Szövetségi támogatást kapnak a bajba került amerikai kisvállalkozások

Szerdától szövetségi támogatást kapnak a bajba került kisvállalkozások az Egyesült Államokban - jelentette be hétfőn Joe Biden amerikai elnök.

Szövetségi támogatást kapnak a bajba került amerikai kisvállalkozások

Biden szerint sok olyan kisvállalkozás van az országban, amelyek - a világjárvány korai időszakában - nem jutottak megfelelő forráshoz, mert a nagyobb vállalkozások kapták meg a pénz nagy részét. Az elnök úgy fogalmazott: a két nap múlva hatályba lépő változások régóta esedékes segítséget nyújtanak a kisebb vállalkozásoknak, amelyeket "lerombolt" a pandémia okozta gazdasági visszaesés.
   
Az úgynevezett PPP-program lényege, hogy a szövetségi kormány kedvező hitelekkel segíti a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat, hogy ne kelljen elbocsátaniuk munkavállalóikat. Amennyiben sikerül hosszú távon megtartani az alkalmazottaikat és az összeg minimum 60 százalékát bérekre költik, akkor a felvett hitel akár vissza nem térítendővé is válhat.
 
A kabinet szerdától egy kéthetes időszakot jelölt ki, amikor csak a 20 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégek igényelhetik a támogatást. A kormány szintén 1 milliárd dollárt szán az egyéni vállalkozók, például a kozmetikusok megsegítésére, amely vállalkozások többségének női és színes bőrű tulajdonosai vannak.
   
A mostani a harmadik PPP-program. A 2020. április 3-án kezdőött és augusztus 8-án végződött első program keretében 5,2 millió hitelt helyeztek ki, összesen 525 milliárd dollár értékben. Ez - mint egy korábbi elemzés fogalmaz - sok vállalkozásnak segített a felszínen maradni abban az időszakban, amikor a koronavírus elleni kormányzati korlátozó intézkedések sokakat arra kényszerítettek, hogy leálljanak, vagy csökkentett kapacitással működjenek.
   
A legutóbbi január 11-én kezdődött program keretében a kormányzat eddig 133,5 milliárd dollár hitelt fizetett ki. Ez kevesebb mint a fele a Kongresszus által jóváhagyott 284 milliárd dollárnak. Az adatok alapján vállalkozásonként, átlagban 74 000 dollárt folyósítottak.
   
A hivatalos tájékoztatás szerint az állampolgársággal nem rendelkező, de az Egyesült Államokban legálisan tartózkodó lakosok is jelentkezhetnek a szerdától induló harmadik programra.

Hozzászólások

Hogyan gazdagodott meg az amerikai hadsereg Afganisztánból?

Hogyan gazdagodott meg az amerikai hadsereg Afganisztánból címmel az amerikai hadsereg afganisztáni kivonulásának katonai, politikai és gazdasági hátteréről és következményeiről közölt elemzést internetes kiadásában a The Spectator című brit konzervatív lap csütörtökön.
2021. 07. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes nyitás az amerikai tőzsdéken

Vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön.
2021. 07. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Joe Biden olyat nyilatkozott az inflációról, amin a konzervatívok is kiakadtak

Joe Biden amerikai elnök azt nyilatkozta tegnap, hogy az infláció emelkedik, ami visszavetette a konzervatívokat a hatalmas kiadási tervei miatt.
2021. 07. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi másfél százalékot meghaladó növekedés után.
2021. 07. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot ugrott az amerika tőzsde tegnap

Tegnap az indexek nagyot ugrottak és szinte sikerült visszahozniuk a hétfői korrekció veszteségeit. A Dow Jones index 1,6%-ot emelkedett, az S&P 500 index 1,5%-kal kereskedett feljebb, még a Nasdaq Composite index pedig 1,6%-kal értékelődött fel.
2021. 07. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden. Hozamvadász befektetők veszik a gazdaság alakulására kényesen reagáló vállalatok részvényeit az előző napi hullámvölgy után, az IBM árfolyamát pedig az erős második negyedéves eredmények húzzák felfelé.
2021. 07. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minuszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Erős csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók hétfőn, miután a koronavírus-járvány újabb fellángolása felszította a gazdasági növekedés lassulásával kapcsolatos aggodalmakat.
2021. 07. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjavították a Hubble űrteleszkópot

Hamarosan ismét működni fog a Hubble űrteleszkóp, mivel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakembereinek sikerült távolról orvosolni a fedélzeti számítógép problémáját.
2021. 07. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Katonai fejlesztési keretegyezményt írt alá Magyarország és USA

Infrastrukturális és technológiai fejlesztések várhatók a kecskeméti repülőbázison és a pápai bázisrepülőtéren; az erről szóló dokumentumot pénteken írta alá Magyarország és az Egyesült Államok.
2021. 07. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlott a fogyasztói hangulat az USA-ban

Romlott a várt javulás helyett a Michigan Egyetem júliusra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe az Egyesült Államokban.
2021. 07. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 07. 16. 17:03
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem tetszik a republikánusoknak az infrastruktúra-tervezet

Több, a jelenlegi infrastruktúra csomagot korábban támogató republikánus szenátor is azt nyilatkozta az elmúlt napokban, hogy mégsem tetszik nekik a tervezet a jelenlegi formában - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.
2021. 07. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Félelem a magas USA inflációtól - nagyobb és tovább tart, mint gondolták?

Jerome Powell saját bevallása szerint a megugrott infláció sokkal magasabb és sokkal tovább tart, mint amire az amerikai jegybank az év elején számított.
2021. 07. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább romlik az ellátási láncok helyzete Amerikában

A Federal Reserve által publikált Bézs Könyv felmérése szerint az elmúlt két hónapban tovább romlott az ellátási láncok zavara Amerikában - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.
2021. 07. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól megy az amerikai bankoknak

Sikeres negyedévről jelentett az a három amerikai bank, amely szerdán ismertette eredményeit.
2021. 07. 15. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedtek az amerikai termelői árak

A piaci várakozásokat meghaladó mértékben emelkedtek júniusban a termelői árak az Egyesült Államokban, jelezve, hogy a következő hónapokban még inkább megugorhat az infláció.
2021. 07. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi gyengülés után.
2021. 07. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

3500 milliárd dolláros csomagot céloztak meg a Demokraták

Chuck Schumer a tegnapi napon jelentette be, hogy a Fehér Házzal együttműködve a szenátusi Demokraták 3500 milliárd dolláros keretösszegben állapodtak meg Biden második csomagjának tekintetében, ami a családi támogatásokra, egészségügyre és klímaváltozásra fókuszálna.
2021. 07. 14. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tizenhárom éves csúcson az infláció az USA-ban

A piaci várakozásokat jócskán meghaladó, 13 éve nem tapasztalt erős ütemben nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban júniusban.
2021. 07. 13. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minuszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden. Bár jól indult a második negyedéves gyorsjelentési szezon, a befektetőket megriasztotta, hogy a vártnál sokkal erősebb, 13 éve nem látott mértékben nőttek a fogyasztói árak júniusban az Egyesült Államokban.
2021. 07. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások: