Romló piaci hangulat, ismét gyengülő forint

Gyengült a forint kedden, az eurót délután fél öt után 274,63 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 272,15 forinttal.

 

Szűnőben van a nemzetközi pénzpiacokon és tőzsdéken az euforikus hangulat, amelyet a hétfőn elfogadott uniós pénzügyi mentőcsomag váltott ki. A lelkesedést az hűtötte le, hogy hosszabb távon még sok a kérdőjel a tervek megvalósítása körül. Az árfolyamok nem tudtak megkapaszkodni a hétfőn elért magas szinteken.

 

Az euró jelentősen gyengült kedden a dollárhoz képest, és ezt lekövették a közép-kelet-európai devizák is - mondták el devizapiaci kereskedők. Hétfőn reggel még 278 forinton, délután pedig már 272 forint közelében jegyezték az eurót, az után, hogy pénteken még 279 és 283,50 forint között széles sávban ingadozott az euró árfolyama, sőt csütörtökön 285 felett is járt a jegyzés.

 

A dollárt 215,59 forinton jegyezték délután 1,2726 dolláros euróárfolyam mellett, a hétfői 208,50 forint és 1,2914 dolláros euróárfolyam után. Pénteken még 223,22 forintot ért a dollár. A svájci frank jegyzése 194,50 forint a hétfői 191,50 után, 100 japán jent pedig 232,06 forinton jegyeznek 226,66 forint után. A svájci frank jegyzése pénteken 197,33-201,60 forint között, a japán jen jegyzése 236,17 és 246,77 forint között volt.

Nem kell több WC papír a jövőben! Új dolog jön helyette

A WC-papír kora lejárt? A bidéfunkció forradalmasítja a személyes higiéniát és a fenntarthatóságot. Szakértők szerint egészségesebb: meleg vizes öblítés a fürdőszobákban.
2025. 07. 29. 01:00
Megosztás:

Halmozzák a bálnák a SHIB tokeneket - A TOKEN6900 közelít a 1,5 millió felé

A Shiba Inu (SHIB) bálnák az utóbbi időben tömegesen mozgolódni kezdtek, ami az elemzők szerint fokozott akkumuláció jele lehet.
2025. 07. 29. 00:01
Megosztás:

PayPal kripto áttörés: Mostantól több mint 100 kriptovalutával is fizethetünk világszerte

A digitális fizetések új korszakba lépnek: a PayPal bejelentette, hogy a vállalkozások számára elérhetővé teszi a kriptovalutás fizetéseket több mint 100 különböző tokennel. Ez nem csupán egy új funkció, hanem a globális pénzügyi infrastruktúra forradalmasítása is egyben – gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb kereskedelmet ígérve.
2025. 07. 28. 23:00
Megosztás:

USA Kriptóhete történelmi fordulópontot jelent – a Bitget vezérigazgatója szerint ez csak a kezdet

Az USA-ban zajló Kriptóhét és az új kriptovaluta-szabályozási csomag bejelentései minden korábbinál erősebben jelzik: a digitális pénzügyek új korszakba léptek. A Bitcoin történelmi csúcsa, a rekordméretű intézményi befektetések, valamint az új törvények – mint a GENIUS Act, Clarity Act és az Anti-CBDC Surveillance State Act – együtt egyértelmű fordulópontot jelentenek a piac fejlődésében.
2025. 07. 28. 22:00
Megosztás:

Az USA és Kína meghosszabbítaná a kedvezőbb vámokat

Az Egyesült Államok és Kína várhatóan további 90 nappal meghosszabbítja az alacsonyabb vámokról szóló egyezséget, ami jelen állás szerint augusztus 12-én jár le. Ennek érdekében ma Stockholmban találkoznak a küldöttségek.
2025. 07. 28. 21:00
Megosztás:

Megállapodott Trump és von der Leyen

Donald Trump és Ursula von der Leyen 15%-os vámban állapodtak meg augusztus 1-jétől az EU-ból az Egyesült Államokba érkező áruk tekintetében.
2025. 07. 28. 20:00
Megosztás:

A tűzzel játszik a Fehér Ház?

A Trump-adminisztráció azt fontolgatja, hogy engedje-e a tajvani elnököt New Yorkban és Dallasban is megállni a jövő héten kezdődő latin-amerikai diplomáciai útja során.
2025. 07. 28. 19:00
Megosztás:

A Samsung gyárthatja a Tesla chipjeit

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója elmondta, hogy az amerikai autógyártó 16,5 milliárd dolláros szerződést kötött a Samsunggal chipek vásárlására, ami várhatóan fellendíti a dél-koreai cég veszteséges bérgyártási üzletágát.
2025. 07. 28. 18:00
Megosztás:

A felmelegedéssel tovább nőhet a nyári zivatarok előfordulása egy új hazai kutatás szerint

Nemcsak a hőhullámok száma nő Magyarországon, hanem a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napoké is. Tanulmányukban az ELTE Meteorológiai Tanszék és a HungaroMet kutatói – Szabó Péter, Lakatos Mónika, Pieczka Ildikó és Pongrácz Rita – azt vizsgálták, hogyan változott a zivataros napok előfordulása az elmúlt évtizedekben, milyen folyamatok állnak a háttérben, és mire számíthatunk a következő évtizedekben.
2025. 07. 28. 17:00
Megosztás:

„Felcsökkentek” az EU vámok

Hónapokig tartó tárgyalások után július 27-én vasárnap kereskedelmi keretmegállapodást kötött az Egyesült Államok és az Európai Unió. Ezzel elhárult egy teljes körű vámháború veszélye.
2025. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-forradalom a láthatáron: az Interactive Brokers saját digitális valután dolgozik

Az Interactive Brokers is beléphet a stabilcoinok világába – a világhírű brókercég azt fontolgatja, hogy saját digitális valutát bocsát ki ügyfelei számára. A lépés újabb jele annak, hogy a pénzügyi óriások egyre inkább nyitnak a blokklánc alapú eszközök felé, miközben az amerikai szabályozás is kedvezőbbé válik a kriptopiac számára. Cikkünkben bemutatjuk, mit tervez a brókercég, és milyen hatással lehet ez az egész iparágra.
2025. 07. 28. 14:00
Megosztás:

Elbizonytalanodhatnak a milliomosok – most dől el, meg tudja-e tartani őket a hazai privátbanki szektor

A szabályozói környezet változékonysága és a gyorsan változó elvárások miatt sok magyar privátbanki ügyfél komolyan elbizonytalanodhat. Ha nem kapnak egyedi, modern, digitális megoldásokat, külföldre súlyozhatják vagyonukat. A tét 50.000 ügyfél és 15.000 milliárd forint kezelt vagyon. A Blochamps Capital szerint a hazai piac jövője a személyesség és a digitalizáció hibrid modelljében rejlik.
2025. 07. 28. 13:00
Megosztás:

Az európai kötvényhozamok emelkedtek, a tengerentúliak estek heti összevetésben

Az USA és Japán közötti kereskedelmi megállapodás megkötése után a piacok egyre magabiztosabbá váltak abban a tekintetben, hogy hamarosan az EU is megköti az USA-val a kereskedelmi megállapodását.
2025. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Felfelé vették az irányt a vezető Wall Street-i indexek az elmúlt héten

A Wall Streeten is a kereskedelmi tárgyalásokra és a gyorsjelentésekre fókuszáltak a befektetők, a mértékadó indexek mérsékelt pluszokban zártak, ami az S&P500 és a NASDAQ esetében újabb csúcsot jelentett.
2025. 07. 28. 11:00
Megosztás:

Eredményesen zárult az EU és az USA közötti kereskedelmi tárgyalás

Vegyesen zárták a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, ahol elsősorban a vállalati gyorsjelentések és vámtárgyalásokkal kapcsolatos hírek irányították a befektetők kezét, de az EKB csütörtöki döntése is éreztette még a hatását.
2025. 07. 28. 10:00
Megosztás:

Az Ethereum felemelkedése: Hogyan lett a kriptovilág második legnagyobb sztárja?

Az Ethereum újabb mérföldkőhöz érkezett: a piaci árfolyamrobbanás mellett sorra csatlakoznak hozzá nagyvállalatok, és a DeFi-megoldások központi szereplőjévé vált. De hogyan jutott el idáig? Mi különbözteti meg más blokkláncoktól, és miért figyel rá most az egész világ – a Wall Streettől a törvényhozásig? Mutatjuk az Ethereum felemelkedésének történetét és jövőbeli kilátásait!
2025. 07. 28. 09:00
Megosztás:

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos - írta az Agrárminisztérium (AM) MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében
2025. 07. 28. 07:00
Megosztás:

Jakab Roland: a digitális innováció érdekében léptem be az első Digitális Polgári Körbe

A digitális innováció, az ország digitális fejlődésének támogatása, az országépítés és alkotás érdekében fogadta el Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnök felkérését az első Digitális Polgári Körben történő részvételre. Erről a vezérigazgató vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2025. 07. 28. 06:00
Megosztás:

Az azeri hagyományok is bemutatkoznak az idei Mesterségek Ünnepén

Augusztus 17. és 20. között a Budai Vár polgárvárosi részén rendezik meg Magyarország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét, melynek díszvendége Azerbajdzsán lesz. A rendezvény fókuszába idén a népi ékszer és viselet kerül.
2025. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Emlékérmét bocsát ki a jegybank Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából

Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékérmét bocsát ki - tudatta a jegybank közleményben az MTI-vel vasárnap.
2025. 07. 28. 04:00
Megosztás: