Rontott Ázsia növekedési kilátásain az Ázsiai Fejlesztési Bank
Az ADB legfrissebb várakozásai szerint a régió gazdasági bővülése 2013-ban 6,3 százalékos, míg 2014-ben 6,4 százalékos lehet. A mostani előrejelzés alacsonyabb az áprilisban közzétett 6,6 százalékos idei, illetve 6,7 százalékos jövő évi növekedési ütemtől.
A bank csökkentette Kínára vonatkozó növekedési várakozásait is, Ázsia legnagyobb gazdasága az idei évben a legfrissebb előrejelzés szerint 7,7 százalékos bővülést mutathat, míg az áprilisi prognózisban 8,2 százalékos bővülés szerepelt. A jövő évre vonatkozó várakozások 8 százalékról 7,5 százalékra mérséklődtek.
Az Ázsiai Fejlesztési Bank emellett rontott India előrejelzésén is a lassan haladó gazdasági reformokra, a gyenge ipari termelésre és a lassuló befektetésekre hivatkozva. Az indiai gazdaság a korábban várt 6 százalék helyett 5,8 százalékos bővülést mutathat az idei évben. Ugyanakkor a jövő évre vonatkozó prognózist a bank változatlanul 6,5 százalékon hagyta.
Japánban a Shinzo Abe nevéhez köthető fiskális és monatáris reformcsomag eredményeként az ADB a korábbinál nagyobb bővülést vár, az áprilisi előrejelzésben foglalt 1,2 százalékos bővüléssel szemben már 1,8 százalékos növekedéssel számol az idei évben. Ugyanakkor a jövő évi növekedési ütem mértékén nem változtatott az ADB, maradt 1,4 százalék.
A fejlődő ázsiai régióra vonatkozó inflációs előrejelzés szerint az áremelkedés üteme idén 3,5 százalékra lassulhat a tavalyi évben mért 3,7 százalékról. A mostani előrejelzés alacsonyabb az áprilisban közzétett 4 százaléknál. A jövő évre vonatkozó pénzromlás üteme pedig 3,7 százalék lehet, a korábbi várakozásokban foglalt 4,2 százalékkal szemben.