Richter - jelentős profitcsökkenés a IV. negyedévben
A jelentésben kiemelik, hogy a marketingköltségek, a K+F jellegű kiadások és az egyéb ráfordítások emelkedését nem tudta ellensúlyozni az árbevétel és a fedezeti összeg növekedésének pozitív hatása. A gyógyszergyár 2013-ban 44,197 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, míg árbevétele 2013-ban 351.424 MFt-ot (1.184,0 M€-t) tett ki, amely 7,6 %-os (euróban mérve 4,8 %-os) emelkedést jelent a 2012-ben elért forgalomhoz viszonyítva.
A tavalyi negyedik negyedévről jelentős profitcsökkenést jelentett a társaság: 4,5 milliárd forintos adózott nyeresége 63,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi bázisnál, míg árbevétele 8,9 százalékkal 90,9 milliárd forintra nőtt az október-decemberi időszakban. Az elemzői konszenzus 90,5 milliárd forintos negyedéves árbevétellel és 11,8 milliárd forint profittal számolt.
Fő pénzügyi mutatószámok
Forrás: Richter, BÉT
Az éves üzleti eredmény 0,2 százalékkal csökkent 48,63 milliárd forintra. A Richter magyarországi árbevétele 1,4 százalékkal 31,3 milliárd forintra nőtt 2013-ban. A korábbi években tapasztalt jelentős forgalom-visszaeséseket követően a piac végre stabilizálódott. Az árbevétel növekedése elsősorban az elmúlt két évben bevezetett termékeknek volt köszönhető - áll a jelentésben.
Az exportbevételek 1,078 milliárd eurót értek el, 5,4 százalékkal meghaladva az előző évi értéket. A társaság magyarázata szerint az emelkedés elsősorban a jelentősen megnövekedett kínai, román, valamint egyes, az EU-régióba tartozó piacok forgalmának köszönhető.
Értékesítés régiónkénti megoszlása
Forrás: Richter, BÉT
A társaság legnagyobb piacán, a FÁK-tagállamokban 2,3 százalékkal 509 millió euróra nőtt a kivitel, ezen belül az oroszországi forgalom annak ellenére is csak 0,1 százalékkal mérséklődött, hogy lejárt a cég egyik termékének értékesítésére vonatkozó tíz éves szerződés, így azt új termékek bevezetésével kellett ellensúlyozniuk. Az Európai Unió országaiba irányuló eladások 5,7 százalékkal 427 millió euróra nőttek. Az Egyesült Államokban viszont 13,8 százalékkal 48,1 millió euróra csökkentek. A csoport kínai árbevétele 28,8 millió euróval 34,9 millió euróra nőtt.
A csoport beruházásainak összege az immateriális javak beszerzésével együtt 2013-ban 31.183 MFt volt, szemben a bázisidőszaki 29.677 MFt értékkel. A biotechnológiai kutatás-fejlesztés és gyártás magyarországi kapacitásainak kialakításához kapcsolódó beruházás összege 2.534 MF volt 2013-ban.
A pénzügyi soron 1,446 milliárd forint veszteséget könyvelt el a társaság, szemben a tavalyi 858 millió forint nyereséggel. Az egy részvényre jutó eredmény (EPS) a vizsgált időszakban 240 Ft/részvény (0,81 €/részvény) volt, ami a 2012. évben elért 266 Ft/részvény (0,92 €/részvény) értékhez viszonyítva forintban számolva 9,8 %-os (euróban mérve 12,0 %-os) csökkenést jelent.
Tulajdonosi szerkezet
Forrás: Richter, BÉT
A Társaság 2013. július 16-val 1.000 Ft névértékű törzsrészvényeit 100 Ft névértékűre váltotta, ezzel egyidejűleg a törzsrészvények száma tízszeresére emelkedett. A részvények darabszáma 2013. december 31-én 186.374.860 db volt.
A társaság részvényei a Budapesti értéktőzsde prémium kategóriájában forognak, a keddi kereskedést 0,27 százalékos erősödéssel 4527 forinton fejezték be. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk (a részvénytizedelést figyelembe véve) 4800, a legalacsonyabb 3252 forint volt.