Szembement Európával a magyar börze
Az MTI által megkérdezett üzletkötők egybehangzóan azt nyilatkozták: a nemzetközi tőzsdevilág fő piacai, sőt a regionális piacok is mínuszban voltak, ezzel szemben a nap végére a Budapesti Értéktőzsde élénküléssel zárta az üzletmenetet és enyhe pluszban zárt.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője elmondta: a nemzetközi piacok "negatív" hangulatban nyitottak és gyengültek, ezzel szemben a BÉT-en az üzletkötés végére enyhe élénkülést és emelkedést lehetett tapasztalni. Különösen igaz volt ez az OTP-re, és a Richterre, a forint viszont napközben gyengült - tette hozzá.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: jól teljesített a BÉT a világ tőzsdéihez viszonyítva, a főbb európai tőzsdék folyamataihoz képest a BÉT egyedülálló módon enyhén emelkedett. Az OTP-részvények megítélését talán befolyásolhatta, hogy az elmúlt napokban, sőt kedden is, néhány devizahiteles perben részlegesen pert nyertek a pénzintézetek - elemezte Varjú Péter.
Másrészt az is javíthatta a bankpapír helyzetét, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az 52. Közgazdász-vándorgyűlésen Nyíregyházán azt mondta: a kormány már idén és jövőre sem kíván devizakötvénnyel megjelenni a kötvénypiacokon. Ebből többen azt feltételezték, hogy a devizahitelek forintosítását az MNB devizatartalékának bevonásával akarják majd végigvinni, bár ez csak egyes piaci szakértők spekulációja - tette hozzá Varjú Péter.
A Mol árfolyama 95 forinttal, 0,78 százalékkal 12 055 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 1,25 százalékkal 4440 forintra erősödött, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,53 százalékkal 382 forintra nőtt, forgalma 180,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 51 forinttal, 1,25 százalékkal 4120 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.