Retkes Attila - az MDF fővárosi listája a két párt álláspontját tükrözi
Véleménye szerint a lista világosan megmutatja, hogy van igazi alternatíva „a populista Fideszszel, a nemzetiszocialista Jobbikkal és a nyolc év igen gyenge kormányzásban szétesett MSZP-vel" szemben.
Arra a kérdésre, hogy az SZDSZ Választási Operatív Testülete mennyire egységesen fogadta el a listát, azt mondta, hogy a testület nem külön-külön fogadott el listákat, hanem egy sorrendet határozott meg. Arra, hogy az MDF országos listáján kap-e helyet Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettes, aki nem szerepel a budapesti lista első tíz helyén, azt mondta, hogy hétfőn csak a budapesti listáról tud nyilatkozni, az országosról kedden tájékoztatják a sajtót.
Csapody Miklós esetleges visszalépéséről közölte, hogy az egy másik párt ügye, ezért nem kívánja kommentálni. Hozzátette: az MDF úgy tájékoztatta, hogy az MDF két fővárosi jelöltje, Slosár Gábor és Király Zoltán is jó eséllyel jelöltté válhat, miután elbírálják jogorvoslati kérelmüket, ezért a budapesti lista nincsen veszélyben.
Retkes Attila SZDSZ-elnök és Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese hétfőn közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a Magyar Demokrata Fórum a Szabad Demokraták Szövetségével egyetértésben olyan fővárosi listát terjeszt a választási bizottság elé, amelynek első tíz helyén sorrendben a következő jelöltek szerepelnek: Bokros Lajos, Debreczeni József, Skaliczki Andrea, Iván János, Pusztai Erzsébet, Győri Dénes, Farkas Tibor, Ferencz István, Király Zoltán, Ritter János. A két párt vezetői vasárnap már éjszakába nyúlóan tárgyaltak, amelyet hétfőn reggel folytattak.