Több autót törünk az őszi hónapokban

A KSH és a Genertel adatai alapján évek óta több közúti baleset és töréskár baleset történik az őszi hónapokban: az éves átlaghoz képest szeptember-október-novemberben öt-kilenc százalékkal több, mint az év többi hónapjaiban.

Ezek 90 százalékát a járművezetők okozzák, és ez egybecseng a Genertel által megkérdezett gépjárművezetők legnagyobb félelmével: a megkérdezettek közel 40 százaléka más autóvezetők szabálytalanságától tart leginkább. A téma kapcsán megkérdezett autósok több mint 80 százaléka casco-szerződés híján saját zsebből rendezte a kárát.

2015 utolsó negyedévére vonatkozó friss adatok ugyan még nem állnak a rendelkezésünkre, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján sajnos az várható, hogy az éves átlaghoz képest szeptember-október-november időszakban több közúti baleset történik.
 
Ezt támasztják alá a KSH személysérüléses közúti közlekedési balesetek statisztikái is, amelyből az látszik, hogy 2013-ban a szeptember-október-november hónapokban átlagosan 9-, míg 2014-ben ugyanebben az időszakban átlagosan 5 százalékkal több személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, mint az év többi hónapjában.
 
A Genertel saját adatai megerősítik ezt; az adatokból jól látszik, hogy az őszi hónapok minősülnek a legveszélyesebbnek, ilyenkor ugyanis sokan nem készítik fel autójukat a hideg hónapokra és vezetés közben nem veszik figyelembe a megváltozott időjárási körülményeket.
 
Gépjármű töréskárok és havi eltérésük az éves átlagtól

(forrás: Genertel)
 
Ebben az időszakban a legtöbb problémát a köd, csúszós utak és a romló látási viszonyok okozzák, és ilyenkor gyakran előfordul, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Mindenki saját felelőssége, hogy a gépjárművet az útviszonyoknak megfelelően, őszi-téli használatra felkészítse, hogy a többi közlekedő részére látható legyen az autó.
 
Mi okozza a baleseteket és mitől félnek a gépjármű vezetők?
 
Érdemes megvizsgálni a személysérüléses közúti közlekedési baleseteket az okozó okok szerint és ezt összevetni a Genertel lekérdezésével arra vonatkozóan; milyen baleseti tényezőtől tartanak leginkább a vezetők?
 
A KSH 2014-es adataiból kiderül, hogy tavaly szeptember-október-november időszakban összesen 4172 személysérüléses közúti közlekedési balesetet regisztráltak. Mind a három hónapban átlagosan 90%-ban a járművezetők voltak a hibásak a balesetért, kb. 7%-ban a gyalogosok és alig 1 százalék körül tehető a pályahiba és egyéb okok.
 
Ezzel egybecseng a Genertel által megkérdezett autósok félelme is; közel 40 százalékuk ugyanis más közlekedő autósok szabálytalanságától tart, de az útakadályok-és hibák (32%) és az autó elé kerülő személyek (15%) által képviselt veszélyt is sokan megemlítették, mint olyan baleseti tényezőt, amelytől legjobban tartanak
 
Mitől félnek leginkább az autósok?
 
forrás: Genertel
 
A megkérdezett autósok 30 százalékánál történt baleset 2010-2015 közötti időszakban, közel felénél a másik autó okozta a kárt, azaz az ő kötelező biztosítása térítette a kárt.
 
A saját hibás károk döntő részét (83%) biztosítás híján saját zsebből kellett kifizetni, a fennmaradó 17 százalékot a teljes körű casco, illetve minicasco biztosítás térítette. Pedig: ütközéses esetek jelentős részében akár egy kis összegű térítést nyújtó, havi ezer forint körüli díj ellenében elérhető termék is teljes kártérítést nyújthatna.
 
 


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: