Stabil megoldás a munkaerő kölcsönzése

A munkaerő-kölcsönzés a legelterjedtebb atipikus foglalkoztatási forma; míg tipikus munkaviszony esetén egy munkáltatónál könnyen utcára kerülhet valaki, a munkaerő-kölcsönzésnél 50-100 partner jelent megoldást szakmán belül vagy új területen, versenyképes fizetésért történő továbbfoglalkoztatásra - hívta fel a figyelmet a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ).

Stabil megoldás a munkaerő kölcsönzése

Alapfokú végzettséggel bruttó 161-346 ezer forint, sikeres középfokú tanulmányokkal bruttó 210-800 ezer forint, felsőfokú diplomával pedig bruttó 230 ezer és 1,5 millió forint közötti bér is megkereshető - közölte legfrissebb felmérése alapján a szervezet.
   
A munkaerő-kölcsönzést alkalmazzák egyebek mellett akkor, ha magasan képzett munkavállalóra van szükség rövidebb időre, ezek általában középvezetői pozíciók átszervezés, válságkezelés vagy különböző projektek esetén. Alkalmazzák ugyanakkor alacsonyabban képzett munkavállalók esetében is, például betanított jellegű feladatok ellátására - jelezte az MMOSZ.
   
A foglalkoztatás történhet néhány héttől akár öt évig is, és ezután gyakran előfordul, hogy a kölcsönzött munkavállalót saját állományába veszi a megrendelő. A munkaerő-kölcsönzés jellemző esetei közé tartozik, amikor egy vállalatnál a termelés nem kiszámítható, gyakran változik, a szükséges munkaügyi adminisztrációhoz nincs megfelelő HR-osztály, létszámstop miatt nem nőhet a létszám, vagy nincs kapacitás a munkaerő területi átcsoportosítására, vidéki szállítására, munkásszállás biztosítására.

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!

Hozzászólások

Sikeres volt az AutoWallis kötvényaukciója

Túljegyzéssel zárult az AutoWallis mai aukciója a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében. Az ajánlatokból elfogadott 3 milliárd forint névértékű 10 éves kötvényt 2,827 százalékos átlagos hozammal vásárolták meg az intézményi befektetők. A tőzsde autós vállalata a kötvényekből befolyt összeget leányvállalati hiteleinek refinanszírozására használja fel.
2020. 04. 09. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a részvények többsége a hazai piacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 898,08 pontos, 2,73 százalékos emelkedéssel, 33 761,87 ponton zárt csütörtökön.
2020. 04. 09. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy hónapja karanténban: milyen eszközei vannak a munkáltatóknak?

Sok vállalat esetében, ahol a távmunka releváns alternatíva, közel egy hónapja elszigetelten dolgoznak a munkavállalók. Mi történik azokkal, ahol ez nem lehetséges? Milyen lépésekre kényszerülhetnek a cégek a jelenlegi bizonytalan helyzetben? Milyen eszközök vannak a kezükben, hogy el tudják kerülni a leépítést, és meg tudják tartani a munkaerőpiacon kiépített jó hírnevüket? Ezekre a kérdésekre fogalmaztak meg javaslatokat a PwC Magyarország HR tanácsadási szakértői.
2020. 04. 09. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén már a teljes cafeteria-juttatás több mint kétharmadát a SZÉP-kártya teszi ki

Noha a munkáltatók többsége idén is megtartotta az előző évben kínált cafeteria-elemek zömét, az adóelőnye miatt kiemelt helyzetben lévő SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 96 százalékát – derül ki a BDO Magyarország adataiból.
2020. 04. 09. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Online is le lehet tenni az ECDL-vizsgát a koronavírus-járvány alatt

A személyes kontaktusok elkerülése érdekében koronavírus-vészhelyzet alatt webkamerával, mikrofonnal felszerelt saját számítógépükről is teljesíthetik az ECDL-vizsgát a képzés résztvevői - jelentette be a nemzetközi számítógép-használói jogosítvány képzési programjának hazai működését felügyelő Neumann Társaság. Az elmúlt hétvégén a szokásosnál is nagyobb érdeklődés mellett lezajlott a Nemes Tihamér Online Programozási Verseny is, amelyre három régióbeli országból is bejelentkeztek versenyzők.
2020. 04. 09. 14:05
Megosztás:
Hozzászólások:

További turisztikai korlátozások lesznek országszerte

További korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében az önkormányzatok országszerte, így a Balaton-parti városokban is. A Velencei-tó és a Dunakanyar települései is azt kérik, hogy a húsvéti hosszú hétvégén mindenki maradjon otthon. Balatonfüreden csütörtök délben, Visegrádon péntek reggel lépnek életbe új rendelkezések.
2020. 04. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az emberek visszafogottan vásárolnak húsvétra

Visszafogottabbak a húsvéti beszerzések a koronavírus-járvány miatt, az ünnepi vásárlások értéke elmarad a korábbi években tapasztalttól - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI megkeresésére.
2020. 04. 09. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most az export volt jobb formában

Februárban – még a koronavírus-járvány hatásai nélkül – az export nagyobb mértékben nőtt, mint az import. A külkereskedelem következő hónapjai rendhagyóak lesznek, egyelőre inkább a mérlegtöbblet mérséklődésére van kilátás.
2020. 04. 09. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmarad az MTA közgyűlése

A járványhelyzetre tekintettel elhalasztják a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) május 4-5-re összehívott, 193. rendes, egyben tisztújító közgyűlését, a vezetők megbízatását legkésőbb szeptember 30-ig meghosszabbították.
2020. 04. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új pályázatok nyíltak meg a Magyar falu programban

Önkormányzati tulajdonban lévő utak, hidak építésére, felújítására és járdák építésének, felújításának anyagtámogatására pályázhatnak az ötezer, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások a Magyar falu program keretében - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
2020. 04. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mire számíthatnak ma a befektetők?

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2020. 04. 09. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Érettségihez ad tippeket az M5 oktatási műsora

Érettségi feladatok megoldásához is tippeket ad az M5 csütörtöki oktatási műsorában - közölte az MTVA Sajtó Osztálya szerdán az MTI-vel.
2020. 04. 09. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep

Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.
2020. 04. 09. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Április 15-ig SMS-ben is kérhető a bevallási tervezetek postázása

Az ügyfélkapuval nem rendelkezők az idén is kérhetik a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az szja-bevallási tervezetük postázását, amelyhez az adóazonosító jelet és a születési dátumot tartalmazó kérelmüket kell SMS-ben vagy egyéb módon eljuttatni a NAV-hoz április 15-éig - közölte az adóhivatal szerdán az MTI-vel.
2020. 04. 09. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia közalkalmazottakat küld kényszerszabadságra

A román kormány fél hónapos kényszerszabadságra küldi azokat a közalkalmazottakat, akik munkájuk természeténél fogva nincsenek abban a helyzetben, hogy az első vonalban vegyenek részt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben - jelentette be Ludovic Orban román miniszterelnök szerdán este.
2020. 04. 09. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi bort iszik a magyar? Ábrán mutatjuk!

Egy főre jutó évi bor- és mustfogyasztás, liter
2020. 04. 09. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a Palackposta 2020 borpromóciós kampány

Elindult a Palackposta 2020, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és az Agrármarketing Centrum (AMC) közös borpromóciós kampánya, amely az online termelői borrendelést népszerűsíti a fogyasztók felé - közölte a HNT szerdán az MTI-vel.
2020. 04. 09. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Már a fertőtlenítőszert is hamisítják

Fertőtlenítőszert hamisító bandát lepleztek le a rendőrök a fővárosban - közölte a rendőrség szerdán a honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint az okozott kár több mint 22 millió forint.
2020. 04. 08. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a számokat húzták ki a Skandináv lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 8-án megtartott 15. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 04. 08. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A metrón is ózonos fertőtlenítést tesztel a BKV

A metrón is ózonos fertőtlenítést tesztel a BKV, a technológia lényege, hogy ózon hatására az oxidálási folyamat során a mikroorganizmusok nem tudnak immunitást felépíteni, míg hagyományos vegyszereknél ez előfordulhat - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2020. 04. 08. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: