Tetszett Ázsiának az amerikai lakossági fogyasztásról szóló adat
Nem igazán tudta rontani a régiós hangulatot az a makroadat, mely szerint Japánban február folyamán havi szinten csökkent az ipari termelés, igaz a munkanélküliségi ráta legalább változatlanul 4,9 százalékon maradt. Az ipari termelés az év második hónapjában 0,9 százalékkal csökkent, a januári 2,7 százalékos emelkedés után, így egy 11. hónapja tartó emelkedő széria szakadt meg. Éves szinten az termelés 31,3 százalékkal nőtt, főként az alacsony bázisadat miatt.
A mostani adat rávilágít az egyenetlen gazdasági fejlődésre, és a defláció negatív hatására. Egy másik kormányzati adat alapján a háztartások fogyasztása 0,5 százalékkal csökkent februárban, mely az elmúlt hét hónapban az első csökkenés.
A régiós piacokra leginkább az amerikai lakossági fogyasztás 0,3 százalékos emelkedése és az európai gazdasági hangulat közel két éves csúcsra emelkedése volt hatással.
Többnyire az amerikai adatoknak köszönhetően Japánban a Nikkei 225 index 1 százalékkal 11.088 pontra, míg a Topix index 1,2 százalékkal 978,50 pontra emelkedett. Dél-Koreában a Kospi index 0,4 százalékkal 1699 pontra erősödött. A hongkongi Hang Seng index a kereskedés első felében 0,6 százalékkal 21.365 pontra kúszott, míg Kínában a Shanghai Composite index a tegnapi zárószintje környékén alakul.