adatai szerint csak a tavaly nyári időszakban, 6000 kárigényt jelentettek be náluk és 1,38 milliárd forintot fizettek ki gépjárműkárokra.

Rémálommá válhat az autózás

2014 első negyedévében több baleset történt a hazai utakon, mint egy évvel korábban, ráadásul a nyári kánikula kifejezetten rossz hatással van a koncentrációs képességre, legyen szó rövidebb vagy hosszabb utazásról. A KSH adatai szerint nemcsak belföldön közlekedünk autóval, a külföldi vakáció esetén is ezt az utazási módot preferáljuk: kaszab_attila_5a legtöbben a környező, kocsival könnyen elérhető országokban – többek között Németországban, Ausztriában vagy Horvátországban – pihennek. Az autóval való utazás azonban számos veszélyt rejt magában. Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese elmondta: 6000 esetre közel 1,38 milliárd forintot fizettek ki és a bejelentett kárigények alapján a leggyakoribb kár 2013-ban az elsőbbségi szabályok megszegése miatti karambol volt. 
 
óvatosság az utakon
 
Műszaki hiba vagy baleset sajnos bármikor történhet, de az úton felmerülő problémák jó része egy kis odafigyeléssel elkerülhető. Az elővigyázatosság pedig kifejezetten indokolt a romló baleseti statisztikák fényében: 2014 első negyedévében 139-en haltak meg az utakon, ami 38 százalékos növekedést jelent éves szinten. A súlyosan és könnyebben sérültek száma is nőtt sajnos, a balesetek 65 százalékát pedig a személygépkocsik okozták. Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy a nagy melegben tompulnak az érzékek és nehezebb figyelni, könnyű belátni, mit kockáztat az, aki felkészületlenül vág neki az útnak.
 
A nyári hónapokban átlagosan 6000 gépjárművel kapcsolatos kárigényt adnak be az ügyfelek, ami 6 százalékkal több mint az év többi hónapjában – tette hozzá Kaszab Attila. A kisebb balesetek egy része könnyen elkerülhető lenne: már az is sokat segít, ha hosszabb utak esetén 2 óránként pihenőt tartunk, és nem vonja el semmi a figyelmünket vezetés közben. Sajnos nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a nyári meleg sem írja felül a KRESZ-szabályokat.
 
erre figyeljünk
 
Nemcsak arról kell gondoskodni, hogy a vezető minden szabályt betartson és felkészült legyen, de a gépjárművet is fel kell készíteni az útra.  A gumik állapota és a guminyomás ellenőrzése nélkülözhetetlen, valamint nyáron érdemes figyelmet fordítani a hűtővíz szintjére és a hűtőrendszer megfelelő működésére is, hiszen a nem megfelelően hűtött motorok jelentősen károsodhatnak, ráadásul útszéli javításuk nem lehetséges. Akármennyire evidensnek tűnik, sok bosszúságot spórolunk meg magunknak, ha indulás előtt ellenőrizzük meg vannak és érvényesek-e az okmányaink.


Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás: