Takarék + MKB + Budapest Bank = indul a Magyar Bankholding Zrt.

Hamarosan megkezdi tényleges működését a Magyar Bankholding Zrt. A Takarék Csoport, az MKB Bank Nyrt. és a Budapest Bank Csoport meghatározó tulajdonosai a mai napon korábbi szándéknyilatkozatukat megerősítve befektetési és szindikátusi szerződést írtak alá, valamint döntöttek arról, hogy apportálják banki részesedésüket a közös holdingtársaságba. Ezzel a lépéssel az engedélyezési eljárást követően hamarosan Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jön létre, amelynek konszolidált értéke meghaladja a 740 milliárd forintot. Az új bankcsoportban a Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék, az MKB tulajdonosai 31,96 százalék, az MTB tulajdonosai pedig 37,69 százalék részesedést szereznek az apport teljesülésekor.

Takarék + MKB + Budapest Bank = indul a Magyar Bankholding Zrt.

A pénzügyi holdingtársaságba kerülő három, egymást számos területen (ügyfélbázis, termék- és szolgáltatásportfólió, működési struktúra és hálózat stb.) jól kiegészítő bankcsoport közös tevékenységének megkezdésével a magyar bankszektor meghatározó, egyik legerősebb és legfejlődőképesebb, hazai tulajdonban álló szereplője jön létre, amely stabilitást és kiszámítható likviditást biztosít a magyar gazdaság számára, elősegítve a GDP növekedését. A tranzakcióba bevont nemzetközi stratégiai tanácsadó társaság elemzése alapján az ügylet évi több tízmilliárd forint szinergiát generálhat, ami jelentősen erősítheti a bankcsoport versenyképességét, növekedési kilátásait, profittermelő képességét és stabilitását, növeli a bankok piaci értékét, miközben tovább javítja az ügyfélkiszolgálás színvonalát. Az új bankcsoport stabil hátteret biztosíthat a jövőbeli külföldi terjeszkedésekhez is, amivel az ország GNI mutatója (gross national income, bruttó nemzeti jövedelem) is javítható. Jelentősége miatt a Magyar Bankholding Zrt. bekerülhet az európai nagy és stabil bankcsoportok közé.

A Magyar Bankholding Zrt. 2021 során dolgozza ki a három bank részletes fúziós ütemtervét, annak mérföldköveit és részletes üzleti stratégiát. Ezt a munkát nemzetközi tanácsadó cégek közreműködésével a három bank szakemberei végzik, őket belső pályázaton választják ki. Amíg a Magyar Bankholding Zrt. új stábja a jövő megtervezésével és az első közös lépésekkel foglalkozik, addig a három bankban dolgozó szakemberek továbbra is gondoskodnak az üzleti tevékenység sikeres folytatásáról, az ügyfelek zavartalan kiszolgálásáról, az új fejlesztések, termékek és szolgáltatások bevezetéséről.

A bankok szakértői az elmúlt hónapokban számos nagy nemzetközi tanácsadó cég bevonásával elvégezték a szükséges jogi, gazdasági, pénzügyi és szervezeti átvilágításokat, és felbecsülték, hogy a három pénzintézet bankcsoportként történő működtetése milyen szinergiahatásokat eredményez. A tranzakció előkészítésével kapcsolatos befektetési banki feladatokat a Rothschild & Co látta el, a jogi tanácsadói feladatokat a DLA Piper végezte. A létrejövő új bankcsoport stratégiai víziójának és a szinergiakoncepciójának kialakításában szintén a világ egyik vezető tanácsadó cége nyújtott támogatást.

A három bank tulajdonosai október 30-án megállapodást írtak alá arról, hogy a Magyar Bankholding Zrt.-be apportálják a bankokban lévő tulajdonrészüket. A pénzügyi holding társaság az apport tényleges megtörténtétől kezdve prudenciális kontroll és csoportirányítási funkciókat lát el a három bankcsoport felett, valamint irányítja és levezényli a fúziós folyamatot.

Magyar Bankholding Zrt.

A bankok egyelőre megőrzik jogi státuszukat, és önálló egységként, külön brandként működnek a későbbi integráció megtörténtéig, ugyanakkor az apport után közvetlenül megkezdik a közös működésből eredő szinergiák kihasználását.

Az új bankcsoportban a Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék az MKB tulajdonosai 31,96 százalék, az MTB tulajdonosai pedig 37,69 százalék részesedést szereznek az apport megtörténtekor. Az apportálásra kerülő banki részesedések értéke, amely meghatározza a három bank pénzügyi holdingbeli részvényeseinek arányos tulajdonosi viszonyait, az Ernst & Young független nemzetközi tanácsadócég a jogszabályokkal összhangban, nemzetközi sztenderdek szerint elvégzett részletes értékelésén alapul.

A törvényi szabályozással összhangban az apportot követően nyilvános vételi ajánlattételre kerül sor mind az MKB Nyrt., mind a Takarék Jelzálogbank Nyrt. vonatkozásában.

A következő napokban a Magyar Bankholding Zrt. és a tulajdonosai a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását kérik.

A Magyar Bankholding felsővezetése is megkezdi az operatív működést. A Társaság igazgatósági elnökének feladatait dr. Barna Zsolt, vezérigazgatói feladatait pedig Vida József látja el, a szakemberek közösen irányítják majd a stratégiai tervezés munkáit. Az igazgatóság további tagjai: dr. Balog Ádám, dr. Lélfai Koppány, dr. Tajthy Attila.


Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

A bankroll kezelése a hosszú távú sikerért a Pinco Casino oldalán

Az okos játékosok ritkán kapkodnak.
2026. 11. 05. 07:57
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás:

A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás:

Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás:

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás:

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás: