Szerény GDP-bővülés várható 2020-ban

A jegybank előrejelzése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2020-ban szerény ütemben, 0,3-2,0 százalék között növekedhet, a GDP-bővülés jövőre 3,8-5,1 százalék, míg 2022-ben 3,5-3,7 százalék lehet. A korábbi válságidőszakokkal ellentétben Magyarországnak az eurózónához viszonyított növekedési többlete előretekintve is fennmarad - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön Budapesten, a jegybank júniusi Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.

A jegybank közgazdasági előrejelzések és elemzések igazgatóságát vezető szakember hozzátette: az idei szerény növekedés feltétele az állami beruházások felfutása, az Nhp Hajrá és a vállalati hitelezés bővülése. A korlátozó intézkedések enyhítésével a gazdasági kilátások javultak, az exportpiacok élénkülnek, a lakossági fogyasztás a moratóriumnak köszönhetően az év egészében enyhén emelkedhet. A gazdasági folyamatokat ugyanakkor szerkezeti kettősség jellemzi, a visszafogott külső környezet miatt az idei növekedésben a belföldi kereslet válik meghatározóvá - mondta.
   
"A belső keresleti tényezők alapvetően kedvezően alakultak a vírus ellenére, a járványgörbe mélypontján is" - fogalmazott, hozzátéve: a globális gazdaság május-júniusban már a kilábalás jeleit mutatja. A magyar gazdasági folyamatokat napi adatokkal monitorozzák: ehhez az online pénztárgépek forgalmi adatait, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közúti személy-, és teherforgalmi adatait, az ásványolaj szövetség üzemanyag-statisztikáit, a Nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (Ntak) szállodai forgalmi adatait, a Budapest Airport légi személyforgalmi statisztikáit használják, és a villamosenergia-terhelésről, a regisztrált álláskeresők számáról, vagy az álláskeresési járadékról szóló Google-keresésekről is napi adatokat kapnak.
    

Balatoni András kifejtette: a dezinflációs hatások felerősödnek a járvány hatására, az eurózóna és a piaci szolgáltatások inflációja egyaránt ebbe az irányba mutat. Emiatt az adószűrt maginfláció éves átlagban 3 százalék alá süllyed, 2020-ban 3,3-3,5, majd 2021-ben 2,6-2,7, 2022-ben pedig 2,9 százalékon alakul. Az infláció erős változékonysága - a mutatóban magas súlyú olajárak, és az élelmiszerárak miatt - rövid távon továbbra is fennmarad, az áremelkedés üteme a költségérzékeny tételek hatásainak kifutásával újból a 3 százalékos jegybanki cél közelében stabilizálódik. Jelezte azt is, hogy az infláció mérésének bizonytalansága az elmúlt hónapokban jelentősen emelkedett, az online és az offline árak eltérnek egymástól. A "kemény" adatokban is nagyobb a módszertani bizonytalanság, ez az előrejelzésben is megjelenhet.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
Idén a költségvetés hiánya a GDP 3,8 százalékára emelkedhet a koronavírus-járvány elleni védekezés költségei, a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései, a mérséklődő adóbevételek, illetve a lassabb nominális GDP növekedés hatására. Hozzátette: a költségvetés idei hiánya azonban nemzetközi összehasonlításban alacsony marad. A májusban benyújtott 2021. évi költségvetési törvényjavaslat 2,9 százalékos hiánycélt tartalmaz.
   
A GDP-arányos államadósság ráta 2011 óta tartó folyamatos csökkenése 2020-ban átmenetileg megáll a magasabb költségvetési hiány és a nominális GDP mérsékelt növekedésének hatására. Ugyanakkor 2021-ben a gazdasági növekedés helyreállításával párhuzamosan az államadósság ráta ismét csökkenő pályára áll, és a költségvetési hiánnyal együtt mindkét mutatóra vonatkozó uniós szabálynak (maastrichti kritériumok) megfelelhet Magyarország 2021-ben.
   
Kitért arra is, hogy a magyar gazdasági teljesítmény 2020 második negyedévében érheti el mélypontját, a visszaesés 7 százalékos lehet éves összevetésben. Várakozásaik szerint a gazdasági kilábalással összhangban a munkaerőpiac visszarendeződése is megindul az év második felében. A foglalkoztatottság gyors helyreállását a kkv-k számára nyújtott új hitelforrások (Nhp Hajrá), valamint a munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő intézkedések is támogatják. Az MNB előrejelzése szerint a munkanélküliségi ráta
2020 harmadik negyedévében tetőzik, idén éves átlagban 4,8-5,5 százalék között alakulhat, majd ezt követően csökkenésnek indul. A munkanélküliségi ráta a teljes foglalkoztatottság újbóli megközelítésével 4 százalék alá süllyed 2021/2022-re.     
   
Az idei, átmenetileg alacsonyabb (5,5-6 százalék közötti) bruttó béremelkedést korrekció követi a jegybank előrejelzése szerint, a bruttó átlagkeresetek a versenyszférában 2021-ben 9,1-9,7 százalékkal, 2022-ben 7,8-8,3 százalékkal nőnek.
    

Balatoni András elmondta: a vállalati beruházások a megemelkedett bizonytalanság következtében időben kitolódnak, azonban a gazdasági növekedés helyreállítását a 2020 második felében felfutó állami beruházások is támogatják.

A vállalati hitelmoratóriummal mintegy 1500 milliárd forint marad a vállalatoknál, ami az éves vállalati bérköltség-tömeg közel 6,5 százaléka. Az állami hitel- és garanciaprogramok, valamint a jegybanki Nhp Hajrá és Növekedési kötvényprogram egyaránt a beruházások élénkülését segítik. Mindezek hatására a magyar beruházási ráta tartósan magas szinten, Európa élmezőnyében alakul, az állami beruházások a GDP 6 százalékát meghaladhatják idén - fejtette ki.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: