Részvények vásárlására ösztönöz a Raiffeisen

Jó kilátásokkal kecsegtetnek a részvénypiacok, különösen a feltörekvő országok vállalatait tekintve - mondta Klaus Glaser, a Raiffeisen Capital Management szenior befektetési szakértője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy a fejlett országokat tekintve erősödnek a későbbi konjunktúrára utaló jelek, de ezekre erőteljes késéssel reagálnak a munkaerőpiacok, az Egyesült Államokban és Európában is még legalább 6 hónapig gyengélkedik majd a munkaerőpiac. A szakértő szerint most világméretekben olcsók a részvények, ezért érdemes vásárolni vállalati papírokat, de inkább azt ajánlja, hogy diverzifikált portfóliót állítsanak össze a befektetők.

 

A sajtótájékoztatónak az adott aktualitást, hogy az Osztrák Gazdaságkutató Intézet (WIFO) a Raiffeisen Capital Management megbízásából elkészítette, és a napokban publikálta "A befektetési alapok nemzetgazdasági szerepe és a részvénybefektetések hosszú távú hozamkilátásai" című tanulmányt. A tanulmány eredményei nemcsak Ausztriára érvényesek, hanem más országokra is vonatkoztathatóak. Klaus Glaser szerint a pénzügyi-gazdasági válság sok mindent felforgatott, és számos, eddig érvényesnek tűnő törvényszerűséget megdöntött a tőkepiacokon is.

 

Az idei év első negyedévét követően azonban fokozatosan minden visszatér a "régi kerékvágásba", az átmenetileg felfelé törő árfolyamokra a korábban bekövetkezett veszteségek ellenpontjaként lehet tekinteni - mutatott rá a szakértő. Klaus Glaser kifejtette: a 2007 nyarán az értékpapír- és ingatlanpiacokon beköszöntött hanyatlás jelentős vagyonvesztést eredményezett a lakossági befektetők körében, akik befektetéseik elhelyezése során egyre inkább az államilag garantált, pénzintézeti befektetések felé fordultak.

 

"A befektetési alapokba, elsősorban részvényalapokba, elhelyezett vagyon nemcsak a részvényárfolyamok csökkenéséből adódó értékvesztés folytán csökkent, hanem a befektetők döntései kapcsán is, akik eszközeik számára biztosabbnak számító befektetési formákat kerestek" - mondta Klaus Glaser. A biztonság iránti igény azonban közvetlen módon is kedvezőtlen hatást váltott ki, méghozzá a vállalatok tőkepiaci segítséggel történő finanszírozása területén - húzta alá.

 

A tanulmány elkészítése során a szakértők négy nagy részvénypiac (Európa, Nagy Britannia, Japán és az Egyesült Államok) befektetéseinek hosszú távú hozamait vizsgálták, és a befektetők szemszögéből elemezték a piacokat. Kutatásuk során az értéknövekedést és az osztalékfizetést egyaránt figyelembe vették. Tényekkel bizonyítható, hogy bizonyos kockázatok felvállalása (például a részvényeknél) hosszú távon tisztes hasznot hoz, és a részvényekhez kötődő kockázat a befektetési időtartam növekedésével jelentős mértékben csökken - magyarázta Klaus Glaser.

 

A befektetési szakértő rámutatott: a számítások kapcsán különbséget kell tenni a várt hozam és a befektetés átlaghozama között. A várt hozam az éves átlagos hozammal egyezik meg, a befektetés átlaghozama viszont a több évre szóló befektetések átlaghozamát, azaz a "megvenni és megtartani" stratégia hozamát méri - emelte ki. "Arra a kérdésre, hogy a lakossági és az intézményi befektetőknek még a pénzügyi válságot követően is érdemes-e hosszú távú részvénybefektetésekben gondolkodniuk, a hozamkilátásokat mérlegelve egyértelmű igennel lehet válaszolni" - húzta alá végezetül Klaus Glaser.


A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás:

Több mint 250 céget vizsgál a GVH jelenleg kartellezés gyanújával

Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig már hat új kartell eljárás megindítására került sor.
2026. 09. 25. 17:00
Megosztás:

Augusztusban is rekordot döntött a szlovén idegenforgalom

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, sorozatban a harmadik hónapban: augusztusban csaknem 1,3 millió turista közel 3,5 millió vendégéjszakát töltött az országban, mindkét adat 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
2026. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2026. 09. 25. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
2026. 09. 25. 15:00
Megosztás:

ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott

Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 09. 25. 14:30
Megosztás:

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
2026. 09. 25. 14:00
Megosztás:

Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?

A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még nem azonos a tényleges intézményi kereslettel.
2026. 09. 25. 13:30
Megosztás:

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
2026. 09. 25. 12:30
Megosztás:

352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?

Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutalásokat indítsanak. A támadás pontos módját még vizsgálják.
2026. 09. 25. 12:01
Megosztás:

USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?

Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
2026. 09. 25. 11:30
Megosztás:

A NAV felmérést készít az eÁFA rendszert használók körében

Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 25. 10:30
Megosztás:

Újabb, évtizedes távlatokban nem látott rekordon a hosszú kötvényhozamok

A 10 éves amerikai állampapírhozam csütörtökön 5,16%-ra emelkedett, pedig már a szerdai 5,11% is 2007 óta nem látott magas érték volt. A rövidebb lejáratok most nem változtak, a 2 éves hozam maradt 4,90%-on.
2026. 09. 25. 10:00
Megosztás:

Enyhe mínuszban zártak az európai tőzsdék; a BUX sem volt kivétel

Csütörtökön is folytatódott az előző napi rossz hangulat az európai tőzsdéken: a Stoxx 600 szinte egész nap negatívban volt, zárásra végül 0,5%-kal múlta alul az előző nap végi értékét.
2026. 09. 25. 09:30
Megosztás:

Semmi változás a Közel-Keleten, tovább emelkedtek az energiaárak

A piacokat meghatározó két nagy geopolitikai játszmából egyikben sem történt érdemi előrelépés. Hszi Csin-ping washingtoni látogatása egyelőre látványos formalitásokat, de semmi új tartalmat nem hozott, sem pozitív, sem negatív értelemben.
2026. 09. 25. 09:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 09. 25. 08:30
Megosztás:

Nagy-Britanniának tíz éven belül újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Tony Blair volt brit miniszterelnök elemzőintézete szerint Nagy-Britanniának tíz éven belül ismét csatlakoznia kell az Európai Unióhoz, de ehhez az EU-ban is radikális reformokra van szükség.
2026. 09. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 4 milliárd forintból megújult a Pannon Egyetem

Több mint 4 milliárd forintos európai uniós támogatásból megújult a Pannon Egyetem oktatási, digitális és infrastrukturális környezete.
2026. 09. 25. 07:30
Megosztás:

Moszkva üdvözölné Putyin, Trump és Hszi sencseni találkozóját

Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek.
2026. 09. 25. 07:00
Megosztás: