Sajid Javid belügyminiszter indul a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért

Sajid Javid brit belügyminiszter közölte hétfőn, hogy jelölteti magát a kormányzó Konzervatív Párt vezetői tisztségére és így a miniszterelnöki posztra. Javid a kilencedik hivatalos utódjelölt azóta, hogy Theresa May miniszterelnök pénteken bejelentette lemondását.

Sajid Javid belügyminiszter indul a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért

May június 7-én távozik a Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.
    

A 49 éves Javid, aki tavaly április óta áll a belügyi tárca élén, hétfői Twitter-bejegyzésében "elsődleges és legfontosabb" feladatának a Brexit-folyamat végigvitelét nevezte.
    

Hozzátette: a Konzervatív Párt által a brit európai parlamenti választásokon elszenvedett súlyos vereség is egyértelművé tette, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazás döntését teljesíteni kell, mert csak így lehet biztosítani a brit demokráciába vetett bizalom újjáéledését.
    

A 2016 júniusában tartott EU-referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt.
   
A londoni alsóház azonban a Brexit feltételrendszerét rögzítő, az EU-val May kormánya által novemberben elért megállapodást eddig háromszor visszautasította. Theresa May ezért kétszer is kezdeményezte a kilépés eredeti, márciusi 29-i határidejének meghosszabbítását. Az új határidő az EU áprilisi döntése alapján október 31.
   
Lemondását bejelentő pénteki nyilatkozatában Theresa May döntése egyik fő indokaként azt mondta: a háromszori parlamenti kudarc után egyértelművé vált számára, hogy az ország érdekeit az szolgálja a legjobban, ha a rendezett kilépést célzó erőfeszítést egy új miniszterelnök folytatja.
   
Sajid Javid belügyminiszteren kívül jelezte indulási szándékát Boris Johnson volt külügyminiszter, a keményvonalas tory Brexit-tábor frontembere - akit a fogadóirodák jelenleg a legesélyesebb utódjelöltnek tartanak -, valamint Michael Gove környezetvédelmi miniszter, Matt Hancock egészségügyi miniszter, Jeremy Hunt külügyminiszter, Andrea Leadsom, az alsóház volt vezetője, Esther McVey volt munkaügyi miniszter, Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter és Rory Stewart, a nemzetközi fejlesztési tárca vezetője.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Bizonyosra vehető, hogy indul Sir Graham Brady, az alsóházi tory frakció legbefolyásosabb szakpolitikai irányadó és végrehajtó testülete, a kormányzati tisztséget nem viselő képviselők alkotta 1922 Bizottság volt elnöke is, aki Theresa May pénteki bejelentése után lemondott a bizottság vezetői posztjáról.
   
Brady kulcsszerepet játszott May távozási menetrendjének kialakításában. A rendkívül befolyásos konzervatív politikus többször is tárgyalt az elmúlt hetekben a kormányfővel, legutóbb közvetlenül azelőtt, hogy Theresa May pénteken bejelentette távozásának időpontját.
   
A június 10-én kezdődő utódválasztási folyamat első szakaszában az alsóházi konzervatív frakció többfordulós szavazássorozattal két lehetséges jelöltre szűkíti az indulók listáját, egy-egy jelöltet kiejtve minden egyes fordulóban.
   
Ha az utolsó forduló után versenyben maradt két jelölt egyike sem lép vissza, a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja meg közülük postai szavazással a párt új vezetőjét, aki egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is lesz.
  
A korábbi híradásokban 124 ezer vezetőválasztásra jogosult tagról esett szó, de Brandon Lewis, a Konzervatív Párt elnöke a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak a hétvégén elmondta: ez még tavaly márciusi adat volt, azóta a párttagság létszáma 36 ezerrel bővült.


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: