Spekuláció, avagy át lehet-e alakítani a kapitalizmust?

Az európai politikusok a jelek szerint megtalálták a bűnbakot, minden baj okozójaként a spekulációt kárhoztatják.

A jelesebb nyugati purifikátorok között volt az utóbbi napokban a francia elnök, a német pénzügyminiszter, a görög kormányfő és az Európai Bizottság elnöke. A görög miniszterelnök még az amerikai elnöknek is fölvetette, hogy korlátozni kellene a szuverén adósságokra alapított piaci biztosítási termékek (CDS) szabad kereskedelmét, az ilyen korlátlan kereskedelem ugyanis alkalmas arra, hogy egyes országokat fizetésképtelenségbe taszítson.

 

Az Európai Bizottság elnöke is pedzegette, hogy ezekkel az államadósságra szóló, származékos biztosítási kontraktusokkal (CDS) csak azok kereskedhessenek, akik birtokolják az államadósságot megtestesítő kötvényt. Őszerinte is a korlátlan CDS-spekuláció érdemtelenül leértékeli az eurót, és ezzel veszélyezteti az euróövezet szilárdságát.

 

Az EUR/USD árfolyam alakulása

 

A spekuláció elítélése mindazonáltal nem új keletű: régóta mutogatnak kormányférfiak szerte a világon a spekulációra mint a pénzügyi világválság okozójára, legújabban főleg azóta, hogy az úgynevezett "nem elsőrendű" amerikai jelzálogkölcsönökre alapozott származékos termékek 2007-től romba döntötték a nemzetközi pénzügyi rendszert. Csekély vigasz, hogy a romok alól nem kerültek elő a kezdeményezők: a Lehman Brothers befektetési bank 2008 őszén csődbe ment, a többieket felvásárolták nagy kereskedelmi bankok, így a befektetési bank intézménye mint olyan megszűnt a Wall Streeten.

 

Nagy volt tehát a felfordulás, de a legnagyobb baj az volt, hogy ez a spekuláció, pontosabban a szükségszerű összeomlása gazdasági világválságot okozott, és a gazdaságfinanszírozás csatornái máig sincsenek teljesen kitisztítva. Jogos hát a kérdés: mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? A spekuláció a hibás, vagy a hibás gazdaságpolitika? A "nem elsőrendű" - értsd: hitelképtelen adósoknak osztogatott - amerikai jelzálogkölcsönök piaca és a rájuk épített nemzetközi piramisjáték azért alakulhatott ki, mert a Clinton-kormányzat az 1990-es évek végére - abban a hiszemben, hogy a számítógép és az internet elhozta a szakadatlan gazdasági növekedés aranykorát - úgyszólván felszámolta az addigi állami pénzügyi, piaci ellenőrzés legjavát, előnyben részesítve a piacok, pontosabban a piaci szereplők önszabályozását.

 

Ez azonban nem lett volna elég, ha nem lett volna ott az amerikai gazdaságpolitika is: a Fed 1 százalékra csökkentett alapkamata. Valójában ez mutatott irányt a spekulációnak, hogy merre érdemes, illetve egyáltalán merre lehet profitot keresni: amikor a pénz ára alacsony, csak a nagyobb széria hozhat eredményt. És minél nagyobb volt a széria, annál nagyobb volt az összeomlás, amint a megalapozatlan értékpapírok tönkrementek. A kétes jelzálogadósságokra épített értékpapír-spekulációt ugyan a bankok találták ki, de az állami gazdaságpolitika volt előbb, az ösztönözte.

 

A gyenge szabályozás növelheti a bajt, de a jó reguláció sem csodaszer. A piaci spekuláció ugyanis a tőke működésének fogalmi eleme, más szóval: így működik a tőke, és nem másként. A "káros" spekuláció ugyanarról a tőről fakad, mint a "jó" spekuláció, vagyis a tőke teremtő, építő képessége: a profit reményéből. A spekuláció csupán az elérhető profit és a kockázatok összemérése. Hogy a tőke egyedül lehetséges működési módjaként ez épít-e vagy rombol is, az attól függ, milyen lehetőséget nyit számára a gazdaságpolitika: könnyű prédát kínál-e kamatpolitikával, állami túlköltekezéssel, adóssághalmozással vagy nem.

 

A CDS-fronton sem azért támad a spekuláció, nem azért rontja az euró árfolyamát, mert irigyli az emberek nehezen megtakarított euróit, hanem azért, mert a kormányok EU-szerte elszabadították az államháztartási hiányokat, és ezzel ténylegesen kihívták a támadást. A helyzet profitot kínál az euró elleni fogadások számára. Amit most "káros" spekulációnak neveznek, az nem más, mint a piac természetes, profitérdekű ítélete a kormányzati hibák fölött. Ezen önmagában semmiféle szabályozás nem segít, legföljebb leplezheti a bajt. Ráadásul a piac igyekszik is ellenállni.

 

Obama elnöknek nem tetszett a görög kormányfő kérése a CDS-kereskedelem megregulázására. Talán a tapasztalata miatt fogadta ridegen a kezdeményezést, miután januárban neki is volt ilyesféle terve: törvénnyel szerette volna megtiltani a pénzintézetek sajátszámlás pénz- és tőkepiaci ügyleteit, sajátszámlás befektetéseit fedezeti és magán részvényalapokba, és korlátozni a legnagyobb kereskedelmi bankok teljes kockázatvállalását. Ám a kongresszus február végén már egy felvizezett javaslatot kezdett vitatni, és mire a vita véget ér, valószínűleg semmi sem marad az ötletből. A probléma magva ugyanis az, hogy nem lehet külön betiltani a káros spekulációt, és engedélyezni a hasznos spekulációt. Nem lehet Angliában bevezetni a jobboldali közlekedést úgy, hogy először kísérletképpen csak a buszoknak...

 

Vagyis a spekulációt csak a tőkével együtt lehet betiltani. 1917-től 1990-ig számos kísérlet folyt Európában a kapitalizmus betiltására, azzal együtt természetesen a piaci spekuláció is megszűnt. Ma már tudjuk, hogy a kelet-európai kísérlet nem volt sikeres. És fordítva: éppen ezért volt sikertelen az egykor "létező szocializmus" reformja is. Ugyanis, ha a szocializmust megreformálják, akkor - mint láttuk - egyszer csak kapitalizmus lesz belőle. Ha pedig a kapitalizmust úgy istenigazában megreformálják, akkor egyszer csak szocializmus lesz belőle. Vagy-vagy: harmadikat még nem talált fel az emberiség. Mindez arra vall, hogy a spekuláció elleni fellépés mint politikai jelszó rokonszenves lehet, de mint gazdasági programot komolyan venni nem érdemes. A kormányok hibás gazdaságpolitikáját érdemes - és talán lehetséges - "betiltani", mert abból él az, ami a tőke káros spekulációjának látszik. (Mészáros György)

Újra ömlik a tőke a kriptoalapokba: a Bitcoin és az Ethereum vezeti az 1,2 milliárd dolláros ralit

Erőteljes fordulat látszik a digitális eszközök piacán: a kriptovaluta befektetési termékek már negyedik egymást követő hete vonzzák a friss tőkét. A legutóbbi adatok szerint egyetlen hét alatt 1,2 milliárd dollárnyi nettó beáramlás érkezett a digitális eszközalapokba, miközben a Bitcoin továbbra is dominál, az Ethereum iránti kereslet pedig látványosan újraéledt.
2026. 04. 27. 13:00
Megosztás:

Májusban indulhat a Western Union saját stabilcoinja, az USDPT

A Western Union új fejezetet nyithat a globális pénzküldés történetében: a pénzügyi szolgáltató óriás májusra tervezi saját amerikai dollárhoz kötött stabilcoinja, az USDPT bevezetését. A vállalat célja nem csupán egy új digitális eszköz piacra dobása, hanem egy olyan kriptoalapú fizetési infrastruktúra kiépítése, amely összekapcsolja a stabilcoinokat, a digitális tárcákat, a banki partnereket és a világszerte elérhető készpénzfelvételi pontokat.
2026. 04. 27. 12:30
Megosztás:

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és pénztárgépadatokat, illetőleg a szocho- és járulékadatokat, amit az idei legnagyobb újításának nevez hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A fejlesztés nemcsak időt takarít meg, hanem jelentősen növeli a bevallások pontosságát is, amivel az egyéni vállalkozók biztonságos és kiszámítható működését támogatja - írták.
2026. 04. 27. 12:00
Megosztás:

Hullámzó kereskedést követően stagnáltak pénteken a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Előző napi szintjük közelében zártak pénteken a tízéves benchmark hozamok a fejlett gazdaságokban, bár napközben hullámzó volt a kereskedés az amerikai államkötvények piacán. A figyelem középpontjában továbbra is a közel-keleti események álltak, miután kiderült, hogy az Egyesült Államok és Irán között a hétvégén béketárgyalásokra kerülhet sor, ami növelte az optimizmust, hogy a konfliktus hamarosan lecsenghet.
2026. 04. 27. 11:30
Megosztás:

Új csúcson zárt pénteken az S&P500 és a Nasdaq, 25%-os pluszban is járt az Intel

Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások esetleges folytatásához fűzött remények, illetve az Intel bejelentése adtak lendületet a tengerentúli részvénypiacoknak pénteken, az optimista hangulatban új csúcson zárt az S&P500 és a Nasdaq Composite. Pakisztáni kormányzati források arról számoltak be, hogy Islamabadba várják Abbas Arraqchi iráni külügyminisztert, hogy megvitassák az iráni-amerikai tárgyalások újrakezdésére vonatkozó javaslatokat. Karoline Leavitt Fehér házi szóvivő pedig pénteken arról beszélt, hogy Steve Witkoff and Jared Kushner, mint Trump különmegbízottjai szombaton Pakisztánba utaznak.
2026. 04. 27. 11:00
Megosztás:

Kéthetes mélyponton zárt a Stoxx600, az európai befektetők egyelőre pesszimisták a Hormuzi-szoros közeli megnyitásával kapcsolatban

Pirosban zárt az európai részvényindexek többsége pénteken: az iráni konfliktus megoldatlansága rányomta bélyegét a piaci hangulatra az egész hét folyamán, miközben a nyersolaj ára folyamatosan kapaszkodott felfelé. Pénteken a Stoxx600 0,7%-kal kéthetes mélypontra csúszott vissza, csaknem 0,8%-ot veszített értékéből a FTSE100 és a CAC40, miközben a DAX 0,3%-ot morzsolódott le. A nyugat-európai tőzsdék közül a spanyol esett a legnagyobb mértékben, az IBEX 1,1%-os mínuszban zárt. A piacokat nem derítette jókedvre pénteken még az sem, hogy az előző éjszaka folyamán Donald Trump bejelentette, az izraeli-libanoni tűzszünetet három héttel meghosszabbítják. A pénteken megjelent német IFO gazdasági bizalmi index a vártnál nagyobb mértékben, 84,4 pontra esett, ami 2020 májusa óta a legalacsonyabb érték.
2026. 04. 27. 10:30
Megosztás:

Érdemes eladás előtt nagyobb lakásfelújításba kezdeni?

Lakáseladás előtt sok tulajdonosban felmerül a kérdés, hogy vajon megéri-e felújítani az ingatlant, mielőtt piacra kerül? A válasz sosem egyértelműen igen vagy nem. Van, amikor egy jól időzített korszerűsítés jelentősen növeli az eladási árat, más esetekben viszont a befektetett pénz csak részben térül meg. Éppen ezért érdemes tudatosan mérlegelni, milyen felújítások hozhatnak valódi értéknövekedést, és melyek azok, amelyek inkább csak esztétikai jellegűek.
2026. 04. 27. 10:00
Megosztás:

Az XRP négy másodperc alatt, 60%-kal olcsóbban veheti fel a versenyt a SWIFT-tel

Az SBI Holdings újabb erős jelzést küldött a globális pénzügyi piacoknak: a japán pénzügyi óriás szerint az XRP-alapú elszámolási infrastruktúra képes lehet ugyanazt nyújtani, amit a SWIFT-rendszer, csak jóval gyorsabban és alacsonyabb költségek mellett. A friss adatok azért különösen fontosak, mert nem elméleti teszteken, hanem élesben futó nemzetközi átutalási folyamatokon alapulnak.
2026. 04. 27. 09:45
Megosztás:

Erősödött kissé a forint hétfő reggelre

Egy árnyalatnyit erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a hét végén a nemzetközi devizakereskedelemben, az előző heti kezdésnél azonban gyengébben állt.
2026. 04. 27. 09:00
Megosztás:

Új irányt keresnek a borászatok a Kis-Balatonnál a fiatalok elérésére

A Balaton térségében a hagyományos bortermelés egyre kevésbé biztosítja a fennmaradást a fogyasztási szokások változása és az amerikai szőlőkabóca pusztítása miatt.
2026. 04. 27. 08:00
Megosztás:

Elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó

A terveknek megfelelően elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó - közölte vasárnap este a Buckingham-palota.
2026. 04. 27. 07:00
Megosztás:

A Balaton-parti állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt vasárnap Balatonalmádiban civil szervezetek.
2026. 04. 27. 05:00
Megosztás:

Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják - írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian.
2026. 04. 27. 04:00
Megosztás:

Új kihívó a Bitcoin ETF-piacon: lenyomhatja a Morgan Stanley a BlackRockot?

A BlackRock évekig egyeduralkodó volt a spot Bitcoin ETF-ek piacán az IBIT alapjával, amely több tízmilliárd dollárt vonzott be és közel 50%-os piaci részesedést épített ki. Most azonban megjelent egy komoly kihívó: a Morgan Stanley által indított MSBT, amely már az indulás után gyorsan több százmillió dollárnyi tőkét gyűjtött.
2026. 04. 27. 03:00
Megosztás:

Ennyi pénzből él egy átlagos nyugdíjas Ausztriában

Sokakat foglalkoztat a kérdés: vajon mennyivel él jobban egy osztrák nyugdíjas, mint egy magyar? A különbség első ránézésre megdöbbentő lehet, de a számok mögött több tényező is rejtőzik.
2026. 04. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Németországban és a német nyugdíj

Hány évesen mehetnek nyugdíjba Németországban – és miért tolódik egyre későbbre ez a határ? Az alábbi elemzés feltárja a nyugdíjkorhatár mögött álló kemény gazdasági és demográfiai realitásokat, valamint azt is, milyen változások várhatók a következő években. Egy biztos: a rendszer jövője sokkal összetettebb, mint egyetlen szám.
2026. 04. 27. 01:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta befektetés - 45% nyereség egy hét alatt

Altcoin-robbanás a piacon: ez a 10 kriptó tarolta le az elmúlt hetet. Az elmúlt napokban ismét felpezsdült a kriptovaluta-piac, és több kisebb-nagyobb projekt is látványos raliba kezdett.
2026. 04. 26. 23:00
Megosztás:

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke sem veszi át parlamenti mandátumát

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. 04. 26. 22:00
Megosztás:

3 ígéretes kripto befektetés, amelyekre most érdemes figyelni

Ahogy a kriptovaluta-piac ismét erőre kap, a befektetők figyelme egyre inkább a valódi értéket kínáló altcoinokra irányul. A spekuláció helyét fokozatosan átveszi a fundamentális megközelítés, ahol a használhatóság (utility), a skálázhatóság (scalability) és a hosszú távú növekedési potenciál kerül előtérbe. Ebben a környezetben három projekt különösen kiemelkedik: Binance Coin, Cardano és Polkadot.
2026. 04. 26. 21:00
Megosztás:

Telitalálat a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 20:00
Megosztás: