Rendesen megdobhatja az építőipart ez az új program

Az építőiparban tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások (kkv) hétfőtől adhatják be támogatási kérelmeiket a hatékonyságnövelő, kapacitásbővítő beruházásaikhoz, amennyiben az Építő-5 programban is 50 százalék körül alakul a támogatás intenzitása, akkor a több mint 10 milliárd forintos keretösszegű program minimum 20 milliárd forintnyi beruházást gerjeszthet a kkv-k körében - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek.

Rendesen megdobhatja az építőipart ez az új program

Koji László közölte, az építőipar technológiai korszerűsítésére és hatékonyságának növelésére irányuló korábbi programoknál azt tapasztalták, hogy átlagosan 100 millió forint körüli összeget kaptak támogatásként az egyes vállalkozások, ezért a hétfőn induló program a számításaik szerint 100-120 vállalkozás beruházását segítheti.
   
Idén a támogatási kérelmek értékelésénél nagy figyelmet fordítanak azokra a vállalkozásokra, amelyek egyértelműen hatékonyságnövelő, élőmunka-kímélő és azt kiváltó beruházásokra törekszenek. A cégek az új berendezésekhez, technológiai korszerűsítéshez szükséges képzéshez is igényelhetnek támogatást.
   
A szakszövetség elnöke elmondta, nagyon jókor jön az Építő-5 program, ugyanis komoly kihívással kell a szakmának szembe néznie április-májustól.
   
Ekkorra fogja utolérni az építőipart az a megrendelői hullám, amely részben a magánszektor tavalyról idénre halasztott beruházásaival, részben a kormány által hozott lakásépítéshez, lakásfelújításhoz kapcsolódó keresleti intézkedésekkel, részben pedig az új európai uniós pénzügyi ciklus indulásával áll összefüggésben. Mindezekre az építőipari cégek már készülnek, ezt mutatja, hogy az ágazatban tevékenykedő vállalkozások által feladott álláshirdetések száma jelentősen nőtt az év első két hónapjában.
   
Koji László ugyanakkor megjegyezte, a tervező és a kivitelező cégeknek is fontos tudni, hogy további élőmunkára - akár szakmunkások, akár mérnökök - egy ponton túl nem számíthat az ágazat. Ezért nagy jelentőséggel bírnak az olyan hatékonyságnövelő, kapacitás-bővítő beruházások, amelyeket az Éptő-5 program is támogat.
   
Hasonló programok - Építő 1, 2, 3, 4 - a korábbi években is indultak, a vállalkozások akkor elsősorban építő, erő- és földgépekre, valamint olyan mobil eszközökre pályáztak, amivel a helyszínen lehet a kivitelezést gyorsítani.
   
Az Éptő-5 programban részt vevő cégek, ahogy a korábbi pályázók is, az ÉVOSZ-on belül működő, az építőipar sajátosságait ismerő tanácsadó cégektől kérhetnek segítséget a támogatási kérelmeik kitöltéséhez - mondta a szakszövetség elnöke.

Hozzászólások

Április 30-ig lehet jelentkezni a Nemzeti VERSenyre

Április 30-ig várják a jelentkezéseket a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete versmondó és versklipversenyére, a Nemzeti VERSenyre.
2021. 04. 13. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Turisztikai startup program indul a fellendítésért

Közös programot indít a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Startup Campus, hogy támogassák a turisztikai startup szektort, és segítsék a koronavírus-járvány hatásaira reagáló megoldások kifejlesztését - közölték a szervezetek az MTI-vel hétfőn.
2021. 04. 12. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

6 milliárdos beruházást hajt végre a Bosch Vecsésen

Regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch, Magyarország legnagyobb ipari vállalata; a 6 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztéssel 225 új munkahely jön létre - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
2021. 04. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített ma a Budapesti Értéktőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 508,16 pontos, 1,16 százalékos csökkenéssel, 43 267,25 ponton zárt hétfőn.
2021. 04. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővíti saját márkás árukínálatát a Spar

Szinte az összes saját márkás árucsoport kínálatát növeli idén a Spar, a tervek szerint csak az élelmiszerek területén több mint háromszáz új cikkel bővíti saját márkás termékeit az áruházlánc.
2021. 04. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató-helyettes az UniCredit Bank Hungary-nál

Az UniCredit Bank Hungary felügyelőbizottsága jóváhagyta Giacomo Volpi kinevezését a bank új vezérigazgató-helyettesévé, a Magyar Nemzeti Bank előzetes engedélyének hatályával.
2021. 04. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötszörös igény diákokra az újranyitás napjaiban

A nagyon várt, ám váratlan hirtelenséggel érkező kormányzati enyhítés mellett a legnagyobb hazai kuponos kedvezményt nyújtó vásárlási akciósorozat robbantotta fel a diákmunka iránti keresletet. Az alapos felkészülésen és a minden korábbit felülmúló rugalmasságon túl azonban működő és megnyugtató megoldásra is szükség volt az egy légtérben tartózkodó vásárlókra vonatkozó szabályok betartásához.
2021. 04. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre bizakodóbbak a kisvállalkozások

A járvány ellenére egyre bizakodóbban tekintenek a kis- és közepes vállalkozások (kkv) a következő egy évre - közölte a K&H az első negyedéves kutatásaira hivatkozva az MTI-vel hétfőn.
2021. 04. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium diadalmenetét hozta az idei Részvényfutam

Véget ért a Budapesti Értéktőzsde tradicionális, a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben megvalósított tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam. A hatodik alkalommal megrendezett, középiskolás diákokat, tanáraikat és szüleiket megszólító verseny ezúttal csaknem 1 300 tőzsdecápát mozgósított – a versenyzők az egy hónapon át tartó játék során közel 20 ezer megbízást indítottak. A játék történetében hagyományosan erős, kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium idén is különösen eredményesnek bizonyult: 2018 és 2019 után ezúttal is az iskola delegálta a legsikeresebb, a Futam végére 20,8 százalékos hozamot elért játékost, valamint a „Legjobb tanár” kategóriában is az iskola, 2019-et követően ismét első helyezett pedagógusa győzött.
2021. 04. 12. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A MÁP+ megtakarítások értéke átlépte az 5500 milliárd forintot

Átlépte az 5500 milliárd forintot a Magyar Állampapír Pluszba (MÁP+) befektetett megtakarítások értéke - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2021. 04. 12. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megfertőzte a transzferárakat is a koronavírus

A világjárvány gazdasági hatásai új kihívásokkal szembesítették a vállalkozásokat világszerte. A transzferárazás és ennek nyilvántartása többletfeladatot ró a vállalkozásokra, az adóhatóság azonban kiemelt ellenőrzési területként kezeli, ezért érdemes körültekintően eljárni.
2021. 04. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A lakásárak is követik az első negyedéves ingatlanpiaci felfutást

A Duna House országos lakásárindexe valós tranzakciók alapján a piacon legelsőként mutatja a lakásárváltozás irányát, mértékét és ütemét. Az idei első negyedéves adatok az eddig tapasztalt aktív piaci kereslet és megnövekedett tranzakciószámokat igazolva felfelé induló lakásárakat mutatnak szinte minden szegmensben. A teljes átlagot mutató országos lakásárindex nominál értéken rekordszinten, 199 ponton zárt, ami reálértéken kisebb ütemű emelkedést jelent.
2021. 04. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP részvény befektetési kilátások

Fundamentumok alapján ez a hét leginkább az árak drágulásáról szólhatnak, jönnek ugyanis az inflációs adatok Európából és USA-ból is.
2021. 04. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-román kereskedelmi forgalom - ábrán mutatjuk

A magyar-román kereskedelmi forgalom alakulása; behozatal; kivitel; milliárd forint
2021. 04. 12. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét jön a hideg és a hó is

Ismét jelentősen, egy nap alatt mintegy 10 fokos lehűlés várható a jövő héten. A hét nagy részén borús, esős idő lesz jellemző, nem csak eső, néhol havazás is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2021. 04. 11. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elvitték a hatos lottót!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 04. 11. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorú óvintézkedések mellett tehetnek vizsgát a szakképzésben tanulók

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tervei szerint májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók - közölte az ITM vasárnap az MTI-vel.
2021. 04. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Támogatja a kormány az egészségügyet ellátó cégeket

A kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz helyzetben is gördülékeny legyen az együttműködés az egészségügyi intézmények és a számukra eszközöket, felszereléseket szállító cégek között - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-vel vasárnap.
2021. 04. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ipari és építőipari adatok érkeznek a jövő héten

Az ipari termelés februári teljesítményéről szóló második becslést és az építőipar februári kibocsátásának adatait publikálja jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 04. 11. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre népszerűbb az elektronikus fizetés

Az elektronikus fizetés elterjedését számos intézkedés segíti, többek között a tavaly márciusban debütált azonnali fizetési szisztéma, a másfél millió forint feletti készpénzfizetési korlátozás, valamint az, hogy idéntől, ahol van online pénztárgép, ott elektronikusan is lehet fizetni - mondta Tállai András az MTI-nek.
2021. 04. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: