Támadásba lendült a PSZÁF

Az állam a téli moratórium lejártával, április 15-től ellenőrzése alá vonja az ingatlan árveréseket, így azok kiszámíthatók lesznek, és tisztességes áron lehet csak eladni a megszorult adósok lakásait - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón. (MTI)

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) csütörtökön közérdekű keresetet indít a Zee Capital Zrt. ellen, ez a pénzügyi vállalkozás súlyosan tisztességtelen szerződéses feltételekkel ad kölcsönt magánszemélyeknek - mondta Farkas Ádám a PSZÁF elnöke a tájékoztatón, kiegészítve azzal, hogy a jövő héten a New Chance Zrt. ellen indít közérdekű keresetet a felügyelet, és várhatóan még hét cég ellen is a közeljövőben.

 

Kiss Péter 10 pontba foglalta össze az árverezés módosításait. A sorban az első az, hogy csak a PSZÁF által ellenőrzött pénzügyi intézmény árverezhet. Ehhez 50 millió forintos alaptőke, és megfelelő személyi feltételekkel rendelkező menedzsment is szükséges - ismertette a részleteket később Farkas Ádám. Sőt az 50 millió forint eredetét is igazolni kell, jelenleg ugyan is fellelhetetlen cégek is árvereznek.

 

Lakást árverezni csak az APEH elektronikus felületén lehet, és az árverezés időpontja 45-60 nappal követi annak bejelentését. A helyi önkormányzatot és az adóst pedig 30 nappal korábban kell értesíteni. A lakás értékbecslése nem lehet 6 hónapnál régebbi, az APEH pedig egybe veti az abban szereplő árat a saját adatbázisával.

 

Kirívó értékkülönbözet esetén - annak megszűntéig - köteles felfüggeszteni az árverést. Licitálni csak az ügyfélkapun keresztül lehet. A becsérték 70 százaléka alatt nem lehet lakást eladni, akkor újra indul a folyamat. Az önkormányzatoknak 60 milliárd forint kedvezményes hitel áll rendelkezésükre arra, hogy a bajba jutott adósok lakásait megvegyék, és bérbe adják a korábbi tulajdonosnak - mondta a miniszter.

 

Április 15-től már csak az új szabályok szerint lehet árverezni. Farkas Ádám a fogyasztóknak a kölcsönt nyújtókkal szembeni kiszolgáltatottságát elemezte, és kitért arra is, hogy a közérdekű keresetekkel olyan cégeket támadnak, amelyek a korábbi ellenőrzéseken "fennakadtak".

 

A tájékoztatón Horváth Csaba a Budapest fővárossal összefüggő kormányzati tevékenység összehangolásában közreműködő kormánybiztos elmondta, hogy a kormány is elfogadta a BKV 17,5 milliárd forintos közvetlen támogatását és a további 5 milliárdos hitelét.

 

A cég a megfelelő üzleti tervére kapta a pénzt. Kiemelte azt is, hogy őszre egy megrendelői szervezet alakul, az a BKV, a MÁV és a Volán közül attól veszi meg az alternatív vonalakra szóló szolgáltatást, amelyik cég a legolcsóbban adja a legjobb szolgáltatást. Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára két új, támogatandó nagy projektről beszélt.

 

Az egyik egészségügyi, és 7 év alatt 481 milliárd forintba kerül. Ebben - többek közt - járóbeteg szakrendelők és regionális vérellátók felújítása is szerepel. A másik program a Ráckeve-Soroksár Duna ág rehabilitációja, amely 22,4 milliárd forintba kerül. Szollár Domokos kormányszóvivő kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kormány nem tárgyalt arról a regionális tőkealap kezelőről, amelynek feltőkésítéséről a Hírszerző írt.


Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás:

A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás:

Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás:

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás:

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás: