Tavaly mintegy 3 milliárd eurót utaltatott vissza az OLAF

Közel 200 vizsgálatot zárt le tavaly az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), és ezek nyomán mintegy 3,1 milliárd euró uniós költségvetési forrás visszafizettetésére tett javaslatot - írta szerdán közzétett éves jelentésében a szervezet.

Tavaly mintegy 3 milliárd eurót utaltatott vissza az OLAF

z OLAF tevékenységét ismertető értékelés szerint tavaly 197 ügyet zártak le, és ezekben 309 ajánlást adtak ki az illetékes uniós és tagállami hatóságok számára, amelyek lehetővé teszik 3,09 milliárd euró visszafizettetését az EU költségvetésébe. A hivatal ezen időszak alatt 215 új eljárást indított.
   
A legtöbb vizsgálatot - tizenegyet - Romániában zárták le. A második helyezett Magyarországon és Lengyelországban 10-10 ügyben vizsgálták a nemzeti vagy regionális szinten kezelt uniós források felhasználását. Románia esetében nyolc, Magyarország és Lengyelország esetében hét-hét vizsgálat zárult ajánlással.
   
A jelentésben külön kitértek a magyarországi közvilágítási projektekkel kapcsolatos tavalyi vizsgálatra is, amelyben az OLAF 43,7 millió euró visszafizettetésére tett javaslatot. Rámutattak: összesen 35 közvilágítási pályázatot vizsgáltak meg, és súlyos szabálytalanságokat találtak.
   
Egy másik, részben Magyarországot érintő ügyben 28,3 millió euró visszatérítésére tettek ajánlást, amiért egy magyar-szerb-lett hálózat uniós kutatási forrásokat csalhatott el. A hivatal szerint két kutatóközpontot csak az EU-s támogatások miatt hoztak létre, illetve mesterségesen megnövelték a projektek költségeit.
    

Megemlítették Magyarországot egy olyan, 15 másik tagállamot is érintő ügyben, amelyben 122 tonna illegális növényvédő szert próbáltak behozni az EU-ba a vizsgált országok határain keresztül.
    

Az nem derült ki a dokumentumból, hogy összesen mekkora összeg visszafizettetésére tett javaslatot a szervezet a Magyarország esetében lezárt ügyekben.
   
A magyar hatóságok az OLAF ajánlásai közül 20 esetben nem hoztak döntést 2010 és 2017 között, 17 esetben viszont igen, ezek közül nyolc ügyben történt vádemelés, kilencben nem.
    

Tavaly 1293 bejelentés érkezett az OLAF-hoz, s ennek több mint kétharmada magánforrásokból. Magyarországról 27 bejelentést regisztráltak feltételezett csalásokra vonatkozóan, ezek közül 26 a magánszektorból, egy a közszférából. A legtöbb bejelentés Spanyolországban történt (31), ezt követte Magyarország és Bulgária 27-tel.
    

Mint írták, a strukturális alapokat érintő csalási ügyeknél továbbra is gyakori jelenség a korrupció, az összeférhetetlenség, a pályázati eljárások manipulálása, és a pénzekből esetenként szervezett bűnözői csoportok húznak hasznot. Egyre elterjedtebb a kutatással és a menekültválsággal kapcsolatos forrásokra irányuló csalás, a vámcsalásra pedig nemzetközi bűnözői rendszerek szakosodtak.
   
"Vizsgálati eredményeink rávilágítanak, hogy munkánk alapvető fontosságú az adófizetők pénzének védelme szempontjából, és biztosítja, hogy az uniós források ne a csalást és a korrupciót, hanem a polgárok számára valódi többletértéket jelentő projekteket támogassák" - közölte Nicholas Ilett, az OLAF megbízott főigazgatója.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: