Súlyos hatással volt a járvány a német gépipari exportra

A 2009-es gazdasági válság óta a legnagyobb mértékű visszaesést szenvedte el tavaly a német gép- és gyáripari berendezés export, veszélybe sodorva ezzel Németország legnagyobb exportőrként betöltött világpiaci szerepét az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDMA pénteki közleménye alapján.

Súlyos hatással volt a járvány a német gépipari exportra

Tavaly, a "korona-krízisévben" a német gépipari és gyárépítő ágazat vállalatainak exportja 12,0 százalékkal 160 milliárd euróra, importja pedig 13,4 százalékkal 67 milliárd euróra csökkent a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatai alapján.
   
Ralph Wiechers, a VDMA (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau e.V.) a német gépipari és gyáripari berendezésgyártó vállalatok szakmai képviseleti szervezetének vezető közgazdásza szerint 2020-ban "a német gépipari export a 2009-es gazdasági és pénzügyi válság óta a legnagyobb visszaesést szenvedte el".
   
A legnagyobb csökkenés a második negyedévben következett be. Az első negyedévben az export még "mindössze" 5,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévben azonban már 22 százalékra tágult az elmaradás, melynek mértéke a harmadik negyedévben 12,4 százalékra, a negyedikben pedig 8,2 százalékra szűkült, decemberben a kivitel pedig már csak 6,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Wiechers szerint a javulás az idén folytatódik, az export folyamatosan nőni fog, de a krízis előtti szintre abszolút értékben ebben az évben még nem áll vissza.
   
A német gépipar legnagyobb felvevőpiacára az Egyesült Államokba tavaly 9,3 százalékkal 18,2 milliárd euróra csökkent a kivitel. A teljes német gépipari kivitelből az Egyesült Államok 11,4 százalékkal részesedett tavaly, a második legnagyobb célország, Kína pedig 11,3 százalékkal. A Kínába irányuló német gépipari export 18,1 milliárd euró volt 2020-ban, 3,6 százalékkal alacsonyabb a 2019-esnél.
   
"Kínában már a második negyedévben megindult tavaly a gazdasági fellendülés, ami hamarosan a német gépipari vállalatok megrendelésállományában is éreztetni kezdte a hatását"" - mutatott rá a VDMA vezető közgazdásza. A negyedik negyedévben a Kínába irányuló export már 7,2 százalék pluszban volt és hasonló lendülettel folytatódott a növekedés az idei év kezdetén is - tette hozzá.
   
Kína gazdasági ereje azonban nem csak abban mutatkozik meg, hogy mekkora keresletet támaszt a német gépipari export iránt. A kínai vámhivatal előzetes adatai alapján tavaly 165 milliárd euró értékben exportált gépipari cikkeket és gyáripari berendezéseket az ország, így Wiechers szerint "Németország könnyen elveszítheti legnagyobb gépipari exportőrként a világpiacon betöltött szerepét".
   
A német gépipari és gyáripari berendezés export 42,5 százalékát felvevő uniós tagországokba tavaly a globális átlagnál nagyobb mértékben, 15,2 százalékkal 68 milliárd euróra csökkent a német kivitel. A lengyelországi német export azonban mindössze 9,9 százalékkal csökkent, így 6,8 milliárd eurós összértékkel az ország az ötödik legnagyobb exportcéllá rukkolt elő, maga mögé utasítva Hollandiát és Nagy-Britanniát is. A hollandiai német export 11,2 százalékkal, a brit 20,5 százalékkal csökkent tavaly. A német gépipari export harmadik legnagyobb felvevőországa Franciaország, az negyedik pedig Olaszország. A franciaországi export 10,6 százalékkal, az olaszországi 18,1 százalékkal csökkent tavaly.
   
A gépipari export visszaesése nagy eltérést mutatott tavaly a különböző ágazatok között. A szerszámgépipari eszközök és berendezések kivitele esett vissza a legnagyobb mértékben, 29,4 százalékkal, a talajművelő és talajmechanikai gépek és berendezések exportja viszont egy százalékkal emelkedett.

Hozzászólások

Horvátország részben fedezné a Covid-tesztek árát a hazatérők számára

A horvát idegenforgalmi minisztérium részben fedezné a koronavírustesztek árát azon turisták esetében, akiknek hazatéréskor negatív tesztet kell felmutatniuk a határon - mondta Nikolina Brnjac tárcavezető vasárnap az RTL horvát kereskedelmi televíziónak adott interjújában.
2021. 04. 12. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Párizs szerint trükköznek a németek az orosz vakcinával

Clément Beaune francia Európai-ügyi államtitkár kommunikációs trükknek nevezte vasárnap azt, hogy Németország tárgyalást kezd Oroszországgal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz vakcina beszerzéséről kétoldalú alapon, az Európai Uniótól függetlenül.
2021. 04. 12. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegróban visszatérnek az iskolába az érettségizők

Hétfőtől újra tantermi oktatást vezetnek be az érettségiző diákok számára Montenegróban - közölte a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb.
2021. 04. 11. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiléptetné Németországot a unióból a Bundestag legnagyobb ellenzéki pártja

Hivatalosan felvette politikai céljai közé Németország európai uniós (EU-) tagságának megszüntetését vasárnap véget ért drezdai kongresszusán a német szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, az Alternatíva Németországnak (AfD).
2021. 04. 11. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Covid-19 elleni gyógyszert szabadalmaztak Oroszországban

Oroszországban szabadalmaztak egy új, MIR-19 elnevezésű koronavírus elleni gyógyszert - jelentette be vasárnap a szert fejlesztő Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) Immunológiai Intézete.
2021. 04. 11. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ipari és építőipari adatok érkeznek a jövő héten

Az ipari termelés februári teljesítményéről szóló második becslést és az építőipar februári kibocsátásának adatait publikálja jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 04. 11. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiszélesítik Franciaországban a koronavírus-elleni oltásra jogosultak körét

Kiszélesítik Franciaországban a koronavírus-elleni oltásra jogosultak körét: hétfőtől minden 55 éven felüli francia feltétel nélkül kérheti a vakcinát - jelentette be Olivier Véran egészségügyi miniszter a Le Journal du dimanche című vasárnap megjelenő hetilapban.
2021. 04. 11. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő forgalomban esett a BUX

Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négynapos kereskedési héten, a BUX 43 775,41 ponton zárt pénteken, 467,52 ponttal, 1,06 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
2021. 04. 11. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormány szerint lassabb lesz a gazdaság idei növekedése

A spanyol kormány szerint a vártnál lassabb lesz a gazdaság teljesítményének idei növekedése, a korábban jelzett 7,2 százalék helyett 6,5 százalék - ismertette Nadia Calvino gazdasági miniszter a legújabb előrejelzéseket pénteken Madridban.
2021. 04. 11. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország segít Szlovákiának az orosz oltóanyag bevizsgálásában

Magyarország segít Szlovákiának a Pozsony által megrendelt, koronavírus elleni orosz oltóanyag bevizsgálásában - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel.
2021. 04. 11. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatosan javul a járványhelyzet Csehországban

Napi ötezer alá csökkent a héten Csehországban az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma.
2021. 04. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovénia is enyhített a korlátozásokon

Szlovénia fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon, így szombattól már nem kötelező a szájmaszk szabadtéri viselése, amennyiben betartható a másfél méter távolság, hétfőtől pedig feloldják az éjszakai kijárási tilalmat is - írta a helyi sajtó.
2021. 04. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így enyhít Szerbia

Hétfőtől ismét kinyithatnak a bevásárlóközpontok Szerbiában, a vendéglátóhelyek viszont továbbra sem szolgálhatnak ki zárt térben, csak kerthelyiségben, ha rendelkeznek ilyennel - erről döntött a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb.
2021. 04. 10. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Havi több tízezer forintos juttatást kaphatnak az állást találó közfoglalkoztatottak

A kormány ismét meghirdeti a Közfoglalkoztatásból versenyszférába programot, amellyel az utóbbi években több mint 17 ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítette az elsődleges munkaerőpiacon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Bodó Sándort, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát idézve szombaton az MTI-vel.
2021. 04. 10. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a tárgyalások az iráni nukleáris programról

Jövő héten folytatódnak a tárgyalások az iráni nukleáris programról szóló többhatalmi megállapodás jövőjéről, és Egyesült Államok esetleges újracsatlakozásáról - jelentette be az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) pénteken a felekkel Bécsben folytatott konstruktív egyeztetés után.
2021. 04. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebbet vásárolnak az olaszok

A koronavírus-járvány kitörése óta februárban csökkentek első alkalommal az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerek beszerzésre fordított lakossági kiadások Olaszországban a Coldiretti mezőgazdasági szakmai szervezet jelentése szerint.
2021. 04. 10. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerbia felhagy a külföldiek beoltásával

Egyelőre nem folytatja a külföldiek beoltását Szerbia, inkább a saját állampolgárai beoltottsági arányának növelésére helyezi a hangsúlyt, eddig ugyanis körülbelül a lakosság 30 százaléka kapott vakcinát - emelte ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) reggeli híradójának beszámolója szerint.
2021. 04. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ukránok kétharmada tart egy lehetséges orosz támadástól

Az ukránok mintegy kétharmada tartja valószínűnek, hogy Oroszország hamarosan nagyszabású háborút indít Ukrajna ellen - derült ki abból a felmérésből amelyet a Rejting neves közvélemény-kutató központ végzett a napokban, és amelynek az eredményét pénteken hozták nyilvánosságra.
2021. 04. 10. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek száma Szlovéniában és Horvátországban

Szlovéniában és Horvátországban is nőtt a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szoruló és az intenzív osztályon kezelt betegek száma - derült ki a válságstábok pénteki közleményéből.
2021. 04. 10. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Helyreállt a gyógyszerellátás Horvátországban

Valamelyest helyreállt a gyógyszerellátás Horvátországban, miután a horvát állam egymilliárd kuna (47 milliárd forint) értékben kifizette a kórházak és gyógyszertárak gyógyszer-nagykereskedők felé fennálló adósságának egy részét - írta a Jutarnji List című horvát napilap pénteken.
2021. 04. 09. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: