Sme - Orbánéknak nehéz lesz teljesíteniük a várakozásokat
Biztosra vehető, hogy Magyarországon a Fidesz lesz a választás győztese. Abban azonban még a legjelentősebb politológusok és elemzők sem jutnak közös nevezőre, illetve nem merik nyíltan megjósolni, hogy miként bánik majd a Fidesz a megszerzett hatalommal - mutat rá Peter Schutz, a lap kommentátora írásában.
Szerinte annak, hogy a Fidesz úgymond a választás előtt ködösít, nem fedi fel a kártyáit, több oka is van. "Orbán és társai nagyon is levonták a tanulságot a szocialisták széthullásából, amelybe négy éve éppen maguk hajszolták bele őket permanens, arról szóló kampányukkal, hogy nemcsak hogy nem teljesítették ígéreteiket, hanem a választás után éppen az ellenkezőjét tették annak, amit a választások előtt hangoztattak" - jegyzi meg a szerző.
Szerinte Orbán most világosan látja azt a csapdát, amelyet éppen ő állított a korábbi kampányban Gyurcsánynak. Veszélyt jelentenek Orbán ígéretei, az, hogy a Fidesz választási győzelme után minden totálisan megújul Magyarországon.
Ez pedig hatalmas probléma. "Magyarország még messziről sincs túl a veszélyen. A felszín alatt például továbbra is ott van a túldimenzionált és nem hatékony közszolgálati szféra. Bajnai hivatalnoki kormánya megvalósította a viszonylag kemény, de csak feltétlenül szükséges intézkedéseket.
Orbánra nem kisebb feladat vár, mint mélyreható reformokkal kezelni a strukturális deficitet (egyszerűen szólva: ez az a deficit, amely válság nélkül is létezik). És ezt csak úgy lehet, ahogy Gyurcsány akarta" - írja Peter Schutz. Úgy véli: a nagy kérdés most az, hogy Orbán, aki ellenzékben minden reformot leszavazott, képes lesz-e hasonló módon ellenállni a tömegek nyomásának, annak minden következményével együtt.
A hasznot a 2014-es választásokon a Jobbik söpörheti be. A Fidesz választási győzelmének mértéke most nagyrészt annak függvénye, hogy sikerül-e Orbánnak a választási kampány finisében megtartania választói táborának jobbszárnyát pártja számára, vagy az átpártol a Jobbikhoz - jegyzi meg a szerző.