Szakszervezeti tüntetés - több tízezer embert várnak szombaton

Várhatóan huszonegy európai ország több tízezer munkavállalója vesz részt szombaton azon a budapesti szakszervezeti tüntetésen, amelyet a hat magyarországi érdekképviselet szervez azért, hogy tiltakozzon az európai megszorító politika ellen.

A tüntetést az Európai Unió (EU) pénzügyminisztereinek magyarországi tanácskozásával egy időben rendezik. A magyar szakszervezetek vezetői kedden közös sajtótájékoztatót tartottak Budapesten, amelyen Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hangsúlyozta: tiltakoznak egyebek között a magyar kormány adó- és nyugdíjrendszert érintő intézkedései ellen.

 

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke elmondta: a demonstráció figyelmeztetés a döntéshozóknak, a kormányoknak, a munkáltatóknak, hogy "ez így nem mehet tovább". Az Autonómok elnöke kifejtette: tiltakoznak az idén bevezetett egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó-rendszer igazságtalan és aránytalan. Hozzátette: a helyi bértárgyalásokon a 290.000 forint alatti fizetéseknél jellemzően a nominális kereseti szintet sikerült csak megtartani, reálszinten csökkent a munkavállalók fizetése.

 

Ellenpéldaként említette, hogy azok a munkavállalók, akik havi nettó egymillió forintot keresnek, nettó 135.000 forinttal visznek haza többet minden hónapban. Borsik János szerint többkulcsos, progresszív adórendszerre lenne szükség. A nyugdíjrendszer kapcsán hangsúlyozta: kifogásolják a szakszervezetek, hogy megszűnik a nyugdíjemelés, és a kormány csak az inflációval korrigálná a nyugdíjakat, valamint tiltakoznak a korengedményes, és a több tízezer embert érintő korkedvezményes nyugdíj jogintézményének megszüntetése ellen. Az érdekképviseleti vezető "aljas dolognak" nevezte a sztrájktörvény módosítását, amely álláspontja szerint jelenősen megnehezítette a munkabeszüntetést.

 

A táppénz csökkentésével kapcsolatban elmondta: a kormány "táppénzcsalással vádolta meg" a magyar munkavállalókat, miközben az utóbbi évek statisztikái alapján csökkent a táppénzes napok száma, és az emberek inkább nem mennek el betegállományba, vagy szabadságot vesznek ki betegség esetén. Hangsúlyozta azt is, hogy "égetően szükség van" a szociális párbeszédre. Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke kiemelte: tiltakoznak a tankötelezettségi kor leszállítása ellen is, mivel nem engedhető meg, hogy egyre több alulképzett fiatal kerüljön ki a munkaerőpiacra.

 

Tudomásul kell venni, hogy a munka világának meghatározó elemei a munkavállalók, és csak úgy lehet előrelépni, ha jó alapképzéssel és megfelelő szakképzéssel rendelkező fiatalok kerülnek ki a munkaerő-piacra - hangsúlyozta az elnök. Kuti László ugyancsak elfogadhatatlannak nevezte a felsőoktatást érintő "megszorításokat", valamint a kutatóintézetek - amint fogalmazott - ellehetetlenülését. Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke hangsúlyozta: a magyar szakszervezetek, európai társainkkal együtt fellépnek a növekedési paktumban foglaltak ellen, mert nem hiszik, hogy az európai gazdaság fellendítéséhez megszorításokra van szükség.

 

A LIGA tiltakozik a végkielégítések megadóztatása és az indoklás nélküli felmondás ellen - mondta az érdekképviselet elnöke, hozzáfűzve, hogy a megújuló Munka törvénykönyvének nemcsak rugalmasnak, hanem biztonságosnak is kell lennie, mert ez felel meg az európai uniós "szótárnak". Elmondta: itt az ideje, hogy magyar munkavállalók kifejezzék elégedetlenségüket. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke azt mondta: a demonstrációnak az a célja, hogy megmutassák, Magyarországon nem megkerülhető a szakszervezeti mozgalom. A tüntetéstől azt várják, hogy alapvetően megváltozik az együttműködés a kormány és a szakszervezetek között, és elindul a konstruktív és bölcs párbeszéd.

 

Az MSZOSZ elnöke is kiemelte: az adóváltozásokkal a munkavállalók 80 százaléka rosszul járt, s nőtt az emberek kiszolgáltatottsága. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke elmondta: elfogadhatatlan az európai szakszervezetek számára, hogy az EU a már meghaladott neoliberális gazdaságpolitikát szeretné tovább erősíteni megszorításokkal. Az érdekképviseletek úgy vélik, hogy az EU versenyképessége szempontjából nem megoldás, hogy a béreket befagyasztják. Hozzáfűzte: a magyar kormány - például a válságadókkal - szembement az európai megszorító politikával, de "az európai hatalmak és a nemzetközi pénzvilág" igyekszik "visszapofozni" Magyarországot "a megszorításokkal kikövezett európai útra".

 

Varga László, a Szakszervetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke hangsúlyozta: a közszolgálattal, az ott dolgozó munkavállalókkal nem foglalkoznak az európai mindennapokban, és Magyarországon sem. Nem foglalkoznak Európában azzal sem, hogy mitől lesznek foglalkoztathatók a munkavállalók - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy egészséges és képzett, a munkaerőpiacra beilleszkedni tudó munkavállalókra van szükség. (MTI)

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás: